áld
áld – ‘hálával emleget’; ‘‹Isten, a sors, az ég valakit› testi vagy lelki javakban részesít’. Származékai: megáld, áldó, áldott, áldás, áldásos (‘sok jóval járó, hasznos, előnyös’), áldatlan (‘bajt, kellemetlenségeket okozó’).
Finnugor eredetű szó, egy ál- alapszó gyakorító -d képzős származéka. Ez az alapszó a rokonnyelvekben is csak származékokból mutatható ki: pl. cseremisz ultem ‘imádkozik’, mordvin altams (‘felszentel’). Feltehetőleg a pogánykori áldozati szertartásokkal volt kapcsolatos; jelentette egyrészt, hogy valaki az áldozat tárgyát a szellemeknek ajánlja, másrészt hogy ezzel a szellemek jóindulatát kéri, illetve elnyeri a maga vagy mások, pl. a közösség számára. Az utóbbi értelem főképp az igekötős megáld alakban nyilvánvaló. A fenti második jelentés már a keresztény korban alakulhatott ki: ‘Isten a kegyébe ajánlott embert jóban részesíti.’ Még további lépés az első jelentésig, amely ma a legelterjedtebb: ‘hálából Isten jóindulatát kéri valaki számára.’ Lásd még áldomás, áldoz, átkoz.
