Honfoglalás után.
Honfoglalás után.
A VIII. századtól a XII-ig írott emlékünk nincsen. A XII. században, a mint ezt Forco, Magyarországban letelepedett jövevénynek 1146-ban „in curia episcopali S. Andreae secus Danubium” kelt és eredetiben a pannonhalmi főapátság levéltárában őrzött végrendelete bizonyítja, Szentendre püspöki birtok volt, még pedig 1318 június hó 29-ig a veszprémi püspöké, a mikor István veszprémi püspök „villam nostram de S. Andrea, quae fuit curtis eppalis”, mindazokkal az adókkal együtt, melyeket az itt készített hajók és faszekerek után kellett fizetni, továbbá kaszálókkal s e birtok egyéb hasznothozó tartozékaival, továbbá a Kecskeszigetet, valamint Tona nevű, a váczi Bold. Szűzről nevezett zárda előtt levő halastavat és 2 ekére való szántóföldet a hozzá tartozó kaszálóval, melyek Rusd (másutt Rozs, jelenleg szentendrei) szigeten Vachrevy (váczi rév) körül dél felé feküsznek, cserébe adja I. Károlynak, Szent-Jakab, Herend és Togyon nevű zalamegyei birtokokért. (Fejér: Cod. Dipl.)
Szentendre határában kevés lévén a gabonatermesztésre alkalmas hely, lakosai a szomszéd községekben voltak kénytelenek bérelni földeket. Igy István pilisi apát és konventje, 1295-ben, márczius hóban bérbeadják Békafalun (Békásmegyer) azt a helyet, mely a veszprémi püspök birtoka körül terült el Eyhor Ulrik és Jakab szentendrei választott bíráknak és az összes szentendrei lakosságnak évenként egy finom ezüst márkáért, azzal a kikötéssel, hogy minden évben még ajándékkal is kedveskedjenek. (Hazai okmánytár V. 78.)
I. Károly, az új földesúr, szentendrei alattvalóinak Buda és Esztergom között vámmentességet biztosított, ezt azonban, hogy a nyúlszigeti apáczák jövedelmét ne csorbítsa, már 1320 július 19-én Budán kelt rendeletével megszünteti. (Eredetije: Orsz. Levélt. Kincst. o. Mon. Pos. 39. 3.)
4541578-ben a pilisi apátság birtokainak és jövedelmeinek összeírásában. Szentendre (Zent Endre) mint apátsági birtok szerepel; Horváth Bertalan és Baranyai Mihály azonban, Váczon 1611 nov. 23-án kelt és a m. kir. kamarához intézett levél szerint eskü alatt vallják, hogy soha nem hallották s nem is tudják, hogy valamikor az apáturak bírták volna, „hanem az szent koronához tartozandó volt mindenkoron.” (O. L. kamar. oszt. 68. füz. 62. sz.)
