2 Sám. 19.
2 Sám. 19.
Dávid ismét elfoglalja trónját.
2 Sám. 19,1
És megjelenték Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont.
2 Sám. 19,2
És gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész népre nézve, mert a nép azon a napon hallja vala, hogy beszélik: Így bánkódik a király az ő fián.
2 Sám. 19,3
És belopózkodék a nép azon a napon, bemenvén a városba, mint lopózkodni szokott a nép, mely szégyenli magát, hogy a harczból elmenekült.
2 Sám. 19,4
A király pedig eltakarván [rész 15,30.] orczáját, fenszóval kiáltja vala a király: Édes fiam, Absolon! Absolon, édes fiam! szerelmes fiam!
2 Sám. 19,5
Akkor méne Joáb a házba a királyhoz, és monda: Megszégyenítetted e mai napon minden te szolgáidnak orczáját, kik e mai napon a te [rész 16,11. 18,15.] lelkedet megszabadították, és a te fiaidnak és leányidnak lelkeit, és feleségidnek lelkeit, és ágyasidnak lelkeit;
2 Sám. 19,6
Szeretvén azokat, a kik téged gyűlölnek és gyűlölvén azokat, a kik téged szeretnek; mert kijelentetted ma, hogy előtted a vezérek és szolgák mind semmik; mert tapasztaltam ma, hogy csak élne Absolon, ha mi mindnyájan meghaltunk volna is ma, jobbnak [vers 4.] tetszenék néked.
2 Sám. 19,7
Azért most kelj fel, menj ki, és szólj kedvök szerint a te szolgáidnak; mert esküszöm az Úrra, hogy ha ki nem jössz, ez éjjel egy ember sem marad melletted, és ez gonoszabb lesz reád nézve mindama nyomorúságnál, mely veled történt ifjúságodtól fogva, mind e mai napig.
2 Sám. 19,8
Felkele azért a király és leüle a kapuban, és hírül adták az egész népnek, mondván: Ímé a király a kapuban ül. Akkor mind az egész nép eleibe jöve a királynak. Izráel pedig elmenekült, [rész 18,17.] kiki az ő sátorába.
2 Sám. 19,9
Mind az egész nép között pedig nagy veszekedés vala Izráelnek mindenik nemzetségében, kik ezt mondják vala: A király szabadított meg minket a mi ellenségeinknek kezéből, a Filiszteusok [rész 8,1-14. 10,8-19.] kezéből is ő szabadított meg; és most Absolon elől elmenekült az országból.
2 Sám. 19,10
Absolon pedig, kit felkentünk vala, meghalt [ rész 18,14. 15.] a hadban. Mit késtek azért hazahozni a királyt?
2 Sám. 19,11
Dávid király pedig elkülde Sádók és Abjátár papokhoz, mondván: Szóljatok a [rész 2,4.] júdabeli véneknek, ezt mondván: Mi az oka, hogy utolsók akartok lenni a királynak hazahozásában? Mert az egész Izráelnek [vers 43.] szava eljutott a királynak házába.
2 Sám. 19,12
Én atyámfiai vagytok, én [Bir. 9,2.] csontom és én testem vagytok; miért lesztek tehát utolsók a királynak hazahozásában?
2 Sám. 19,13
És Amasának [rész 17,25.] azt mondjátok: Nemde te is nem én csontom és testem vagy-é? Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha nem leszel a sereg fővezére minden időben én előttem Joáb [rész 8,16.] helyett.
2 Sám. 19,14
És megnyeré Júda minden emberének szívét, mint egy emberét, kik elküldének a királyhoz: Jőjj haza mind te, mind a te szolgáid.
2 Sám. 19,15
Hazatére azért a király; és a mint a Jordánhoz érkezék, Júda férfiai Gilgálba menének, hogy a királynak eleibe jussanak, és általvigyék a királyt a Jordánon.
2 Sám. 19,16
Siete pedig Sémei is, [rész 16,5-8.] Gérának fia, a Bahurimból való Benjáminita, és ő is a Júda nemzetségével eleibe méne Dávid királynak.
2 Sám. 19,17
És ezer ember vala ő vele Benjámin nemzetségéből, és [rész 16,1. 3.] Siba, a Saul házában való szolga, és tizenöt fia, és húsz szolgája is vele valának, és általmenének a Jordánon a király előtt.
2 Sám. 19,18
Kompot is vivének által, hogy a király háznépét általhozzák, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Sémei pedig Gérának fia, térdre esék a király előtt, mikor a Jordánon általment.
2 Sám. 19,19
És monda a királynak: Ne tulajdonítsa vétkül nékem az én uram az én álnokságomat; [rész 16,5-8.] és ne emlékezzél meg arról, hogy gonoszul cselekedék veled a te szolgád azon a napon, a melyen az én uram, a király Jeruzsálemből kiméne, hogy szívére venné a király;
2 Sám. 19,20
Mert elismeri a te szolgád, hogy én vétkeztem, és ímé az egész József nemzetsége [1 Móz. 48,5. 13-20.] közül én jöttem ma először, hogy a királynak, az én uramnak eleibe menjek.
2 Sám. 19,21
És felele Abisai, [rész 16,9.] Sérujának fia és monda: Nem ölöd-é meg azért Sémeit, hogy káromlásokat szólott az Úrnak felkentje ellen?
2 Sám. 19,22
Monda pedig Dávid: Mi közöm van veletek, Sérujának [1 Krón. 2,16.] fiai, hogy ellenkezni akartok velem ma? Ma kellene-é embert ölni [1 Sám. 11,13.] Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem újonnan Izráel királya.
2 Sám. 19,23
És monda a király Sémeinek: Nem halsz meg; [vers 22. 1 Kir. 2,8. 9. 36-46.] és megesküvék néki a király.
2 Sám. 19,24
Méfibóset is, Saulnak [rész 9,6-8.] fia eleibe jöve a királynak, és sem lábait, sem szakálát meg nem tisztította, sem ruháját meg nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király elment vala, mindama napig, a melyen békességgel haza jöve.
2 Sám. 19,25
És lőn, hogy mikor Jeruzsálemből kijött eleibe a királynak, monda néki a király: Miért nem jöttél volt el velem Méfibóset?
2 Sám. 19,26
És ő felele: Uram király, az én szolgám csalt meg engem; mert azt mondotta a te szolgád: Megnyergeltetem a szamarat, és felülök rá, és elmegyek a királylyal; mert sánta a te szolgád.
2 Sám. 19,27
És rágalmazott [rész 16,3.] engem, a te szolgádat az én uram, a király előtt; de az én uram, a király olyan, [rész 14,17.] mint az Istennek angyala: azért cselekedjél úgy, a mint néked tetszik!
2 Sám. 19,28
Mert jóllehet az én atyámnak egész háznépe csak halált érdemlett volna az én uramtól, a királytól, mégis a te szolgádat azok közé helyezéd, [rész 9,7.] a kik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király előtt?
2 Sám. 19,29
Monda néki akkor a király: Mi szükség többet szólnod? Én megmondottam, hogy te és Siba [rész 9,9. 10.] osztozzatok meg a jószágon.
2 Sám. 19,30
És monda Méfibóset a királynak: Elveheti az egészet, csakhogy az én uram, a király [vers 24.] békességben haza jöhete.
2 Sám. 19,31
A Gileádból való Barzillai [1 Kir. 2,7.] is eljöve Rógelimból, és általméne a királylyal a Jordánon, kisérvén őt a Jordánon.
2 Sám. 19,32
Barzillai pedig igen vén ember vala, nyolczvan esztendős, és ő [rész 17,27-29.] táplálta vala a királyt, míg Mahanáimban lakott; mert igen gazdag ember vala.
2 Sám. 19,33
Monda pedig a király Barzillainak: Jere velem és eltartlak [vers 32.] téged magamnál Jeruzsálemben.
2 Sám. 19,34
Barzillai pedig monda a királynak: Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a királylyal Jeruzsálembe?
2 Sám. 19,35
Nyolczvan esztendős vagyok ma, avagy képes vagyok-é még különbséget tenni [Préd. 12,4-9.] a jó és rossz között, vagy érzem-é, a te szolgád, ízét annak, a mit eszem és iszom, vagy gyönyörködhetem-é az éneklő férfiak és asszonyok hangjaiban? Miért lenne terhére a te szolgád az én uramnak, a királynak?
2 Sám. 19,36
Egy kevés ideig óhajtana a Jordánon átmenni a királylyal a te szolgád; miért adna azért a király nékem ily nagy jutalmat?
2 Sám. 19,37
Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd [1 Móz. 49,29-32. 50,25.] haljak meg az én városomban, az én atyámnak és anyámnak temetőhelyében. Hanem inkább ímhol a te szolgád, Kimhám, menjen el ő a királylyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, a mint néked jónak tetszik.
2 Sám. 19,38
És monda a király: Jőjjön el velem Kimhám és azt cselekszem vele, a mi néked tetszik; és valamit tőlem kivánsz, megcselekeszem veled.
2 Sám. 19,39
Mikor pedig általkelt a Jordánon az egész nép, és a király is általment, megcsókolván a király Barzillait, megáldá őt, ki visszatére az ő helyére.
2 Sám. 19,40
Általméne pedig a király Gilgálba, és Kimhám ő vele megy vala és Júdának egész népe, a kik a királyt átszállították, sőt Izráel népének [rész 11,41. 43.] is fele.
2 Sám. 19,41
És ímé, Izráelnek minden férfiai eljövének a királyhoz és mondák a királynak: Miért loptak el téged a mi atyánkfiai, a Júda nemzetsége? És hozták által a királyt és az ő háznépét a Jordánon, és Dávidnak minden embereit vele egyetemben?
2 Sám. 19,42
Felelének pedig mindnyájan a Júda férfiai az Izráel férfiainak: Azért, mert a király közelebb áll [vers 11. 12.] hozzám; és miért neheztelsz ezért a dologért? Avagy megvendégelt-é azért a király? Avagy megajándékozott-é valami ajándékkal?
2 Sám. 19,43
Felelvén pedig az Izráel férfiai a Júda férfiainak, mondának: Tízszeres részem van nékem a királyhoz, és Dávidra nézve is elsőbbségem van feletted. Miért tartottál azért semminek engem? Avagy nem én [vers 11.] tettem-é legelőször szóvá, hogy hozzuk haza a mi királyunkat? De mindazáltal erősebb lőn a Júda férfiainak szava, az Izráel férfiainak szavánál.
