Az Úr szolgájának tiszte; a nép megszabadulása.
Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt [rész 50,4. Jer. 1,4.] már emlékezett nevemről.
Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, [Jer. 1,9. 10. Préd. 12,13.] keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem.
És mondá nékem: Szolgám vagy te, Izráel, a kiben én megdicsőülök.
És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erőmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél.
És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Ő hozzá megtérítsem és hogy Izráel hozzá gyűjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erősségem az én Istenem!
Így szól: Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is [rész 42,6. 7. 60,3. Luk. 2,30. 32.] világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!
Így szól az Úr, Izráel megváltója, Szentje, a megvetett lelkűhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látjátok királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, a ki hű, Izráel Szentjéért, a ki [rész 52,14. 15. 53,3. Zsolt. 22,7.] téged elválasztott.
Így szól az Úr: Jókedvem idején én meghallgattalak, [rész 61,2. 54,3. 61,4.] és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket;
Így szólván a foglyoknak: Jőjjetek ki! [rész 42,7.] és azoknak, a kik sötétben ülnek: Lépjetek elő! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz:
Nem éheznek, [Jel. 7,16. Ésa. 35,7. 43,19. 20. 48,21. 40,10. 11. 42,16.] nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap; mert a ki rajtok könyörült, vezeti őket, és őket vizek forrásaihoz viszi.
És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim magasak [rész 35,8. 51,3. 52,9. Luk. 2,25.] lesznek.
Ímé, ezek messziről jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől, és amazok Sinnek földéről!
Ujjongjatok egek, [rész 35,8. 51,3. 52,9. Luk. 2,25. Zsolt. 96,11.] és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!
És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!
Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is [Zsolt. 27,10.] ezek: én te rólad el nem feledkezem.
Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem [2 Móz. 25,40. 1 Krón. 28,11. 19.] vannak szüntelen.
Elősietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled.
Emeld fel köröskörül [rész 60,4.] szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájokat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony.
Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szűk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid.
Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nékem, menj el, hogy itt lakhassam!
És te így szólsz szívedben: Ki szűlte nékem ezeket? hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte föl? Ímé, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak?
Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és előttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid [rész 11,10. 60,4. 5. 6. 66,12-14.] vállukon hordoztatnak.
És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; [Zsolt. 72,9. Mik. 7,17.] és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek.
Elvétethetik-é a préda az erőstől, és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai?
Igen, így szól az Úr, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.
És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktől megrészegednek, [Jel. 14,20. Ésa. 9,19.] és megtudja minden test, hogy én vagyok [Jel. 16,6.] az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erős Istene!