2 Sám. 18.
2 Sám. 18.
Absolonnak veszedelme.
2 Sám. 18,1
Megszámlálá pedig Dávid a népet, a mely vele vala, s ezredeseket és századosokat rendele föléjök.
2 Sám. 18,2
És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb [rész 8,16.] keze alatt, és harmadrészét Séruja fiának, [rész 10,9. 10. 23,18.] Abisainak, Joáb atyjafiának keze alatt, harmadrészét pedig bízá a [rész 15,19-21.] Gitteus Ittai kezére. És monda a népnek a király: Bizony én magam is elmegyek veletek.
2 Sám. 18,3
De a nép monda: Ne jőjj; mert ha netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te teszesz anynyit, mint mi [1 Sám. 17,49. 50. 18,7.] tízezeren: jobb azért, hogy te a városból légy nékünk segítségül.
2 Sám. 18,4
Monda azért nékik a király: A mi néktek jónak tetszik, én azt mívelem. Megálla azért a király a kapuban, és az egész sereg megy vala ki százanként és ezerenként.
2 Sám. 18,5
Parancsola pedig a király Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal [vers 29. 33. rész 13,28. 29. 16,11. 12.] én érettem kiméletesen bánjatok; hallá pedig ezt mind az egész had, mikor a király mindenik vezérnek parancsola Absolon felől.
2 Sám. 18,6
Kiméne azért a nép a mezőre, az Izráel ellenébe, és megütközének az Efraim erdejénél.
2 Sám. 18,7
És megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgái által, és nagy veszteség volt ott azon a napon, mintegy húszezer emberé.
2 Sám. 18,8
És kiterjedt a harcz az egész vidékre, és a nép közül sokkal többet emészte meg az erdő, mint a fegyver azon a napon.
2 Sám. 18,9
És találkozék Absolon Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sürű ágai alá, hol fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.
2 Sám. 18,10
Kit mikor egy ember meglátott, hírül adá Joábnak, és monda: Ímé, láttam Absolont egy cserfán függeni.
2 Sám. 18,11
Monda pedig Joáb az embernek, a ki megmondotta vala néki: Ímé láttad, és miért nem ütötted le ott őt a földre? Az én dolgom lett volna azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst siklussal és egy övvel.
2 Sám. 18,12
Monda az ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg a király fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolá a király néked, Abisainak és Ittainak, ezt mondván: Kiméljétek, bárki [vers 5.] legyen, az ifjút, Absolont.
2 Sám. 18,13
Vagy ha orozva törtem volna életére - mivel a király előtt semmi sem marad titokban - magad is ellenem támadtál volna.
2 Sám. 18,14
Monda azért Joáb: Nem akarok előtted késedelmezni; és vőn három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lövé, minthogy még élt [vers 9.] a cserfán.
2 Sám. 18,15
Körülfogák akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái tízen, és általverék Absolont, és megölék [rész 13,28. 29. 15,22. 3 Móz. 20,11.] őt.
2 Sám. 18,16
Megfúvatá azután a trombitát Joáb, és megtére a nép Izráelnek űzéséből, mert kimélni akará Joáb a népet.
2 Sám. 18,17
Absolont pedig felvevék, és veték őt az erdőn egy nagy verembe, és igen nagy rakás követ [Józs. 7,24. 26.] hányának reá. És az egész Izráel elmeneküle, kiki az ő sátorába.
2 Sám. 18,18
Absolon pedig vett és még életében emelt magának emlékoszlopot, a mely a király völgyében van. Mert ezt mondja vala: Nincsen [rész 14,27.] nékem oly fiam, a kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; és az Absolon oszlopának hívattatik mind e mai napig.
2 Sám. 18,19
Monda pedig Akhimás, [rész 17,17.] Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom a királynak, hogy megszabadította őt az Úr az ő ellenségeinek kezéből.
2 Sám. 18,20
És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy a király fia meghalt.
2 Sám. 18,21
Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg a királynak, a mit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joáb előtt, és elszaladt.
2 Sám. 18,22
És szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi után! Monda Joáb: Miért futnál fiam; nem néked való ez a hírmondás?!
2 Sám. 18,23
Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Ő pedig monda néki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelőzé Kúsit.
2 Sám. 18,24
Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az őrálló felméne a kapu tetejére, a kőfalra, és felemelvén szemeit, látá, hogy egy ember igen fut egyedül.
2 Sám. 18,25
Kiálta azért az őrálló, és megmondá a királynak, és monda a király: Ha egyedül jő, hír van az ő szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.
2 Sám. 18,26
Látá pedig az őrálló, hogy másik ember is fut, és lekiálta az őrálló a kapunállónak, mondván: Ímé más ember is fut egyedül. Akkor monda a király: Az is hírmondó.
2 Sám. 18,27
Monda ismét az őrálló: A mint látom, az elsőnek olyan a futása, mint Akhimásnak, [vers 23.] a Sádók fiának; és monda a király: Jó ember az, és jó hírrel jő.
2 Sám. 18,28
Kiáltván azért Akhimás, monda a királynak: Békesség! És meghajtá magát arczczal a földre a király előtt, és monda: Áldott az Úr a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, a király ellen.
2 Sám. 18,29
Monda akkor a király: Hogy van Absolon [vers 5.] fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb a király szolgáját és a te szolgádat; de nem tudom, mi történt.
2 Sám. 18,30
És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és megálla ott.
2 Sám. 18,31
E közben Kúsi is [vers 21.] megérkezett, és monda Kúsi: Ezt izenik a királynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezéből, a kik ellened támadtak volt.
2 Sám. 18,32
Monda a király Kúsinak: Hogy van Absolon [vers 14. 17.] fiam? Felele Kúsi: Úgy legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad.
2 Sám. 18,33
És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: Szerelmes fiam, [vers 5. rész 19,4.] Absolon! édes fiam, édes fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, édes fiam, szerelmes fiam!
