NYILVÁNOSSÁG, TÁRSAS ÉLET, KÖZÉLET
819NYILVÁNOSSÁG, TÁRSAS ÉLET, KÖZÉLET
A történeti, néprajzi kutatások által kifejtett közösségfogalmak bármelyike szerint a falu közösségként értelmezendő. Ezen közösségek, egyes feladataik esetleges rejtettsége ellenére is sok funkciójú társadalmi csoportot jelentenek, amelyhez tagjaiknak kötődése születésük, házasságuk és még sok egyéb szál révén keletkezik. A falvakban lakó parasztok közmondásosan konzervatívok – állítja az egyik szerző. Kapcsolataik többsége hozzájuk hasonló, értékrendjüket osztó emberekkel kötődik, akiknek jó véleménye nagyon fontos a mindennapi élettevékenységek során. Ennek eredményeként a társadalmi ellenőrzés igen erős, a legkisebb nem megszokott dolog is azonnal széles körű megvitatásra kerül. Tavasztól őszig mind a közélet, mind a magánélet mindenki szeme előtt zajlott. Az átányi parasztok úgy tartották, hogy a falusi ember a faluja egészét jobban ismeri, mint a városi ember a saját házát. Ez a közvetlen tapasztalatokon és a kölcsönös, nemegyszer közös cselekvésen alapuló tudás kiterjedt a mások állatállományára és gazdasági felszerelésének darabjaira is. Az emberek a kocsizörgésről vagy a fejszecsattogásról is felismerték tulajdonosát. A falubeliek mindenfelé számon tartották egymást. A tsz-szervezések idején a faluból elköltözők (elmenekülők) is egymás közelében, csoportosan telepedtek le a budapesti külvárosokban vagy a Pest környéki falvakban (Macfarlain, A. 1993: 57; Stirling, P. 1965: 42–43; Szapu M. 1993: 98; Fél E.–Hofer T. 1969b: 295; Tagányi Z. 1978: 381; Madar 1. 1993: 319).
A közélet különféle szintjeinek (rokonság, szomszédság, utca, autonóm gazdasági közösségek, településrészek stb.) megnyilvánulásait a kötet több tanulmánya tárgyalja, ezért a jelen fejezet ezekre nem, vagy csak kevéssé tér ki. A hangsúly a községi közigazgatás, bíráskodás, a településrészek szervezeteinek működésére, a helyi társadalom szélesebb csoportjait átfogó szervezetek, valamint a kalendáris szokások és átmeneti rítusok jelenségeire helyeződik.
A társas élet és a közélet eseményei többnyire vasárnap zajlanak. Sárrétudvarin (Bihar m.) a hét első napjának a vasárnapot tartották, amikor a templomba menés kötelező volt, az emberek és állatok étellel, itallal történő ellátásán kívül más munkát nem volt szabad végezni.
Az első harangszót megelőzően már a templom előtt külön-külön csoportokban a legények és a házas emberek beszélgettek. Az istentisztelet vagy a mise után a legények 820a templom előtt várták a kijövő lányokat, akik barátnőikkel 3–4 fős csapatokban beszélgetve lassan mentek hazafelé.
Az istentiszteletet követően tartották meg a legfontosabb tájékoztatási alkalmat, a publikációt is. A templomból kijövő falusiak előtt a kisbíró adta hírül dobszóval először a hivatalos tudnivalókat, majd a magánhirdetéseket. 1852-ig, amíg a falusi hatóságok fenyítési joggal rendelkeztek, az általuk kiszabott büntetéseket is ekkor hajtották végre (Horváth Z. 1965: 584).
A vasárnap délután és este szintén a társas élet találkozási időszakaként szolgált. Ilyenkor az öregek és az asszonyok kiültek az utcára a ház elé, beszélgettek, nézegették az arra sétálókat, lánycsoportokat, akiknek illett köszönni mindenkinek. A kisebb gyerekek a beszélgetésbe merült anyjuk mellett voltak, míg a nagyobbak külön játszottak. Sárrétudvarin az első világháború előtt a feketevasárnaptól (a nagyböjt 5. vasárnapja) pünkösdig terjedő időszakban minden vasárnap délután a jáccókon szórakoztak a fiatalok, a férfiak gyülekezőhelye pedig a kocsma volt. A serdülő lányok kisebb csoportokban az utcán sétálgattak, korzóztak, ezt Zsámbokon (Pest m.) úgy mondták, hogy a falut kerülték. Ketten-hárman összefogózkodtak, megfogták egymás kisujját, és halkan énekelgetve sétáltak. Az utcán kint ülő asszonyok ilyenkor gondolták meg, hogy melyik volna jó menynek, és melyik nem kellene (Madar I. 1993: 128; Szapu M. 1993: 95–96; Örsi J. 1984: 841; Farkas Gy. 1988: 157; Lapu I. 1986: 79).
20. térkép. A Juhász családdal kölcsönzési viszonyban álló rokonok és szomszédok lakóhelye.
Átány (Heves vm.), 20. század közepe.
Csillag jelöli a Juhász család lakóhelyét.
A falu vasárnapi nyilvánossága előtt azonban nemcsak békés beszélgetés, jó értelmű magamutogatás, szemlélődés zajlott. Alkalmanként egyes megsértett vagy sértődött személyek is ilyenkor vettek maguknak elégtételt, kikiabálva haragosuk, 821ellenségük vélt vagy valós bűnét. A megcsalt asszony vagy örökségében megrövidített rokon lekajdászta (mogyoródi, Pest m. elnevezése a szokásnak), hangos kiabálással mindennek lehordta a gyanúsított személyt. A „lekajdászás”, kikiabálás célja a megszégyenítés, megalázás volt, ennek elérése érdekében mindig túllépték a becsületsértés határát. Egy ilyen, a szentgáliak (Veszprém m.) által kiharangozásnak nevezett szokáscselekedetben a 18. század végén a sértettet az alperes „…rútul mocskolta, vas lapickát vévén a kezében, harangozott reá, mondván: Kis Bíró Vejének kurvája” (Dömötör T. 1957: 66; Farkas Gy. 1988: 177; Tálasi I. 1938: 222).
Jeles naphoz is kapcsolódhat hasonló szokás. Az ország több táján (a Jászságban, a palócoknál és néhány Békés megyei községben) ismert szokás volt, hogy Szent György napján a falu szélén szalmából, kukoricaszárból máglyát raktak, s ott mindenkit szabad volt nyilvánosan megszólni. Kalotaszegen a szapulás második napján voltak hallhatók a legcifrább csujjogatások. Ekkor mindent el lehet mondani az arra tévedő haragosokról, a legtrágárabb tréfát is el lehet sütni számlájukra. Ezen alkalommal a ritualizáltság, azaz a szokásszerű intézményesítettség eredményeként nem kellett tartani a megszólás következményeitől (Tárkány Szücs E. 1980b: 378; Szendrey Á. 1936a: 68).
A falu székén kiszabott büntetések végrehajtásában fontos szerepe volt a közösség előtti megszégyenítésnek. A testi fenyítést – megcsapatást, kalodába zárást – is a közösség szeme láttára, lehetőleg vasár- és ünnepnapon az istentisztelet vagy mise után, a templom vagy a községháza előtt hajtották végre. Komáromban a törvénybírákat péntökösöknek nevezték, mert bár a felnőttek erkölcsi nevelését szolgáló ítéletüket a szerdánkénti üléseiken hozták, a büntetés-végrehajtás mindig péntekre esett. Erdély különböző vidékein (főleg a szász lakosságú településeken) a 20. század elején számos templom előtt még láthatók voltak a szégyenkövek és a szégyenoszlopok, amelyekhez a viselős hajadonokat láncolták az istentisztelet idejére. Még a 19. század első felében Debrecenben (Bihar m.) is volt rá példa, hogy a paráznaságon kapott nő egyházat követett, és a reggeli ima alatt fehér lepedővel letakarva, mezítláb állt a szégyenkövön. A tolvajnak a lopott holmit rendszerint a nyakába akasztották és dob- vagy kürtszóval, esetleg muzsikával kísérték végig a falun. Szentgálon a hatóság a rosszat cselekedő nevét és tettét kidoboltatta, a bűnöst nyilvános helyen álló szégyenszékbe ültette. Pétervásárán a 20. században határozta el a község lakossága az elharapódzott mezei lopások visszaszorítása érdekében, hogy ha a tettest kiderítik, akkor kidoboltatják a községben. A 18. század végéig különösen súlyos erkölcsi vétségnek számított a káromkodás, illetve ennek elterjedt formája a blaszfémia. A káromkodás ellen az 1563. évi pozsonyi országgyűlésen hozott törvényt 1659-ben és 1723-ban is megerősítették. A rendelkezés szerint az istenkáromlók büntetése első alkalommal a megvesszőzés, második alkalommal a megpálcázás, míg a többszörös visszaesőket – az emberöléshez hasonlóan – halálbüntetéssel sújtották. A büntetések végrehajtása minden egyes alkalommal a nyilvánosság előtt zajlott. Az egyházi hatóságok is a községi-városi tanácshoz utalták át a káromkodás vagy a botrányos kicsapongás eseteit a büntetés kiszabása és végrehajtása céljából (Paládi-Kovács A. 1994b: 176–179, 181; Makoldy S. 1926: 172; Bárth J. 1984: 163–166; Téglás 1. 1912: 224; Réthly A. 1909: 190; Rédeyné H. M. 1926: 75; Szendrey Á. 1936a: 69; Tálasi I. 1938: 222; Csizmadia A. 1983: 78).
A KÖZIGAZGATÁS ÉS AZ EGYESÜLETEK SZEREPE A KÖZÉLETBEN
AZ EGYHÁZI ÉV ÜNNEPEIHEZ KAPCSOLÓDÓ SZOKÁSOK KÖZÉLETI ELEMEI
AZ ÁTMENETI RÍTUSOK KÖZÉLETI ELEMEI
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
