KALÁSZ MÁRTON (1934) (Munkaközösség)
KALÁSZ MÁRTON (1934)
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Kalász Márton (1934) Hajnali szekerek című kötetével 1955-ben lépett fel mint a népi elkötelezettségű lírai realizmus és a dunántúli tájköltészet örököse. Pontos és hangulatos ábrázolásra törekedett, a közvetlen festői élmény hitelességével idézte fel a falu világát, a dolgozó emberek életét. A tárgy és az alany között természetes volt a kapcsolat, a költői szemlélet és a versbe emelt látvány a népies életképek hagyományára utalt: a fiatal Petőfire, Illyés Gyulára és Erdélyi Józsefre. A költői indulásnak valójában elégikus zengése volt, az elégikus érzés azonban otthonossággal párosult. A fiatal költő otthon érezte magát a dunántúli faluban, ismerte a dolgokban rejtőző költőiséget, szóra tudta bírni a természet és a tárgyi világ rejtett költészetét. Az első megdöbbenést az elszakadás okozta, az életformaváltás és eredményeként a tétova magány. Az Ünnep előtt (1961) című verseskötet erről a 849magányról panaszkodott. Nagy nemzedéki vallomása, A szökött ló elégiája az otthon elvesztésének fájdalmát szólaltatta meg. A korábbi tárgyias életképek után ez a költemény jelképes módon fogalmazott, alig rejtett vallomást adott, a változóban levő költői személyiség konfliktusaira utalt.
Az átalakulást mindenekelőtt az magyarázta, hogy Kalász Márton látóhatára nagymértékben kitágult az évek során. Külföldre került, idegen városokkal és országokkal ismerkedett, megismerte a közelmúlt történelmi megrázkódtatásait, a fasizmus pusztításait. Az elszakadás fájdalma után meg kellett küzdenie a nagy történelmi katasztrófák nyomasztó terhével is. Az Éjféli körmenet című nagyszabású látomásban a fasizmus áldozatainak emlékét idézte fel. Elmerült a gyötrelem emlékei között, képzeletét és részvétét a történelmi rekvizitumok lobbantották fel, az elpusztultakkal azonosult. A látványköltészetet víziós líra váltotta fel, a zaklatott látomások a személyiség belső átrendeződéséről tanúskodtak.
Valójában ez a találkozás ébresztett benne igényt a gondolati költészet iránt. Kalász Márton eleve józan költő, mindig a jelenségek értelmét, magyarázatát kereste. Versépítő módszerét a tapasztalatok vizsgálatában s a gondolatok metaforisztikus megfogalmazásában találta meg. "Mámorból a kor igazi hősét / meggondolt, tudatos felelősség / zajtalan férfivá bontsa ki" – írta Rendet című versében. A Rapszódiák évada (1963) és Változatok a reményre (1967) című köteteinek versei nem az élmény erejével sodródtak, hanem zárt rendbe szerveződtek, fegyelmezett arányokban épültek. Nem bízott mindent a metaforikus fogalmazásra, a képek lendületére, számolt a költői kompozíció evokatív lehetőségeivel. "Nem lazíthat ügyemen senki. / A versekben mindent szabad. / S legnehezebb kiverekedni / érdes világosságomat" – hangzott epigrammatikus Négy sora, fegyelmezett lírájának költészettana.
A gondolati igény és számvetés könnyen eltávolíthat az életszerűségtől, elvonatkoztatásokba viheti a költészetet. Kalász Márton az emlékezet és a természetes szenvedély segítségével védekezett az absztrakció vonzása ellen. Nem engedte, hogy pusztán az elemző értelem, a hűvös józanság által teremtsen kapcsolatot a világgal. A személyiség érzelmi intenzitását próbálta növelni, ennek a törekvésének volt eredménye az a szerelmi líra, amely a Viola d'amour (1969) száz versében öltött alakot. Többet várt a szerelemtől, mint a "viola d'amour" régi mesterei, nemcsak mámort és beteljesülést, hanem a személyes létezés határainak kitágítását, mondhatnók, a "metafizikai" aktivitást. A szerelmi társban az egész emberiség évezredes tapasztalatainak örökösét kereste. A történelem, a kultúra, a humánum ősi üzenetét vette át: "Sejted, ki eszmélete voltál? / műve? Mily kultúrák / küldik orrcimpád, nyakad, kezed, / csípőd mozdulatát? (…) S ki vagyok, hogy e nagy-nagy üzenetet: / MAGAD – épp nekem adhatod át?" A személyes lét intenzitását a másik ember növeli meg, s a létének zárt határain tágítani akaró költő e más sorssal, tudattal és személyiséggel találkozva teljesítheti ki a saját életét. Ő maga is ebben a szóban foglalja össze a szerelem legfőbb értelmét: "Kiteljesedem."
850A személyes én és létezés költői gazdagításának, kiteljesítésének igénye nemcsak szerelmi költészetét hatja át. A Hírek Árgyélusnak (1975) igazolja, hogy a személyiség önmagára ismerhet a tárgyakban, történésekben és emlékekben is. Az emberi létezés korlátozott és véges természete mintegy a külső világban, a tárgyak költői átlényegítésében, magában a költészetben nyer kiegészülést. A gyermekkor emlékei, a város magányba omló házai, egy fal előtt verdeső madár: megannyi lehetőség, hogy a személyes létezés gazdagabbá és tudatosabbá váljék általuk. A tárgyak közben óhatatlanul mitologikus értelmet kapnak, mitikus sugárzásba kerülnek. "… képeim, könyveim / lassan mítoszba vándorolnak át" – olvassuk az Arcmás, emlékeztetőül egy sorát. Bizonyára nem véletlenül hivatkozik a költő Hölderlinre (Hölderlin tornya felé), ennek a mitologikus sugárzásnak, a tárgyak mitologikus távlatba állításának ő a mestere. A poétika is változik, a gondolati igényt és a szerkesztő fegyelmet az elvontság igénye és enigmatikus fogalmazás váltja fel. Az új versek tárgyias világa erősen elvonatkoztatott; a tárgyszerű képeket alig hatja át érzelem, indulat. Ezt az elvontan tárgyias stílust a modern költészetben Rilke honosította meg, ő beszélt a tárgyakon átragyogó lényegről, s arról, hogy a költészetnek e lényeget kell megragadnia. Kalász Márton új versei is a "lényeget" keresik, a tárgyak, a folyamatok, az emlékek "lényegéhez" törnek ki abból a szűk körből, amit a személyes létezés jelent. S a gondolati líra után e lényegkereső költészet egyszerű, mégis talányos ábráit rajzolják elénk.
Kalász Márton költészetén is rajta hagyta bélyegét az a tény, hogy jellegzetesen kétnyelvű környezetből érkezett az irodalomba. A németet is anyanyelveként beszélte, éveket töltött már megbecsült költőként az NDK-ban. Részben kivételes nyelvtudása, részben a líráját jellemző világirodalmi érdeklődése a magyarázata, hogy egyik kitűnő műfordítónk, német antológiák szerkesztője, magas színvonalú tolmácsa. Különösen a legmodernebb líra áll érdeklődéséhez és ízléséhez közel, s az tárgyilagosságával, kemény, az érzelmeket rejtő kifejezésmódjával nemcsak fordításaiban nyer adekvát kifejezést, hanem saját költészetét is megtermékenyítette.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
