Róm. 2.
Róm. 2.
Isten igazságos ítélete. A zsidók bűnössége és menthetetlensége.
Róm. 2,1
Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, a ki ítélsz: mert a miben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, a ki ítélsz. [Mát. 7,2. Ján. 8,7. Róm. 14,10.]
Róm. 2,2
Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság szerint van azokon, a kik ilyeneket cselekesznek.
Róm. 2,3
Vagy azt gondolod, óh ember, a ki megítéled azokat, a kik ilyeneket cselekesznek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét?
Róm. 2,4
Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít? [2 Pét. 3,9. 15.]
Róm. 2,5
De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.
Róm. 2,6
A ki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: [Jób 34,11. 12. Zsolt. 62,13. Mát. 16,27. 2 Kor. 5,10.]
Róm. 2,7
Azoknak, a kik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel; [Mát. 25,34-40.]
Róm. 2,8
Azoknak pedig, a kik versengők és a kik nem engednek az [2 Thess. 1,8-10.] igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.
Róm. 2,9
Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedő ember lelkének, zsidónak először meg görögnek;
Róm. 2,10
Dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak először meg görögnek:
Róm. 2,11
Mert nincsen Isten előtt személyválogatás. [5 Móz. 10,17.]
Róm. 2,12
Mert a kik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el: és a kik a törvény alatt vétkeztek, törvény által ítéltetnek meg,
Róm. 2,13
(Mert nem azok igazak Isten előtt, a kik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, a kik a törvényt betöltik. [Mát. 7,21.]
Róm. 2,14
Mert mikor a pogányok, a kiknek törvényök nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényök nem lévén, önmagoknak törvényök:
Róm. 2,15
Mint a kik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívökbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretök és gondolataik, a melyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.)
Róm. 2,16
Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangyéliomom szerint a Jézus Krisztus által. [Mát. 25,31-46.]
Róm. 2,17
Ímé, te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodol, és Istennel dicsekedel.
Róm. 2,18
És ismered az ő akaratát, [Mik. 6,8.] és választást tudsz tenni azok között, a melyek különböznek attól, [Fil. 1,10.] mivelhogy a törvényből megtaníttattál;
Róm. 2,19
És azt hiszed magadról, hogy te a vakoknak vezetője, [Mát. 15,14.] a sötétségben levőknek világossága,
Róm. 2,20
A balgatagok tanítója, a kiskorúak mestere vagy, bírván a törvényben az ismeret és igazság formáját.
Róm. 2,21
A ki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-é? a ki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-é? [Zsolt. 50,16-21. Mát. 23,3. 4.]
Róm. 2,22
A ki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodol-é? a ki útálod a bálványokat, szentségtörő vagy-é?
Róm. 2,23
Ki a törvényben dicsekszel, a törvénynek megrontása által az Istent gyalázod-é?
Róm. 2,24
Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között, a mint meg van írva. [Ésa. 52,5.]
Róm. 2,25
Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt megtartod; de ha a törvényt áthágod, a te körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett.
Róm. 2,26
Ha tehát a körülmetéletlen pogány megtartja a törvénynek parancsolatait, az ő körülmetéletlensége nem körülmetélkedésül tulajdoníttatik-é néki?
Róm. 2,27
És a természettől fogva körülmetéletlen ember, ha a törvényt megtartja, megítél téged, a ki a betű és körülmetélkedés mellett is a törvényeknek megrontója vagy. [2 Kor. 3,6.]
Róm. 2,28
Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: [Eféz. 2,11.]
Róm. 2,29
Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van. [5 Móz. 10,16. 30,6. Kol. 2,11.]
