2 Sám. 17.
2 Sám. 17.
Absolon Dávidot kergeti.
2 Sám. 17,1
Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj kiválasztanom [Zsolt 3,1.] tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel.
2 Sám. 17,2
És megtámadom őt, míg fáradt és erőtlen kezű; megrettentem őt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a királyt magát [vers 4.] megölöm.
2 Sám. 17,3
És visszavezetem te hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése attól a férfiútól függ, a kit te üldözöl; és akkor az egész nép békességben lesz.
2 Sám. 17,4
Igen tetszék e beszéd Absolonnak és Izráel minden véneinek.
2 Sám. 17,5
És monda Absolon: Hívják ide mégis az Arkeabeli [rész 15,34. 16,16.] Khúsait is, és hallgassuk meg, mit szól ő is.
2 Sám. 17,6
És mikor megérkezék Khúsai Absolonhoz, monda néki Absolon ilyenképen: Akhitófel ilyen tanácsot ád, megfogadjuk-é az ő szavát, vagy ne? Szólj hozzá.
2 Sám. 17,7
Monda akkor Khúsai Absolonnak: Nem jó tanács az, a melyet Akhitófel ez egyszer [rész 16,23. 17,14.] adott.
2 Sám. 17,8
És monda Khúsai: Tudod magad, hogy a te atyád és az ő emberei igen erős [1 Krón. 12,8.] vitézek és igen elkeseredett szívűek, mint a kölykeitől [Péld. 17,12.] megfosztott medve a mezőn. Annakfelette a te atyád igen hadakozó ember, ki nem alszik [1 Sám. 23,22.] a néppel együtt.
2 Sám. 17,9
Ilyenkor ő valami barlangban lappang, vagy valami más helyen, és meglehet, hogy mindjárt kezdetben elesvén némelyek közülök, valaki meghallja, és azt kezdi mondani: Megveretett az Absolon népe.
2 Sám. 17,10
És még az erős vitéz is, kinek szíve olyan, mint az oroszlánnak szíve, igen megrémül; mert az egész Izráel tudja, hogy a te atyád igen erős vitéz, és azok is, a kik vele vannak, erős vitézek.
2 Sám. 17,11
Én azért azt tanácsolom, hogy gyűjtsd magadhoz az egész Izráelt Dántól fogva mind Bersebáig, oly számban, mint a tenger partján való föveny; és magad is menj el a hadba.
2 Sám. 17,12
Akkor aztán támadjuk meg őt azon a helyen, a hol található, és úgy lepjük meg őt, miként a harmat a földre esik, hogy se közüle, se azok közül, a kik vele vannak, egy se maradjon meg.
2 Sám. 17,13
Ha pedig városba szaladna, mind az egész Izráel köteleket húzzon a város körül, és vonjuk azt a patakba, hogy még csak egy kövecskét se találjanak ott.
2 Sám. 17,14
És monda Absolon és Izráelnek minden férfia: Jobb az Arkeabeli Khúsainak tanácsa az [rész 16,23.] Akhitófel tanácsánál. Az Úr parancsolta vala pedig, hogy az Akhitófel tanácsa elvettessék, mely jó vala, hogy veszedelmet hozzon az Úr Absolonra.
2 Sám. 17,15
Monda pedig Khúsai Sádók [rész 15,35. 36.] és Abjátár papoknak: Ilyen s ilyen tanácsot adott Akhitófel Absolonnak és Izráel véneinek; én pedig ilyen s ilyen tanácsot adtam.
2 Sám. 17,16
Azért sietve küldjetek el, és izenjétek meg Dávidnak ilyen szóval: Ne maradj ez éjjel [rész 15,28.] a pusztának mezején, hanem inkább menj át, hogy valamiképen el ne nyelettessék a király és az egész nép, mely vele van.
2 Sám. 17,17
Jonathán pedig és [rész 15,27.] Akhimás a Rógel [1 Kir. 1,9.] forrásánál állanak vala, a hová méne egy leányzó, ki megmondá ezeket nékik, és ők elmenvén, megmondák Dávid királynak, mert nem akarják vala magokat megmutatni, bemenvén a városba.
2 Sám. 17,18
Meglátá mindazáltal őket egy szolga, és megmondá Absolonnak: Elmenének azért ők ketten sietséggel, és menének egy ember házába Bahurim városában, kinek tornáczában volt egy kút, és oda [Józs. 2,4.] szállának alá.
2 Sám. 17,19
Az asszony pedig egy terítőt vőn és beteríté a kút száját, arra pedig darált árpát hintett; és nem vevék észre.
2 Sám. 17,20
Menének pedig az Absolon szolgái az asszonyhoz a házba, és mondának: Hol van Akhimás és Jonathán? Felele nékik az asszony: Általgázolának a patakon. És keresék őket, de mivel nem találták, visszatérének Jeruzsálembe.
2 Sám. 17,21
Mikor pedig elmentek, kijövének a kútból, és elmenvén, megmondák ezeket [vers 1. 3. 15. 16.] Dávid királynak, és mondának Dávidnak: Keljetek fel és menjetek által gyorsan a vizen; mert ilyen tanácsot adott ti ellenetek Akhitófel.
2 Sám. 17,22
Felkele azért Dávid és mind a vele való nép, és általkelének [rész 15,28.] a Jordánon, míg megvirrada; egy sem hiányzék, a ki által nem ment volna a Jordánon.
2 Sám. 17,23
Látván pedig Akhitófel, hogy az ő tanácsát [vers 1. 3.] nem hajtották végre: megnyergelé szamarát, és felkelvén elméne házához, az ő városába; és elrendezvén háznépének dolgát, megfojtá [vers 14. rész 16,23. Máté 27,5.] magát, és meghala; és eltemetteték az ő atyjának sírjába.
2 Sám. 17,24
És midőn Dávid Mahanáimba érkezett, átkele Absolon a Jordánon, ő és Izráelnek férfiai mindnyájan ő vele.
2 Sám. 17,25
És Amasát tevé Absolon fővezérré a sereg felett [rész 19,13. 20,9. 10.] Joáb helyett. Amasa pedig egy férfi fia vala, a kinek a neve az Izráelita Jithra vala, a ki beméne Abigailhoz, [1 Krón. 2,11-16.] a Náhás leányához, ki Sérujának, a Joáb anyjának nővére vala.
2 Sám. 17,26
És tábort jára Izráel és Absolon a Gileád földén.
2 Sám. 17,27
Lőn pedig, hogy mikor Dávid Mahanáimba jutott, ímé Sóbi, az Ammoniták városából, [rész 11,1. 12,29.] Rabbából való Náhásnak fia, és a Ló-Debár városból való Ammielnek fia, Mákir, és a Gileád tartományában, Rógelimban lakozó [rész 19,32. 1 Kir, 2,7.] Barzillai.
2 Sám. 17,28
Ágyneműt, medenczéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt árpát,
2 Sám. 17,29
Mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt [rész 15,28.] a pusztában.
