PEST, DECEMB. 18.
PEST, DECEMB. 18.
Ki nem emlékezik a mult év decemberi napjaira, midőn Európa olly csendes volt, mint az udvarok cselszövényei által elaltatott világ lenni szokott; és mikor a schweiczi kis mozgalmak, mellyek az akkori legliberalisabbnak tartott Thiers beszédei által egy kissé feltüntek, s mikor a Vatican- adta impulsus csak annyit mutatott, hogy nem úgy van minden, a mint lennie kellett.
Azóta sok történt. A forradalom czélját elérendő a szent atyánál reform-alakban jelent meg, honnan kenetét megkapván, nyilt sisakkal járta végig Európa nagyobb részeit, irgalmatlanúl szétrombolván az utjában álló gátokat.
A forradalom azóta nagy dolgokat vitt véghez, a századok szentesítette rendszabályok megrázatának, a népeket bilincsekben tartó uralkodók, részint aranyszékeiktőli eltávozásra, részint a nép közé vegyülésre kényszeríttettek; rombolásainak nyomai mindenhol mutatkoznak, a felépítés jeleire pedig csak itt ott akadunk.
De, mint látszik, azon napok előestején vagyunk, mikor a juste-milleut-t nem ismerő forradalom az előteremtett chaost elegendőnek nem tartván, ifjodott erővel kezdi pusztításait, rontásait véghezvinni, hogy az átalános felforgatás után alkotó erejét minél előbb megkezdhesse.
A dán és schleswig-holsteini ügy a világ figyelme elől egészen kikerültnek lenni látszott, de, a dolgot közelebbről vizsgálván, ez hihetőleg a leghatalmasabb nemzetek közti meghasonlást idézendi elő.
Dania Schlesvig-Holsteint minden áron megakarja tartani, a czár a dán király ebbeli szándékát fegyveres erővel kész elősegíteni, és mit mond ehhez az angol kormány? Lord Palmerston a franczia respublicának a continensbe való befolyását féltvén, egész határozottsággal mondá Andrian német követnek, miképen: Angliának egyedűli ohajtása, régi szövetségesével, azaz Németországgal, mind inkább összetartani és igy Schleswig-Holsteinre nézve is Dania követeléseit az illető határon túli kiterjedésre semmikép nem fogja engedni.
Ezen kérdés magoldása kétségen kivül szakadást szűl a czár és szent James udvara közt, és mit teend Austria?
János főherczegnek, akarva vagy nem akarva, a német egységet kell pártolnia; de mit mond ehhez a habsburg-lothringi ház, melly bajaitóli megszabadíthatását csak az éjszaki autocratától várja.
Nézzünk egy kicsint tovább. A kort és tekintélyt nem ismerő forradalom forgó szélként hosszú kör-utja után visszatért születési helyére, és úgy szólván teremtője ellen fordúlt.
XI. Pius reformokat igért népének a korszellemmel haladva, szent tanácsát világiakból alakítá meg, de a forradalom azzal meg nem elégszik: teljes szabadság és egy oszthatlan olasz nemzet az, mit nyája kiált, és a mennyei pásztor a forradalmak fészkében, Marseilleben, kénytelen menedékhelyet keresni.
Láttuk, miképen a forradalom azokat seperte el, kik megjelenését minden áron gátolni akarták; láttuk azokat hazájokból kivándorolni, kiknek a forradalom főhatalmat nyujtott, és most veszik észre, hogy a forradalom teremtőjét is kimozdította fészkéből.
A franczia kormány, melly a szent atya iránti rokonszenvét már bebizonyítá, alkalmasint fegyveres erőt küldend a római birodalomba; és azt hihetjük-e, hogy ezen sereg egyszer Olaszországban levén, Radeczkyről nem fog megemlékezni?
Ezen osztrák generalis adó-rendszere, melly szerint leginkább a hazájukat szerető aristocratia és árvák vagyona terheltetik, Francziaországban legnagyobb gyűlöletet ébresztett fel az osztrák kormány ellen; a csak félig meddig liberalis lapok is gúnyolják az annyi embertelenségeket türő respublicát.
És ki kételkedhetik tehát, hogy a már régen igért franczia fegyveres beavatkozás még soká maradhat el? Igaz, hogy az elnökválasztás mikénti kimenetele az olasz ügybe leginkább folyhat be, valamint az is igaz, miként Pius a rövid perczek alatt is a clerusnál Cavaignac részére dolgozott: de az mindenesetre áll, hogy ha az indifferens Cavaignac élére áll a dolgoknak, akkor Francziaország az olasz ügybe bizonyosan, egyebütt pedig csak talán beavatkozandik. De ha Bonepartet éri a szerencse, akkor a franczia fegyverek csörgése máshová is el fog hangzani.
Mi jóslók nem vagyunk, de sejtelmünk után itélve, Napoleon volt a győztes, ki, minden ügyetlensége mellett, becsületesen meg fog felelni proclamatiójában mondott ezen szavainak, hogy: „Ő háborút csak akkor kezdend, mikor a nemzeti becsület megkivánja, és hogy egy nagy nemzetnek hallgatni néha szabad, de hiában felszólalni soha!” – Szabad Imre.
