Mondat
Mondat 1. A beszédnek, ezáltal az emberi beszéd formájában hozzánk érkező isteni KIJELENTÉSnek is, kis, önálló egységet képező, értelemmel bíró egysége.
A SZÖVEGLINGVISZTIKA szerint ezt az értelmet módosít(hat)ja a mondatnak a szomszédaihoz (a többi mondathoz), tehát a szöveg többi kisebb egységéhez, valamint a szöveg egészéhez való viszonya. A végső értelem tehát mindkét fajta kapcsolódástól függ. A SZEMANTIKA arra figyelmeztet, hogy a mondat értelme elemeinek (a szavaknak, szókapcsolatoknak) az értelmétől függ; ezeknek jelentése viszont nem egykönnyen meghatározható ponthoz, hanem inkább egy mezőhöz hasonlítható. A szavak használatának, állandósult kapcsolataiknak vizsgálata dönti el, hogy az előttünk álló mondatban milyen értelemben állnak. A KOMMUNIKÁCIÓ elmélete egyebek között rámutat arra, hogy a mondat értelme az adott történelmi, társadalmi környezet értelmezése szerint alakul. Ld. Lk 10,25kk: A »Szeresd felebarátodat« értelmezését döntően befolyásolja, mit értünk a »felebarát« fogalmán, de még a »szeret« igén is lehet mást és mást érteni.
Ugyanaz a mondat »Ne félj« különböző öszszefüggésekben állhat: A csoda kiváltotta döbbenet idején (Lk 5,10), a tengeren járó Jézus mepillantását követő rettenetben (Mk 6,50), vagy angyal megjelenésekor (Mt 28,5; Lk 2,10) és a feltámadott, a megjelenő Jézus szájából (Mt 28,10). Ilyenkor lehet vizsgálni, mi a közös a környezetben, ami azonos mondatot tesz szükségessé, vagy arra figyelni, milyen körülmények között szükséges ugyanazt a mondatot alkalmazni.
A szöveg mondatok sorából áll, ezek összessége közli a szöveg mondanivalóját. A mondatokat összetartó erő (koherencia) abban áll, hogy van bennük ismert elem (téma), ez lehet pl. a legegyszerűbb visszautalás a történet szereplőjére (»Ő«), továbbá egy eddig ismeretlen, újabb közlés (téma), pl. »így szól«.
Az egymondatos kijelentések univerzális, átfogó értelmű és érvényű mondanivalót közölhetnek. Ilyen »aki« vagy »ha valaki« kezdetű mondatok az ÚSZ-ben: Mt 19,29; Jn 6,51b; 53k; Róm 10,13). Ennek a kifejezésmódnak a B-án kívül is vannak példái, akárcsak az egyetlen mondatba foglalt, eszkhatológiával megindokolt etikának. Ilyenek a boldogmondások (Mt 5,3kk), vagy a »sok«... »csak« ellentétére épülő fenyegető mondások (Lk 4,25-27). Az utóbbi megértéséről tanúskodik a hallgatóság reagálása (Lk 4,28kk). E területen is igaz, hogy a B másutt is alkalmazott, bevált formákkal igyekezett megközelíteni hallgatóit (olvasóit).
E formák kutatása folyik. Kérdéses, hogy önmagukban megálló, egymondatos kijelentések-e, vagy ránk nem maradt fejtegetések lezárásai, összefoglalásai. A Zsolt 1,1 és 2,12-ben található boldogmondás kifejtése pl. az első, illetve második zsoltár. Másrészt kimutatható, hogy a Mt 5,3kk boldogmondásai egymást kiegészítő sorozatot alkotnak, melyek egymásmellettiségét, egymásra vonatkozását is vizsgálni kell.
Az egymondatos kijelentések különböző összefüggésbe illeszthetők és így módosíthatók (pl. Mt 13,12; 25,29; Mk 4,25; Lk 8,18; 19,26) (Ld. még MONDÁS.) A szöveg határának megállapítása gondos vizsgálatot igényel. A forma vizsgálata (kérdő, kijelentő), a szerkezet megállapítása (feltétel - következmény) hozzájárul a mondat szövegen belüli szerepének a tisztázásához.
2. A mondat mint fordítási probléma: Mind a h., mind a g. mondat nyelvtanilag is eltér a magyartól. Más a szerkezete, az igeidők, alá- és mellérendelés, igenevek és mellékmondatok használata. Ez már a BIBLIAFORDÍTÁS általános összefüggésébe tartozik.
CP
