17. EGY DOKTORAVATÁS
17. EGY DOKTORAVATÁS
Szombaton avatták föl a kolozsvári egyetemen
az államtudományok tudorává „summa cum laude”
Hutkay Lipótot, az egri jogakadémiának jeles tanárát.
az államtudományok tudorává „summa cum laude”
Hutkay Lipótot, az egri jogakadémiának jeles tanárát.
Ugye érdekes dolog, és mi abban a naiv hitben élünk, hogy csak az új világból lehet különös híreket kapni!…
A jogtanár urat doktorrá avatták, még pedig „summa cum laude”. Jó dolog. Mi?…
Pedig siralmas, pedig szomorú.
Magyarországi kedélyességek között nem utolsó néhány év óta, – hogy főiskolai katedrát kapnak joggyakornokocskák, fogalmazócskák, olyan emberkék, kik a jogtudománynak még embriói sem, akik a jogi tudomány legelemibb tételeivel sincsenek tisztában.
A vidéki jogakadémiák szállítják e jogásznemzet jogászainak legnagyobb százalékát. Akik ismerik a vidéki jogakadémiák dolgait, megdöbbentő megfigyelésekről adhatnak számot.
Egy-egy akadémián alig van két-három olyan professzor, ki méltó erre a nagy és szép címre. Tudunk jogbölcseleti professzort, ki a bibliából magyarázza a jogot.
Ismerünk egy másikat, akinek valamelyes neve is van, aki azzal kezdi a prelekcióit, hogy ő bizony nem ért ehhez a tárgyhoz, de öt év előtt reá szakadt, hát cipeli békében. Van jogtörténeti professzor, aki könyvből kérdezi ki a hallgatóit.
És tudnánk beszélni még hallatlanabb esetekről is.
Mit várjunk ezeknek az úgynevezett professzoroknak a hallgatóitól. Hiszen ha van köztük egy-egy ambiciózusabb, már a második évben érdemesebb lehet a katedrára a tanárjánál.
Hutkay tanár urat híréről ismerjük, s nem is reá vonatkoznak a rég elhangozni kívánó panasz idevetett szavai. Az ő vizsgája csak alkalmat adott, hogy erre a divattá vált, végzetes könnyelműségre felhívjuk az illetékesek figyelmét.
Szomorú, kétségbeejtő állapot, s igazán ázsiai fokúnak mutatja a magyar tudományosság állapotát, hogy nálunk a nebulók közül választják ki azokat, kik hivatva vannak vezetőket nevelni a társadalomnak.
Nagyváradi Napló 1901. június 12.
