Szigeti József népies bohózatai
Szigeti József népies bohózatai
A magyar népszínmű fejlesztésére: a magyar bohózat megteremtésére tesz kísérletet egy színészből lett író, Szigeti József is.
Szigeti (családi nevén Tripammer) 1822. május 11-én született Veszprémben, apja városbíró volt. Gimnáziumi tanulmányai után Pestre küldték joghallgatónak, de a kor több más színészéhez, írójához hasonlóan, az egyetemnél jobban érdekelte a színház. Gyakran látogatta a pesti magyar színház előadásait s 1841-ben vándorszínésznek állt. Lendvayné fedezte fel, s 1844-ben a Nemzeti Színházhoz szerződtették. Tragikai színészként kezdte pályafutását, de igazi tehetségét jellem-komikus szerepeiben bontakoztatta ki. Mint drámaíró és színész ötven évig szolgálta a Nemzeti Színházat: itt húsz drámáját mutatták be, s számtalan szerepben lépett fel. Szigligetin kívül nincs senki, akinek a régi Nemzeti Színház annyit köszönhetne, mint neki. Drámaíróként 1887-ben, színészként pedig 1895-ben fejezte be pályáját: 1902 február 26-án halt meg.
Első színművét, a Jegygyűrűt (1846) még az ifjú Szigligeti modorában írja, s rémdrámai fogásokkal (mérgezett gyűrű, titkos ajtó, "kebelrázó cselek" stb.) borzolja fel a közönség idegeit. A szabadságharc alatt nagy sikerrel játsszák az Egy táblabíró a márciusi napokban című vígjátékát. E darabja ugyan inkább aktuális politikai mondanivalójának, a második felvonás hatásos jelenetének köszönhette sikerét, semmint írói, dramaturgiai értékeinek, mégis, Nyakasi táblabíró komikus vonásai már jelzik bohózatírói tehetségét. Írói pályafutása a szabadságharc után ér delelőjére: hovatovább Szigligeti vetélytársaként emlegetik, tagja lesz a Kisfaludy Társaságnak, majd a Magyar Tudományos Akadémiának is, továbbá a színi tanodán a "drámai gyakorlatok" tanárává nevezik ki.
Az ötvenes években írt népszínműveiben még Szigligeti útján jár, a Szép juhász (1850), a Viola (1851) szerkezetén és mondatain fellelhető a mester hatása. A Violának az ád jelentőséget, hogy Eötvös regényét, A falu jegyzőjét állítja színpadra. Helyenként ügyes helyzeteket teremt, szerepei hálásak, könnyen alakíthatók. A Viola az Eötvös-regény egyik főbb társadalmi-erkölcsi tanulságát, a Réti-párt bukását mellőzi ugyan, s a meséből inkább betyárromantikus történetet formál, a közönség azonban így is a "forradalom szavát" hallja ki párbeszédeiből. Az igazi sikert Szigetinek A vén bakancsos és fia a huszár (1855) című népszínmű hozza meg: ezt – Gyulai Pál szerint –"a bohózatos elem túlnyomósága különbözteti meg rendes népszínműveinktől". Laci – Sugár Mihály kiszolgált katonának, a vén bakancsosnak fia – szereti Veres korcsmáros leányát, Ilonkát. A kapzsi korcsmáros szerelmüket rossz 195szemmel nézi, mert gazdag vőt szeretne. Ezért cselt forral: Lacinak ígéri leánya kezét, feltéve, ha elmegy Ilonka bátyja, Friczi helyett katonának. Laci pedig elmegy s négy év múlva félkarral jő vissza. A korcsmáros nem állja szavát, s Lacit kiutasítja házából. A vén bakancsos ekkor elhatározza, hogy megleckézteti Verest, aki Hangos kántorral együtt járja az erdőket és mezőket, kincseket keresve. Sugár Mihály úgy tesz, mintha megtalálná a nemlétező kincset, így a kapzsi korcsmárostól valósággal kierőszakolja Laci és Ilonka házasságát.
A mese motiválásában, fordulataiban Szigligeti-reminiszcenciákkal találkozunk. A szökött katona, A cigány és a Liliomfi elemei könnyen kimutathatók A vén bakancsos és fia a huszár bizonyos helyzeteiben és jeleneteiben. Szigeti a jellem-komédia irányába próbálja fejleszteni a cselekményt, s Veres korcsmáros hibáiból, jellembeli fogyatékosságaiból származtatja a bonyodalmat. Idealizáló, kibékítő jellegű: "mindenki megtalálja a maga párját és becsületét" – ezzel a megoldással végződik a történet.
Láthatjuk, Szigeti nem lép fel az Eötvös-Szigligeti-Obernyik-Nagy Ignác-féle társadalomábrázolás igényével – történeteiben a nép csak háttér-formáló szerepet játszik. Dalai sem népdalok: Losonczy László, a hírhedt epigon-költő verseit tűzdeli bele a szövegbe. Igaza volt Salamon Ferencnek, amikor hibáztatta ezért Szigetit, s biztatta, hogy a dalokat hagyja ki a darabból. Salamon a tiszta bohózat lehetőségét látta a Vén bakancsosban, s ebbe az irányba ösztökélte Szigeti Józsefet Gyulai is, úgymond: az író "kedveli a komikai vonások bohózatos túlzását s nem hiányzik benne egy jó adag nyers, de nagyjában egészséges humor". Szigeti azonban nem folytatta A vén bakancsosban megkezdett utat. A Csizmadia, mint kísértet (1856) visszatérés a népszínmű régebbi, lármás elemeihez, a Falusiak (1858) pedig – bár úgy indul, mint a korabeli vidéki élet hiteles rajza – a magyar földesúr elképzelt figuráját eszményíti. A művelt, hazafiúi érzelmű nemes urat állítja a közönség elé példaképül Óváry János alakjában; ezt a szerepet az író maga is játszotta. A Bach korszakban így is volt a darabnak némi irányzatossága: a közönség lelkesen tapsolt a zárószínnél, amikor a kozmopolita gróf Erdei megtér, és Óváry János után szavalja a Szózat sorait.
Előző műveinek egyéni zamatot és sikert biztosító humorát hiányolja, s a melodrámához való visszatéréséért hibáztatja Gyulai Pál a Szécsi Mária vagy Murányvár ostroma (1863) című drámájában. Gyulai sajnálja, hogy Szigeti nem folytatja A vén bakancsosban megkezdett utat, mert Salamonnal együtt ő azt szeretné, ha a bohózatban is érnénk el irodalmi színvonalú eredményeket. Ezért üdvözlik majd örömmel a Rang és módot (1882), amelyből – bár Csiky Gergely után nem hoz semmi újat – már magyar bohózati levegő árad; olyasféle, amilyet már régen várt a kritika és a színház.
A Rang és mód alapeszméjében ott kísért Szigligeti Fenn az ernyő, nincsen kasának meg Csiky Gergely Cifra nyomorúságának témája. A cselekményt nem sok választja el attól, hogy társadalmi drámának szolgáljon alapjául. Az expozíció a tragikus konfliktus csíráját rejti, de Szigeti helyesen, jó dramaturgiai és színpadi érzékkel elkerüli ezt a lehetőséget. E művében nem is a tragikus kifejlet, a társadalmi dráma elmaradása kelt hiányérzetet, hanem az, hogy a címben ígért ellentét helyett, az okos és az ostoba asszony bizonyos bohózati jegyekkel megoldott, középfajú drámáját kapjuk.
196Két rokon házaspár ellentétéről és kibéküléséről szól a színmű. Bannai Gábor felesége, a nagyralátó Clarissa megsérti férje falusi nagybátyját, Bannai Gerőt és feleségét. A nagyzoló élet Bannai Gábort anyagi csődbe és sikkasztásba sodorja, s csak nagybátyjától, Gerőtől remélhet segítséget. Ő azonban elutasítja unokaöccse kérését. Felesége, Erzsébet hozza rendbe a dolgokat: ő még nagyobb haragot színlel Gáborék ellen, s ezzel megpuhítja, unokaöccse mellé állítja férjét. Így minden rendbejön, sőt még egy fiatal szerelmespár is egymásra talál.
A Rang és mód sem tiszta bohózat: bizonyos népszínműves reminiszcenciák bukkannak fel benne, főleg az öreg Bannai Gerő alakjában, s a melodramatikus megoldásban. Szigeti, aki mint színész kitűnően ismerte a színpadi hatáskeltés titkait, hálás, jól játszható szerepeket írt: a Rang és mód elsősorban ennek köszönhette sikerét. Az öreg Bannai magának Szigetinek volt hálás parádés szerepe, de a többi szerepet is szívesen választották jutalomjátékul a színészek, szerte az országban.
A bohózati elem túlsúlya jellemzi Szigetinek a Népszínházban bemutatott műveit, a Marcsa és Mariskát (1882) s a Csókon szerzett vőlegényt (1883). Falusi témájú bohózat mind a kettő: az író elhagyja belőlük a dalt, a cifraszűrös legényt, a hajfonatos leányt, a bonyodalmak továbbra is a népszínmű gyakorlata szerint alakulnak, s a szentimentális, melodramatikus megoldásokat is onnan meríti a szerző. A bohózatos elem túlsúlyát a helyzetkomikum és a tréfás mondások biztosítják. A Marcsa és Mariska konfliktusa pl. sok félreértésre alkalmat adó, kitűnő bohózati ötletből születik: egy falusi jegyző két leányunokát nevel: a két leánynak a neve ugyanaz, de az egyik grófi származású, rá nagy örökség vár. Sem a nagypapa, sem a két lány, se mások nem tudják, ki a grófkisasszony. Ebből származnak a félreértések. Összegezésül elmondhatjuk: Szigeti bohózatai régi fogások és eszközök s egy elavult modor továbbfolytatói voltak. Korántsem véletlen tehát, hogy Szigeti sem tudott az önmagát túlélő népszínműnek s benne a magyar bohózatnak új irányt szabni.
