Zsolt. 36.
Zsolt. 36.
A gonoszok istentelensége és az Isten véghetetlen kegyelme és szeretete az emberek iránt.
Zsolt. 36,1
Az éneklőmesternek; az Úr szolgájáé, Dávidé.
Zsolt. 36,2
A gonosznak hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs ő előtte isten-félelem;
Zsolt. 36,3
Mert hízeleg néki önmagának, ha bűnét elkövetheti, ha gyűlölködhetik.
Zsolt. 36,4
Szájának beszéde hiábavalóság és hamisság; megszünt bölcs lenni és jót cselekedni.
Zsolt. 36,5
Hiábavalóságot [Mik. 2,1.] gondol ágyában; nem a jó útra áll, és nem veti meg a rosszat.
Zsolt. 36,6
Uram, az égig ér a te kegyelmességed; a te hűséged a felhőkig!
Zsolt. 36,7
Igazságod, mint Isten hegyei; ítéleteid, mint [Róm. 11,33.] a nagy mélységek; az embert és barmot te tartod meg, Uram!
Zsolt. 36,8
Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak [Zsolt. 57,2.] árnyékába menekülnek.
Zsolt. 36,9
Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből.
Zsolt. 36,10
Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod [Ján 1,4. 9. 10.] által látunk világosságot.
Zsolt. 36,11
Terjeszd ki kegyelmességedet a te ismerőidre, és igazságodat az igaz szívűekre.
Zsolt. 36,12
Ne támadjon engem a kevélynek lába, és ne üldözzön engem a gonosznak keze.
Zsolt. 36,13
Hullnak már a gonosztevők; eltaszíttatnak és nem állhatnak fel!
