Tompa Mihály: HARANGSZÓ.
HARANGSZÓ.
Mint a vidéket, csendes hajnalon
Csengő harangnak halk szózatja:
Merengő lelkem egy szent buzgalom
Titkos hatalma általhatja.
Tisztábban csendül a harangszó
Hajnalszellőben, harmaton:
Sohajts keblem! szemem könyűt ejts!
Tisztán zendűlj dalom!
Csengő harangnak halk szózatja:
Merengő lelkem egy szent buzgalom
Titkos hatalma általhatja.
Tisztábban csendül a harangszó
Hajnalszellőben, harmaton:
Sohajts keblem! szemem könyűt ejts!
Tisztán zendűlj dalom!
________
I.
Teremtő Isten! hová tekintsek,
Hol ne lássam hatalmadat?
A fényes napban, a porszemben
Te megdicsőitéd magad!
Égen és földön mindenütt
Dicsőséged láng-fénye süt.
Bámultam a végetlen tengert,
S fűszálon függő harmatot,
Hozzám a búsult menny dörgése,
S a méhedongás elhatott.
Néztem a volkán égő poklába,
A fénybogárkát símogattam;
Hallám a vihar szárnyát zúgni,
S az ért kalászt zizegni halkan ...
S - teremtő Isten! földön-égen,
Léted kiáltá minden nékem!
Hol ne lássam hatalmadat?
A fényes napban, a porszemben
Te megdicsőitéd magad!
Égen és földön mindenütt
Dicsőséged láng-fénye süt.
Bámultam a végetlen tengert,
S fűszálon függő harmatot,
Hozzám a búsult menny dörgése,
S a méhedongás elhatott.
Néztem a volkán égő poklába,
A fénybogárkát símogattam;
Hallám a vihar szárnyát zúgni,
S az ért kalászt zizegni halkan ...
S - teremtő Isten! földön-égen,
Léted kiáltá minden nékem!
II.
Hatalmas felség, atyám, Istenem!
Dicsőségedet engedd zengenem!
Ki keblem, mint hárfát, felhúrozád:
Hadd, hogy éneke zengjen vissza rád!
Szivem nem tanulta a dalt s éneket,
Mint a madárral az vele született;
Dicsőségedet engedd zengenem!
Ki keblem, mint hárfát, felhúrozád:
Hadd, hogy éneke zengjen vissza rád!
Szivem nem tanulta a dalt s éneket,
Mint a madárral az vele született;
S ha sárgult lombon a madár meghal:
Hová, hová lesz az elzengett dal ...?
Hol vettem én e hárfa hangjait,
- Mely vigasztal, megkönnyít, boldogít? -
Szent újjad irta azt hatalmasan,
Lelkem, dalom hazája égbe' van.
Elzengnek énekim ... s mig meghalok:
Megvárnak engem a mennyben azok!
Hová, hová lesz az elzengett dal ...?
Hol vettem én e hárfa hangjait,
- Mely vigasztal, megkönnyít, boldogít? -
Szent újjad irta azt hatalmasan,
Lelkem, dalom hazája égbe' van.
Elzengnek énekim ... s mig meghalok:
Megvárnak engem a mennyben azok!
III.
Volnék bár oly nagy, oly magas,
Hogy messze csillagok felett
Hordozám büszke fejemet,
Hová nem ér a szél, a sas:
Nagyságom földön és az égen
Gondviselésed tartaná fenn.
Hogy messze csillagok felett
Hordozám büszke fejemet,
Hová nem ér a szél, a sas:
Nagyságom földön és az égen
Gondviselésed tartaná fenn.
Volnék bár oly kicsiny, parányi,
Hogy a sziklák apró mohában
Eltévelyedném, mint a vándor
Kietlen rengeteg-homályban:
Tudna, látna gondviselésed;
Atyám, bölcs Isten, hála néked!
Hogy a sziklák apró mohában
Eltévelyedném, mint a vándor
Kietlen rengeteg-homályban:
Tudna, látna gondviselésed;
Atyám, bölcs Isten, hála néked!
IV.
A kétkedés, e barna denevér,
Hozzám jöve s szárnyára vett;
Földet, tengert bejára vélem,
S felhőkön túl emelkedett;
Most zúgó örvénynek felette
Függtünk, mint a sirály;
Majd tapogatva tévelyegtünk
Hideg barlang homályinál ...
De elfáradtam, s visszavágytam én
Csendes lakodba, égi hit!
Csendes lakodnak tűzhelyénél
A béke lángja melegit.
Hozzám jöve s szárnyára vett;
Földet, tengert bejára vélem,
S felhőkön túl emelkedett;
Most zúgó örvénynek felette
Függtünk, mint a sirály;
Majd tapogatva tévelyegtünk
Hideg barlang homályinál ...
De elfáradtam, s visszavágytam én
Csendes lakodba, égi hit!
Csendes lakodnak tűzhelyénél
A béke lángja melegit.
V.
Bányász vagyok,
Kincset keresve nyugtalan,
Pályám nehéz,
A kincs mélyen, s eldugva van.
Kincset keresve nyugtalan,
Pályám nehéz,
A kincs mélyen, s eldugva van.
Világosító bányamécsem,
Ne aludjál ki, oh remény!
S mely a lopók kezére nem jut:
A kincset megtalálom én!
Ne aludjál ki, oh remény!
S mely a lopók kezére nem jut:
A kincset megtalálom én!
VI.
Miként a tenger mindenfelől
Körülfogja a szigetet:
Körülfogod te a világot,
Isten, legtisztább szeretet!
Ha a szigetből kiindulok:
Mindenfelől csak vízbe lépek,
Égen, földön szerelmed érzik
Ezer világok, teremtések!
Körülfogja a szigetet:
Körülfogod te a világot,
Isten, legtisztább szeretet!
Ha a szigetből kiindulok:
Mindenfelől csak vízbe lépek,
Égen, földön szerelmed érzik
Ezer világok, teremtések!
Mély kútfeje a szeretetnek!
Legyek hasonlatos hozzád!
Te tenger vagy: harmatcsepp legyek én,
Mely tisztán fénylik a fa levelén,
Enyhűlést hoz, és áldást ád!
Legyek hasonlatos hozzád!
Te tenger vagy: harmatcsepp legyek én,
Mely tisztán fénylik a fa levelén,
Enyhűlést hoz, és áldást ád!
VII.
Adtál fájdalmat, oh Uram! gyakorta
Könnyel áztatom nyoszolyám!
Sok ellenségim csúfolnak, gyülölnek,
Szeretetlenűl törve rám ...
Könnyel áztatom nyoszolyám!
Sok ellenségim csúfolnak, gyülölnek,
Szeretetlenűl törve rám ...
Jól tetted, hogy fájdalmat adtál,
Hogy bút küldél a bú helyérűl:
Lelkem, könyűimnek vizében,
Mint a gyolcs megtisztúl, fehérűl!
Hogy bút küldél a bú helyérűl:
Lelkem, könyűimnek vizében,
Mint a gyolcs megtisztúl, fehérűl!
Föl hát, csak bántsatok!
Próbáljatok meg emberek!
Ezzel csak boldogságot adtok:
Mert nektek én - megengedek!
Próbáljatok meg emberek!
Ezzel csak boldogságot adtok:
Mert nektek én - megengedek!
VIII.
Harangoznak ... menjünk az Úr házába!
Oh hívek, jertek, jertek el!
A jobb élet előérzelme hat meg,
Ha sok nép együtt énekel;
Arany tenger van a mennyégben,
Szent tengere az énekeknek;
Arany patak mi énekünk,
Rengő hullámai velünk
Mennybe folynak, mennybe sietnek.
Oh hívek, jertek, jertek el!
A jobb élet előérzelme hat meg,
Ha sok nép együtt énekel;
Arany tenger van a mennyégben,
Szent tengere az énekeknek;
Arany patak mi énekünk,
Rengő hullámai velünk
Mennybe folynak, mennybe sietnek.
IX.
Mint a madár nyert gyors szárnyakat:
Lelkem szárnya szabad akarat;
Tudom: kelet felől korány,
Nyugatra éj vagyon,
Északra fagy, meleg hon délre.
Lelkem akármelyik vidékre
Repülhet szabadon!
Lelkem szárnya szabad akarat;
Tudom: kelet felől korány,
Nyugatra éj vagyon,
Északra fagy, meleg hon délre.
Lelkem akármelyik vidékre
Repülhet szabadon!
X.
Halkan járjatok, ne beszéljetek ...
Hadd nyúgodjék a haldokló beteg!
Imé a természet halálra vál,
Eltépett, sárgult koszorúinál;
Lehullt fájáról a zöld lombozat,
Mi ünnepélyes fájó pillanat ...!
Hadd nyúgodjék a haldokló beteg!
Imé a természet halálra vál,
Eltépett, sárgult koszorúinál;
Lehullt fájáról a zöld lombozat,
Mi ünnepélyes fájó pillanat ...!
Terebély fádon, oh lét és idő!
Levélként emberek milljója nő;
Ott együtt lakik az ősz és tavasz,
Ez a levél hull, most zöldül ki az.
Ágaidról az elmúlás szele
Ha fog fuvallni le ...?
Levélként emberek milljója nő;
Ott együtt lakik az ősz és tavasz,
Ez a levél hull, most zöldül ki az.
Ágaidról az elmúlás szele
Ha fog fuvallni le ...?
XI.
A temetőbe ki...! barátomat
Látogatom meg a sírhant alatt.
Ha meleg-e még ajka, kebele?
Oly régen nem beszéltem már vele!
Leülök a puszta sirhalmon,
S mit beszél a csend ... hallom, hallom!
Látogatom meg a sírhant alatt.
Ha meleg-e még ajka, kebele?
Oly régen nem beszéltem már vele!
Leülök a puszta sirhalmon,
S mit beszél a csend ... hallom, hallom!
Én a hant felett, ő a hant alatt,
Úgy kibeszéltem véle magamat ...!
Igen, igen! vágy és emlékezet
Nyelvén, az élő a holttal beszél;
A vándor darvat vágya elviszi
Kiesb hazába, hol nem éri tél.
Úgy kibeszéltem véle magamat ...!
Igen, igen! vágy és emlékezet
Nyelvén, az élő a holttal beszél;
A vándor darvat vágya elviszi
Kiesb hazába, hol nem éri tél.
Üdvöz légy, uj életnek vágya!
Te biztos úti levelem:
Utánad én a jobb világot
Tudom, hogy meglelem ...!
Te biztos úti levelem:
Utánad én a jobb világot
Tudom, hogy meglelem ...!
XII.
Mi szép a mennybolt éjszaka!
Mi szépen ragyog csillaga!
Oh melyikben lelek hazát,
Ha majd szívütésim megállnak,
S nyugodtan mondok a világnak
Jó éjszakát ... jó éjszakát ...?!
Mi szépen ragyog csillaga!
Oh melyikben lelek hazát,
Ha majd szívütésim megállnak,
S nyugodtan mondok a világnak
Jó éjszakát ... jó éjszakát ...?!
________
Miként az esthajnal csendében
Zengő harangszó halkan elhal;
Halkan elhalt, elzengett a dal ...
De a buzgó dalnok lelkében,
Mint a harang múló szózatja:
Zengelmét még viszhangoztatja.
Zengő harangszó halkan elhal;
Halkan elhalt, elzengett a dal ...
De a buzgó dalnok lelkében,
Mint a harang múló szózatja:
Zengelmét még viszhangoztatja.
