AZ ILLYRISMUS ÚJABB PHASISAI.
AZ ILLYRISMUS ÚJABB PHASISAI.
II. Ezelőtt évekkel, midőn az illyrismus zágrábi fészkében titokban ápoltatva, még inkább csak sötétben működött, galád irányának szépítő álarczáúl, elnyomni szándékolt nemzetiségének védelmét használá, s az illyr fanatismust lehelő lapokban, mellyek Horvátországban még a szellemölő censura idejében is ellenünk teljes korlátlanút dühönghettek, s több osztrák és orosz zsoldban orosz kormány zsoldjában állott külföldi hirlapokban, mozgalmainak czégéréűl a nemzetiség, a municipalis jogok, vagyis némileg országi függetlenség, sőt a magyar faj aristocratai elnyomása ellenében a democratiai elvek melletti küzdés szép hangzású neveit tűzte ki. És fájdalommal kell megvallanunk, ez eljárása ránk nézve nem csekély kárt eredményezett. A megvesztegetett német lapok útján ugyanis a franczia és angol sajtó legigazságosabb ügyünket ferde szinben állította a nagy világ közönsége elé, s magok, a különben irántunk, ha nem jó indulatú, de legalább, mert nem ismerték, közönyös külföldi lapok is, a nemzetünkre az augsburgi Allg. Zeitung hasábjaim szórt rágalmak és hazudságok halmazából osztrák birodalom részének képzelt hazánk számára szánt parányi rovatukban, más források hiányában, csak rágalmakat, hazudságokat, természetesen nem kis adat tudatlansággal vegyítve, terjesztettek. Példáúl, elég legyen fölhozni, a számtalan eset közől, csak ez egyet, midőn alig két hónappal ezelőtt a londoni Chronicleben Jellachich Budavárát meghódítván, illyr zászlót lobogtatott Pest négy tornyú cathedraljáról, mellyeknek falait a Tisza habjai mossák. Nevessünk legalább rajta jó ízűt!
Azonban az idők változtak. A rácz vérebek hajborzasztó kegyetlenségeinek hire, ágyúink Pákozd alatti diadalmas dörgése, a Mannswert és Schwechat alatt becsülettel s részben győzelmesen harczolt újoncz honvéd-zászlóaljak vitézsége, sorkatonáinknak Lombard-Velenczében a szabadság szent ügyéért a legsúlyosabb körülményekben is gyakran kimutatott, s annyi derék bajnokunk halálával pecsételt lelkesedése s elszántsága, a szabadon mozgó magyar és osztrák sajtó segélyével, fölnyitá végre a felőlünk eddig sötétségben tartott európai testvérnemzeték szemeit, s az igazság napjának világánál az illyrismus hazug álarcza tisztán kiösmerszett.
Igy az illyrség eddig szemtelenűl űzött szerepét tovább nem folytathatván, de sokkal inkább azért, mert pillanatnyi diadala mámorában, miután Bécs, a szabad német elem egyik fő tűzhelye, a csehillyr zsoldos és rabló csordák dühének áldozatává esett, elérkezettnek hitte az időt, midőn álarczra gaz tervei kivitelében többé szüksége nem leend: ettől fogva saját szineiben mutatta be magát a világnak, az absolutismus vak eszközéűl, küzdve olly fegyverekkel, hirdetve olly tanokat, mellyeknek látására és hallására a polgárisodott Európa undorodva borzad meg.
Ám halljuk az Agramer Zeitung, e Proteuszként illyr-osztrák-orosz szint mutogató chamaeleon, nov. 30-iki számában vezérczikkező szózatot, a Lajtha melletti illyr táborból:
„Bécs, az ultramagyar és németies cselszövények tűzhelye, elesett. A szlávok szuronyain megtört azok vakmerősége, kik értetlenségök s politicai őrjöngésökben Austria hatalmát olly kevéssé ismerték, kik a jó érzelműek nagy többségét annyira föl sem vették, hogy Kossuth-aranyokkal s magyar charlatansággal egy századokon át megszentesített dynastiát elűzni, és a status hatalmas épületét csupa declamatiók és rhetori flosculusokkal szétrombolni őrjöngöttek.”
„A vakmerők! megkapták jutalmukat. Vérökből emelkedjék föl hatalmasan Austria geniusa, s áldást és szerencsét terjesztve szálljon alá a hatalmasan szép, eddig sok sebekben vérző haza legtávolabb tájaira.”
„De e vér által Lamberg és Latour szellemei még nincsenek megengesztelve, Budapesten kell értök még utóáldozatoknak hullani. Kossuthot, Perczelt, Madarászt, és sok másokat el kell érni Blum és Messenhauser sorsának, kik nem egye bek voltak, mint az ő szerencsétlen eszközeik.”
Itt az illyrismus leplezetlen arczátlanságával, őrjöngésében nyiltan ölelve s istenítve a bűnt, mellynek hű vérebként zsoldjába szegódött. Itt küzdelmeinek bevallott iránya, mellynek nyilvánításában, nem tudja az ember, a szemtelenűl koholt s még szemtelenebbűl oda vetett rágalmakat, vagy az emberi érzelmek minden nemesebb csiráinak nyilt homlokakl sárba tapodását kelljen-e inkább bámulni?
Nem akarok szólani a zágrábi lapok ámításairól, mellyekben az illyrt a világ semmi faja meg nem közelítheti, nem a hazugságokról, mellyekkel Gaj és Stauduar szemétlapjai tömvék, s mellyek, mint az ég csillagai, számlálhatatlanok. De jó lesz tán mégis megemlékeznünk, miként a zágrábi lapok, a belgrádi „Serbe” s ezek után, ki tudná, hány nyomorult zuglap, már september utósó napjain, az illyr gyáva futás e classicus napjaiban, Budapest tornyain az illyr zászlókat lobogtaták, miként ugyan e lapok szerint Bécs összerombolt utczáin a nép a nagy Feldmarschallt, a kedves bánt, szünni nem akaró ezerszeres zsiviókkal üdvözlé, s hogy, e lapok szerint, ezelőtt két három héttel Mészáros fényes küldöttséggel Ollmützben járt, s e küldöttség Kossuth kiadatását megajánlá. Vagy fölütve az Agramer egyetlenegy számát, olvassuk el, hogy Simunich a futás szinte első rendű keresztese, a honvéd hadtesteket tökéletesen szerteszét kergette; hogy Köpcsénnél 23-ik octoberben a magyarok egészen (total) megverettek, hogy oct. 24-én Pesten átalános riadó veretett; a nemzetőrség a ministeriumnak az engedelmességet megtagadta, s a dolog véres összeütközésre kerűlt; mindezt a lap egyetlen egy hasábjáról kiszemelnünk nem fog ártani, hogy a becsületes magyar embernek az illyr hazudság és ámításról megközelítő fogamra lehessen.
Folyvást olvasni e lapokat heves magyar vérű embernek, habár az útált schwarzgelb szin és orosz bűz rá nem ragadhatna is, nem igen volna tanácsos, mert sárgaságot könnyen kaphatna. Kinek humorra hajlama van, e lapokban kifogyhatatlanúl bányászhat. Legközelebb ugyan e lapból be fogjuk mutatni Horvát Istvánunk kérkedő szlavinjainak fenhéjázó követeléseit a nagy déli Szlávia alapköveinek letételére az osztrák császár által. – Szabó Károly.
