A sertésvész.
A sertésvész.
Igen veszedelmes ellensége volt a sertéstenyésztésnek a sertésorbáncz, mely a hatvanas és hetvenes években nagy veszteségeket okozott, a nyolczvanas években pedig belterjesen, főleg a nagyobb sertésnyájakban annyira elhatalmasodott, hogy egyes tenyésztők végleg föl akartak hagyni a tenyésztéssel.
181A vármegyében alkalmazott Pasteur-féle sertésbeoltások oly kitűnő eredménynyel jártak, hogy ez a beoltás igen rövid idő alatt általánossá lett. Ezután már évenként harmincz–negyven ezer malaczot oltatottak be s a sertésorbáncz teljesen elvesztette erejét.
Míg a Pasteur-féle oltóanyagtermelő intézet állami felügyelet alatt volt, az oltóanyag hatása kitűnő, veszteség csaknem semmi sem és a beoltottak egészsége biztosítva volt. De a mióta az állam felügyelete megszűnt s az oltóanyag készítése is szabaddá lett, oly nagy verseny támadt, a milyen a szatócsüzletek életében is ritkaság. Az intézetek elárasztották az országot utazó ügynökökkel, a kik az állatorvosokat és mezei gazdákat megdolgozták, árújokat szóval és írásban magasztalták, minden lehető és lehetetlen hasznot igértek s végre oda juttatták a dolgot, hogy – nem is említve a beoltott állatok elhullását – az oltás már csak igen kétes ragálymentességet adott.
Mint valami földrengés, úgy rémítette meg a sertéstenyésztőket az 1895 májusban Kőbányán kitört sertésvész, a hol addig még nem ismert erővel pusztította a vész a sertéseket. Kőbányán naponként százával hullottak el s egy év alatt az ország legnagyobb részét elárasztotta a ragály. Zemplénmegye sokáig tartotta magát, noha félkörbe szorította már a vész; végre azonban ide is betört s egyik nyájat a másik után pusztította. Minden, még annyira magasztalt gyógyszer és orvoslási mód is, sikertelen maradt és sok gazdaság megszüntette a sertéstenyésztést. A sertésállomány száztíz ezerről az 1903-dik évben negyvenhét ezerre csökkent.
