Őskora.
Őskora.
Szentendre, ősrégi szabadalmazott koronaváros, rendezett tanácscsal, a szentendrei Dunaág jobb partján, domboldalban fekszik. Már messziről feltünik sok templomával s a hátterében emelkedő, befásított hegységgel. E helyen állott Ulcisia castra név alatt egyike ama kisebb méretű táboroknak, melyekben a rómaiak a segédcsapatokat helyezték el. Az itt talált bélyeges téglák s feliratos kőemlékek alapján kimutatható, hogy a tábort a cohors miliaria nova Severiana Surorum sagittariorium lakta. (Szilágyi: A magy. nemz. tört. I. CLXIII–IV.)
Az avarok idején is lakott hely volt; legalább erről tanúskodik a szentendrei avar sírlelet, I. Justinus (518–527) és Phokasz (602–610) arányérmeivel. E lelet legnagyobb nevezetessége a két kengyelvas, mely e szerint a VI. vagy VII. századig viendő vissza. Bizonyos, hogy a klasszikus időkben a kengyelvasat nem ismerték, mert a stapes egy keresztfa volt a lándzsa végén, melyre a lovas rálépett, hogy magát könnyebben a lóra vethesse. A kengyelt az avar és turk népek hozták szokásba. A római emlékekben s íróikban nyoma sincs, a szentendrei eddig a legrégibb. (Pulszky: A magyarországi avar leletekről.)
