A magyar nyelv önálló életében jöttek létre az igei személyragok, melyek nagy változatosságban teszik lehetővé a nyelvtani viszonyok pontos megjelölését. Ezeknek a ragoknak egy része – akárcsak a birtokos személyjelek is – alapnyelvi személyes névmásokból alakultak ki (tudo-m; láto-d), mások pedig – az adott nyelvi elem eredeti funkciójának elhomályosulása után – képzőkből (lát-sz, az sz gyakorító képzőből, hozo-k, valószínűleg a k mozzanatos képzőből).
Az igei személyragok gazdag rendszere tette lehetővé, hogy kialakuljon külön az alanyi (általános) és külön a tárgyas (határozott) ragozás, melyek aszerint működnek, hogy van-e a mondatban egyáltalán tárgy, s ha igen, az határozott-e vagy sem: látok (egy gyereket) : látom a gyereket. Ez a kettős rendszer is természetesen hosszú fejlődés eredményeképpen jött létre, melynek kezdetei már az ősmagyar kor elejére tehetők, amikor is a tárgy még jelöletlen mondatrész volt.
Az ősmagyar korban alakult ki uráli elemekből a feltételes mód (-ná/-né) és a felszólító mód (-j) jele, továbbá a múlt idő különféle jelei (-á/-é, -t).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.