Zsolt. 63.
Zsolt. 63.
A szent helytől messze vetett és üldözött király imádsága.
Zsolt. 63,1
Dávid zsoltára, mikor a [2 Sám. 22,5.] Júda pusztájában volt.
Zsolt. 63,2
Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, [Zsolt. 42,2. 3. 27,4. 5.] téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;
Zsolt. 63,3
Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén [Zsolt 42,5.] a te hatalmadat és dicsőségedet.
Zsolt. 63,4
Hiszen a te [Zsolt. 69,17.] kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.
Zsolt. 63,5
Áldanálak ezért [Zsolt. 146,2.] életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.
Zsolt. 63,6
Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!
Zsolt. 63,7
Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról [Zsolt. 16,7.] őrváltásra rólad elmélkedem;
Zsolt. 63,8
Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.
Zsolt. 63,9
Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.
Zsolt. 63,10
Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.
Zsolt. 63,11
Szablya [1 Sám. 31,1. 2.] martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei.
Zsolt. 63,12
A király pedig [Zsolt. 18,1-3.] örvendezni fog Istenben; dicséri őt mindaz, a ki ő reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája.
