JEL
JEL, (finnül: jelki); fn. tt. jel-t, v. ritkábban ~et, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Tájejtéssel: gyel. Általán tárgy vagy tulajdonság, vagy cselekvény, szenvedés, állapot, mely valamire távolabbról mutat vagy figyelmeztet; továbbá, mely tudtul adja, hogy valami történt vagy történik, vagy történni fog, vagy valaminek történnie kell, lehet, szabad, p. a sok pénz és kincs gazdagság jele; bizonyos bibircsók az arczon iszákosság jelei; a hadseregek rendkivüli járása háborunak jele; a befagyott ablak nagy hidegnek jele stb. Különösen 1) Taglejtés által nyilatkozó cselekvés, szenvedés vagy állapot, mely által másokat valamire figyelmeztetünk. Kézzel, integetéssel, szemvágással, lábtoppanással jelt adni. 2) Hang általi figyelmeztetés. Köhentéssel, fütytyel, puska-ágyulövéssel, dobbal, trombitával jelt adni. 3) Kitűzött, szembeötlő, s távolabbról figyelmeztető tárgy. Zászlóval, kendővel, kalapemeléssel jelt adni. 4) Rendkivüli tünemény, melytől valamely eredményt várunk vagy gyanítunk. Égi jelek. Jelek lesznek a napban és holdban. (Evangy). Ezen jelben győzni fogsz. 5) Nyoma valaminek, melyből kitünik, hogy valami történt. Több vágás, szúrás jelei látszanak orczáján. Sok jelét adta vitézségének. 6) A lelkületnek kitünő bélyege. A sok csudálkozás és bámulás tudatlanságnak jele. Semmi jelét nem adta nagylelküségének. Ebből származnak a jeles és jellem szók. V. ö. JEGY.
