Zsolt. 70.
Zsolt. 70.
Az üldözött ember könyörgése és reménysége.
Zsolt. 70,1
Az éneklőmesternek, Dávidtól, emlékeztetésre.
Zsolt. 70,2
Isten, [Zsolt. 40,14. 71,12.] az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess!
Zsolt. 70,3
Szégyenüljenek [Zsolt. 40,15.] meg és piruljanak, a kik életemre törnek; riadjanak vissza és gyalázat érje őket, a kik bajomat kivánják.
Zsolt. 70,4
Hátráljanak meg [Zsolt. 40,16.] gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé!
Zsolt. 70,5
Örülnek [Zsolt. 40,17.] és örvendeznek majd benned mindazok, a kik keresnek tégedet, és ezt mondják majd szüntelen, a kik szeretik a te szabadításodat: Magasztaltassék fel az Isten!
Zsolt. 70,6
Én [Zsolt. 40,18.] pedig szegény és nyomorult vagyok: siess hozzám, oh Isten; segedelmem és szabadítóm vagy te Uram: ne késsél!
