Örvös Lajos (1923)
Örvös Lajos (1923)
Örvös Lajos (1923) ígéretes tehetségként indult, fiatalon munkatársa lett a Móricz Zsigmond vezette Kelet Népének, 1947-ben Sinka István méltatta verseit a Válaszban. S valóban, a negyvenes években indult nemzedék egyszerűbb lírai formáihoz képest Örvös Lajos versalkotását már első kötetében kimunkált költői nyelv, a variatív kifejezésmód verstechnikai feltételeinek jelenléte teszi figyelemre 464méltóvá (Csillagok alatt, 1941). Kétségtelenül nehezebben alakul ki egységes víziója a lírai személyiség és a világ egyetemesebb viszonyáról: helyzetmeghatározásai, a költői én absztrakt kivetítései inkább csak kacérkodnak a neoromantika látásmódjával. A magány, az elszigeteltség, a sors kiszolgáltatottságának képei nem illeszkednek igazán szerves és átgondolt jelképrendszerekbe, s az érvényes lírai világkép is szűk dimenziókra korlátozódik. A versek alaphangoltsága elsősorban a dalszerű, melodikus intonáltságú hangulatköltészet formáival rokonítja ezt a kötetet. A változatokban nemegyszer Tóth Árpád és Áprily Lajos hangjára ismerhet rá az olvasó, olykor azonban Kosztolányi mesteri rímjátékait, akusztikai-fonológiai alakzatait is meglepő könnyedséggel idézi elénk egy-egy vers: "Kapható minden ma, / játékszer: csöpp baba- / oltár… / Lakoma – dús esti, – / itt jár a bús pesti / polgár" (Pesti rímek). A dalszerű, elégikus hanghordozás jól megfér nála változó szcenikai képletekkel. A romantizáló allegorizmus (Fohász) éppúgy formát talál ebben a szólamban, mint a természetbeli látvány friss színei (Hajnali tűz), a sanzonos tárgyiasítás (Régi kastély, Ligeti út) vagy a giccsbe hajló, népies zsánerkép (Pihenő). Ez a többszólamúság, a jelenetezés változatossága később mindinkább veszít gazdagságából: A szegénység dicsérete (1947) már tendenciózusabban közelít a szociális tartalmakhoz. S bár az eredeti intonáltság jegyei továbbra is felismerhetők, a megidézett élmények egyre inkább epikus-balladás keretekben tárgyiasulnak (Malom a Séden), az érzelmi reflexiók kis témákra, a lírai bensőség hangulataira korlátozódnak (Kisvárosi reggelek). Az ötvenes években megjelent verseiben (Furulya, 1954) jószerint csak itt-ott bukkan fel korábbi köteteinek alaphangja. Mind erőltetettebb formái tűnnek fel a harsány, retorikus ódaiságnak, s az új élettények, társadalmi-közéleti jelenségek, portrék, sőt létesítmények megéneklésére vállalkozó versek komikus keverékét, széteső szerkezeteit hozzák létre az álnaiv, népieskedő rigmusoknak, a dagályos himnikusságnak és a helyenként fel-feltűnő lírai bensőségnek (A tej-begyűjtő, A trolibusz útja, Népstadion, Téli út). Ezekben az években vígjátékot s egy regényt (A forró föld küldötte, 1952) is publikált, a hatvanas évektől kezdődően azonban inkább irodalomtörténeti érdekű visszaemlékezéseket, szenvedélyes hangú publicisztikai írásokat közölt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
