210. sz. szeptember 19. NÉPURALOM
210. sz. szeptember 19.
NÉPURALOM
NÉPURALOM
Szeged város azonfölül, hogy egyike a legeredetibb városoknak, helyzeténél és viszonyainál fogva a társadalmában is sok olyan dolgot mutat föl, aminek párját nem találni egyebütt.
Egy darab ez Amerikából. A tiszta demokrácia levegője csapkodja itt az arcokat, s ez üde levegőt édesen szívja be a tüdő.
A nép maga romlatlan és hatalmas. Uralkodik.
A népvezérek évszázadok előtti álma megy itt teljesedésbe.
Milyen csodálatos, meseszerű volt az még álomnak is valaha, hogy a nép, az úrbériség igájában nyomorgó nép gondolkozni tud valaha, ő fog határozni önmaga fölött, s ezt a határozatát végre is fogja tudni hajtani. – Ereje lesz hozzá.
Beteljesedett. Legalább Szegeden beteljesedett.
De fájdalom, igen hamar teljesedett be. Azok, akik a népek üdvén fáradoztak, akik az első magot vetették el, hogy abból a szabadelvűség eresszen gyökeret, elszámították magukat.
Egy erőszakos rázkódás hirtelen fölszabadítá a népet. Egy véreső megnövelte a szabadságot. Egy éjszaka nőtt nagyra, mint a lótuszfa aranyvirága.
De a nép értelmileg csak lassan fejlődhetett, ő hátra maradt amikor a szabadelvűség zászlaja, melyet kezébe adtak, magasan fönnlobogott már, nem bírt ahhoz hozzá emelkedni.
A zászló fönnlobogott, ő alant maradt. S ha ő fogta a zászló nyelét (mert ereje volt hozzá), éppen a nagy ereje miatt nem azért tartá azt kezében, hogy az fönségesen lobogjon a feje fölött, hanem ide-oda csóválta azt vadul, szilajon, mintha le akarna vele ütni valakit.
Egyszóval: a mérséklet, a higgadtság, az értelem csak lassan jön meg.
A szabadelvűség egy tündéreszme, mely előtt nincsen semmi lehetetlen, mely nincsen alája vetve természeti törvényeinknek, míg az ember csak hús és vér, közönséges teremtvény, kit előbb meg kell érlelnie az időnek.
Innen származik nem egy ferdeség, melyet Magyarországon a politikai élet különféle fázisaiban fölmutathat. S ez veszedelmes dolog, mert Magyarország nem önálló ország, alkotmányunk nem Anglia alkotmánya, mely mint az acélburkolat, az egész nemzetet övezi, óvja, erőssé, sérthetetlenné teszi, a mi alkotmányunk egy nehezen szerzett, s mégegyszer nehezebben megtartott kincs, amire a sárkányok leselkednek.
S ezek a sárkányok vérrel élnek… folyton itatnunk kell őket.
Ily helyzetben nemzeti bűn minden félrelépés, mely a népképviseleti alkotmány lejáratásához indokul és bizonyítékul szolgálhat.
Bizonyára legeklatánsabb kórjel az osztályuralom forszírozása. A legundorítóbb szeplő, amit a népképviselet a liberalizmus arcára fest.
Ezek a jelek gyakorta mutatkoznak a legutóbbi időkben az országban. A félrevezetett nép azzal ámítja magát, hogy az a szabadság, hogy ő mindent tehessen. Hogy az a szabadság, ha mindent megfordít. Eddig az elme uralkodott, hadd uralkodjék most a nyers erő.
De ám nem oda Buda! A természetet nem szabad szabályozni akarni – mert ez nem megy. – Azért, hogy eddig a kezek voltak rendelve a munkálkodásra, a lábak pedig a járásra, nem szabad megfordítani a dolgot; mert aki a kezein akarna járni, az ugyancsak lassan haladna, s aki a lábaival végezné a kézimunkát, nemigen gazdagodnék meg a keresményével.
Jó szerencse azonban, hogy e kórtünetek, melyekről írok, eddig jobbadán csak tünetek maradtak, számba nem véve komolyan senki által, mert az intelligencia ügyesen tudta azokat ellensúlyozni mindenütt. S ez is a rendje! Mert tökéletes intézmény nem lehet a világon, s éppen ezért gondoskodni kell, hogy az egyes hiányok pótoltassanak.
Hibákat hibák ütnek el számtalanszor.
A nép túlkapásait az intelligencia túlkapásai simították el. Legtöbb helyütt ezekből váltak a nép vezérei, kik leszállván a néphez, minden hatalmat és befolyást magukhoz ragadtak.
S ezért marad a magyar képviselőház még eddig is oly magaslaton, hogy messzire kiválik hason országok parlamentjei közül.
Szegeden azonban nem így van. Itt az intelligencia közönyös, s a közügyekkel nem szeret foglalkozni.
A fiatalabb nemzedék örül, ha bevégzi az egyetemet, hogy lerázhatta az iskolaport. Nem tanul többet, s nem törődik többé egyébbel, mint a kenyérszerzéssel és családalapítással. Üres idejében pedig kártyázik és a kávéházakat bújja, ahelyett, hogy a népkörökben megfordulva részt vegyen a közügyi és politikai mozgalmakban.
A népnek jó érzéke van. Hirtelen kiösmeri a maga embereit, s mivel természetében megvan az arisztokratikus hajlam, vezéreiben a kimagaslóbbakat becsüli többre.
Ha azonban feléje sem néz az intelligencia: azt kénytelen elfogadni vezetőjévé, akit talál.
S ez magyarázza meg a mai állapotot, mely most soknak nem tetszik, de mely csak természetszerű következménye azon példátlan közönyösségnek, melyet a szegedi értelmiség tanusít a közügyekben.
Ez a példa nem ártott: tanuljon belőle a jövő nemzedék.
