Zsolt. 30.
Zsolt. 30.
Nagy veszedelemből szabadult ember hálaadása és emlékezése.
Zsolt. 30,1
Dávid zsoltára. Templomszentelési ének.
Zsolt. 30,2
Magasztallak Uram, hogy felemeltél [2 Sám. 5,11.] engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek rajtam.
Zsolt. 30,3
Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és te meggyógyítottál engem!
Zsolt. 30,4
Uram, felhoztad [Zsolt. 116,3. 4. 18,17-20.] a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírbaszállók közül.
Zsolt. 30,5
Zengedezzetek az Úrnak, ti [Zsolt. 97,12.] hívei! Dicsőítsétek szent emlékezetét.
Zsolt. 30,6
Mert csak pillanatig tart haragja, de élethossziglan [Ésa. 54,7.] jóakarata; este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm.
Zsolt. 30,7
Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha.
Zsolt. 30,8
Uram, jókedvedből erősséget állítottál föl [2 Sám. 5,10. 12.] hegyemre; de elrejtéd [Zsolt. 104,29.] orczádat, és megroskadtam.
Zsolt. 30,9
Hozzád kiáltok, Uram! Az én Uramnak irgalmáért könyörgök!
Zsolt. 30,10
Mit használ vérem, ha sírba szállok? Dicsér-e [Zsolt. 6,5. 6. 115,17.] téged a por; hirdeti-é igazságodat?
Zsolt. 30,11
Hallgass meg, Uram, könyörülj rajtam! Uram, légy segítségem!
Zsolt. 30,12
Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad [2 Sám. 15,30. Zsolt. 18,44-50.] gyászruhámat, körülöveztél örömmel.
Zsolt. 30,13
Hogy zengjen néked és el ne hallgasson felőled a dicséret: Uram, én Istenem, örökké dicsőítlek téged.
