247. sz. november 1. HALOTTAK NAPJÁN

Full text search

247. sz. november 1.
HALOTTAK NAPJÁN
Ma van a kegyelet napja. A halottak nevenapja. Ez az egy nap, amikor az élők a halottakhoz mennek…
Bárcsak egyszer olyan nap is lenne már, amikor a halottak jönnének vissza hozzák!
Nyugodtan alusznak ott a néma földben: az ezer meg ezer mécs, mely ki fog gyúlni a sírokon, nem világít le egészen hozzájuk. Örök szender ringatja őket szelíden, édesen…
Sehol sem lehet ma olyan gyásznap, mint Szegeden. Itt van a legtöbb halott. Ha mindent méltón meg akarnánk siratni, ami lenn van az enyészet sírjában, új árvíz kerekednék a könnyekből.
Az elemek mind összeesküdtek, hogy segíteni fognak az enyészetnek, halálnak az idén: a Víz, a Tűz, a Levegő s a Föld.
Szörnyű szándékát megvalósítá a Víz, a többi elementum is mind mepróbálta ránk törni, a Tűz két ízben bontotta ki vérvörös pokoli szárnyát, a Levegő mérget hozott vidékünkre atomjaiban, s a Föld megrendült, mintha le akarna rázni hátáról.
Mi, akik még mindezek dacára élők maradtunk, üljük meg ma a halottak ünnepét.
Sajátságos érzés fog el: az elfásultság tompa zsibbadása. Semmi sem fáj, hanem csupán éget valami. Mi ez? Kegyelet? Nem! Ez az irigység őirántuk, akiknek sokkal jobb dolguk van odalent.
De hát illik ez a csüggedés keresztényekhez? – Olvassátok el szegediek a temetők kapuin a merész szót: »Föltámadunk«, s legyetek erősek a türelemben, s öntözzétek gonddal a reményt, mégpedig minél jobban indul hervadásnak, annál inkább.
Igen, maga s szülőváros Szeged is halottnak tekinthető, de csak tetszhalottnak. Hiszen dobog még a szív, s a vér ha lassan is, lüktetni kezd az erekben.
Soha még ilyen szomorú halottak napja – de azért ne roskadjunk össze a fájdalomtól. Király szavára megnyílik a sír, s föltámad az ősváros fényes ruhában.
Máskor e napon előszámítottuk az ország halottait, a közélet és irodalom bajnokait. Ami könny megmaradt, azt őnekik szántuk. Az ő sírhantjaikon üdítette föl évről-évre a dércsípte gyepet.
Ma is megemlítjük egy Kállay Ödön, egy báró Wenckheim elvesztét, de ha az emlékezet odavisz a szőregi temető szomorú sírdombjaihoz, egyszerre összefoly előttünk a múlt, jelen, jövő és nem emlékezünk egyébre, mint a rettenetes katasztrófára, mely az egész városból egy nagy temetőt csinált.
S ami még mindezek fölött a legjobban fáj Szegednek az, hogy mikor a végzet koldusokká [! tette, s halottas házzá ház nélkül minden házhelyet, rossz emberek jó hírnevéhez nyúltak, hogy azt is eltemessék.
Ráfogták, hogy háládatlan, hogy telhetetlen, hogy követelő: s Szeged népének lázas vonzalma szülővárosához, valóban úgy tüntethette volna föl magaviseletét azok előtt, kik a szerencsétlenséget, s a szűz patriótizmust nem értik, s épp azért nem tudják méltányolni sem.
De hiszen a halálnak is van egy vigasztaló oldala, a föltámadás. Emlékezzünk meg régi városunkról ma, amint hajdan állott, cikcakkos udvaraival, a régi házakról, melyek mint gyermekkori ismerősök mélyen emlékezetünkbe vésődtek, idézzük vissza azokat az arcokat, amelyekből annyi hiányzik, áldozzunk a kegyeletnek, s vigasztalódjunk meg azon örök igazságban, hogy minden mulandó. S az isten bizonyos célból söpör le mindent.
Ki mondhatja, hogy a cél nem nekünk kedvező?
A jövő mutatja meg. A jövő, az átalakulás isteni titka.
A jövő föltámaszthatja nekünk Szegedet, s alátiprott hírnevünkről is kiszívja a ráhányt piszkot a mosolygó napfény.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi