AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEIHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOKÁSOK KÖZÉLETI ELEMEI
AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEIHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOKÁSOK
KÖZÉLETI ELEMEI
KÖZÉLETI ELEMEI
A középkorban a jelesebb tavaszi időszakra eső egyházi ünnepeken lobogókkal, ereklyékkel, énekszóval kísért körmeneteket tartottak a falu határában, a földeken és a vetések között. A határba vezetett körmenetek egyike a búzaszenteléshez (Márk-nap – április 25.) kapcsolódik. A termésbiztosító, bajelhárító vallásos szokás közösségi szerepét jól érzékelteti a zsámboki (Pest m.) gyakorlat, amelyben a templomba is vittek szentelt búzát, elhelyezték az áldoztató rácshoz, valamint a szenteltvíztartó alá, hogy az is tudjon hazavinni belőle, aki nem volt ott a határban a búzaszentelő körmeneten (Bálint S. 1976a: 285; Lapu I. 1986: 157).
A község határainak megállapítása és megújítása rendszeresen visszatérő feladat volt, amelynek során a közösség szimbolikusan is kinyilvánítódott. A határújítások többnyire valamely ünnepnapon történtek. Számos településről (Locsmánd, Felsőőr – Sopron m.; Árokszállás, Kengyel – Jász-Nagykun-Szolnok m.; Nagyréde – Heves m.; Csatár – Veszprém m.) származó 18. századi adatunk szerint a határújítást, ahol annak állandó napja kialakult, a gazdasági év kezdetét jelentő Szent György-nap táján végezték. Ez a jeles nap egyébként a rendszeres mezei munkák kezdetének napja is. Az esztendőnként megismételt ünnepélyes határjárás másik szokásos időpontja húsvétra esett. A váradi egyházmegye területéről származó 17. századi feljegyzés szerint „… az is régi bévött törvényünk volt, hogy minden húsvét napján határt kerülénk, azaz processiót járánk”. Csitáron (Nógrád m.) a határkő lerakásakor a bíró, az esküdtek és a kisbíró ássák ki a gödröt, majd letérdelve, keresztet vetve átkot mondanak a kő elmozdítójára. Zalaegerszegen minden évben húsvétkor zászlóval, katonás rendben felvonultak, a határjeleket megújították, és fába lövöldöztek. Székelyföldön a Nyárád-mentén és a Kisküküllő völgyében nagyszombat éjszakáján volt a határkerülés, amire azonban már korábban készülni kezdtek. A falu fiataljai a besorozott legények vezetésével annyi fenyőágat vágtak, ahány családja, illetve nagyleányos háza volt a falunak. A fiatalok feladata volt a határbeli kutak, források kitisztítása, 825a határt jelző dombok megújítása is. Ezt követően nagyszombaton este összekürtölték a falut. A szokásban részt vett minden 14–15 évnél idősebb legény és a felnőtt férfiak is, akik a templom előtt gyülekeztek. Itt valaki elmondta, hogy ősi szokás szerint a határt megkerülni, a határhalmokat megújítani, a forrásokat megtisztítani, a mezőre áldást kérni gyűltek össze. Ezt követően vezetőket – a múlt század közepén főkirálybírót, dúlókat, bírákat, kémet, káplárt, papot, énekvezetőt; napjainkban királyt, ítélőbírót, csapómestert, sereghajtókat, oldalvédőket és felvigyázókat – választottak, majd énekelve elindultak. Menet közben számba vették a kutakat, határhalmokat, ellenőrizték az elvégzett munkát. A hanyag munkát végzők (végehossza nem volt a hibálódzásnak, hogy a határjárás minél mulatságosabb legyen), rendetlenkedők fölött ítéltek. Az ítéletet – 6–12 pálcaütést – a megújított határhalmokon hajtják végre, azaz emlékezetükbe hompolják a határokat. Felsőháromszéken, a Szentföldnek nevezett homogén katolikus tömbben kissé eltért a szokás gyakorlata a Nyárád-mentitől. Itt húsvét vasárnapján indultak a határkerülésre, és a szokásban részt vevők szerepköre kevéssé kidolgozott, nem ismerték a királyválasztást sem. Viszont része volt a szokásnak a versenylovaglás, amely a pünkösdi királyválasztásokra emlékeztet. Ezenkívül a szokásnak a Szentföldön szorosabb kapcsolata van az egyházzal: templomi lobogókkal vonulnak, egyházi énekeket mondanak. (Zászlókkal folytatott ünnepélyes határjárást a 17. században, a török hódoltsági területen említenek még a források.) Érdemesnek tartom megjegyezni, hogy az első világháború után a Székelyföldön is lassan visszaszoruló, majd pedig 1949-ben be is tiltott szokást az 1990-es évek elején spontán kezdeményezésre felújították, ezzel is segítve az etnikai és közösségi érzések nagy nyilvánosság előtti kifejeződését. Néhány magyarországi településen a szokás értelmének elhomályosulása is követhető: Zimányon (Somogy m.) például a lányok hosszú sorban összefogódzkodva nótaszóval kerülik meg a falut húsvét délután (Takács L. 1987: 167–173; Barabás L. 1980: 203–207; Szendrey Á. 1929: 25–26; Pozsony F. 1994).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
