A TÁRSADALOMNÉPRAJZ KUTATÁSI TEMATIKÁJÁNAK KIDOLGOZÁSA FÉL EDIT MUNKÁSSÁGÁNAK ELSŐ KORSZAKÁBAN
A TÁRSADALOMNÉPRAJZ KUTATÁSI TEMATIKÁJÁNAK KIDOLGOZÁSA FÉL EDIT MUNKÁSSÁGÁNAK ELSŐ KORSZAKÁBAN
Ugyancsak Györffy István inspiratív személyisége tűnik fel Fél Edit nagyívű kutatói pályájának induló szakaszában (Bátky Zsigmond mellett, Balassa 1993: 18), akinek nevéhez egy módszertanilag az Ortutayéval sok ponton rokonítható, de irányultságában attól eltérő, s a néprajz szaktudományi örökségéhez inkább kötődő társadalomnéprajz 52kialakítása fűződik. Ez a megállapítás annak ellenére megtehető, hogy Fél Edit első munkáiban sokkal kevésbé volt tapasztalható a korábbi vagy kortársi magyar társadalomkutatások iránti érdeklődés, mint Ortutaynál, mint ahogyan kétségkívül távol állt tőle az a hevület is, amellyel a fiatal Ortutay a közvetlen elődök néprajztudományával szakítani igyekezett. Vierkandt szociológiájából, Thurnwald funkcionalista etnológiájából kiindulva ő is társadalmi tényezőkben kereste a kulturális jelenségek magyarázatát. Kutatási problémáit azonban a településegységenként adott helyi társadalmak alakulásában találta meg, és felismerésükben, értelmezésükben a korabeli, főként a német és a francia etnográfiai-etnológiai elképzelésekre támaszkodott. Újító törekvései így végül egy szaktudomány keretein belül maradtak.
Első nagyobb lélegzetű munkája, Harta német lakossága eredetének tisztázása elsősorban nyelvi tények segítségével, ugyan célkitűzésében az etnikumtörténeti nyomozásnak volt példája, de ezen a tennivalón túllépve Fél Edit figyelme kiterjedt a nők és férfiak eltérő hagyományőrzésére, illetve kulturális illeszkedésére, amely kapcsolatba hozható volt a lét színtereinek részleges elkülönülésével, s ebből fakadóan a környező magyar lakossággal fenntartott, más-más intenzitású érintkezéssel (Fél E. 1935). Ez a munka a néprajz „kulturális” vonulatához tartozott, de a kulturális elemek már nem szakadtak el hordozóiktól, hanem azok életvitele szerint osztódtak meg.
Még hangsúlyosabbá vált a társadalmi szempont előtérbe kerülése a Kocsról készült monográfiában (Fél E. 1941a). Ez a mű egy átfogóbb szociológiai kutatás keretében született meg, amelyet Magyary Zoltán szervezett meg a tatai járásban azzal a céllal, hogy feltárja a közigazgatás működését az 1930-as évek derekán (Magyary Z.–Kiss I. 1939). Fél Edit feladata „egy társadalmi rétegek, vagyoni rétegek, társadalmi csoportok szerint tagolt állapotrajz” (Fél E. 1991: 170) készítése volt Bátky Zsigmond szülőfalujában. A végeredmény azonban több is, kevesebb is lett a szándékoltnál.
Több volt azáltal, hogy a műben megtalálható a tagosítást megelőzően kikristályosodott, de a vizsgálat időpontjában már csak romjaiból rekonstruálható hagyományos kocsi népi társadalomnak és kultúrának alapos, sőt ahol erre lehetőség nyílt, gazdák és zsellérek, korosztályok, foglalkozási csoportok és nemek szerinti változatokat bemutató leírása. Ettől az „állapottól” azonban 1936-ban már több mint két generációnyi távolságra kerültek a kocsiak. Gazdálkodásuk, viseletük, egzisztenciájuk megváltozott. Ezt a tényt Fél Edit is megállapította, azonban a megváltozott viszonyokat, jellemzőket korántsem festette le olyan részletességgel, ahogyan a hagyományos életvitelt és kultúrát ábrázolta, bár súlyt fektetett a pontos dokumentációra. Figyelemmel volt viszont a változás dinamikájára, helyi képviselőire és következményeire. Felismerte, hogy az egykor volt, nem formalizált „közösség” eltűnőben van, hogy a polgáriasodás hatására „az organizáció – az organizmus rovására – bekapcsolódik a lakosság életébe és annak szerves része lesz” (Fél E. 1941a: 109). Érzékelte, hogy a polgári életvitel elemeinek szervesülése hogyan szakad meg a változások felgyorsulásával, amikor az új kulturális elemek beplántálása már nem csupán egy, a nagygazdák számára mintát kínáló, jobbára nemesi származású, iskolázott „közvetítő rétegen” átszűrve történik meg; hanem emellett és ettől függetlenül 53végzik szegényebb rétegek is. Annak azonban már nem kereste magyarázatát, hogy miért válnak a behozott kulturális javak módosabbak és szegényebbek kezén egyaránt üres formákká az 1930-as évekre, hogy miért nem „a szükséghez képest növelik” életformájuk kereteit, „…amit azután nem tudnak betölteni” (Fél E. 1941a: 224).
Fél Editnek végül is sikerült ebben a munkában a szakszerű anyagrögzítés és -közlés, valamint a messzebb vezető, jórészt továbbgondolandó kérdések ötvözetét létrehoznia, amely követésre érdemes. A példa azt sugallta, hogy lehetséges volna egy olyan kutatási ág kifejlesztése, amely a falusi életformákat kiteljesedésük állapotában értelmezné, de jelenkori alakulásukban is tanulmányozná, s ennek során figyelemmel lenne a hordozók helyzetére a maguk szűkebb társadalmi környezetében.
Egy ilyen vizsgálódási terület felvázolása előtt még egy hosszabb gyűjtőmunkát végzett 1939–1943 között Fél Edit a Komárom megyei Martoson, amelyből több tanulmány született. Közülük kettő, a társasmunkák bemutatása (Fél E. 1940) és a nagycsalád feldolgozása (Fél E. 1943c; 1944a; 1944c) gyakorolt hatást a későbbi kutatásra a téma korábban ismeretlen elmélyültségű és szakszerűségű kidolgozásával. Az alapelvek azonban nem változtak. Inkább a letűnő világ foglalkoztatta, az abban kikristályosodott kulturális forma, nem a változások, ha regisztrálta is azokat. A nagycsalád első, valóban részletező rajzát úgy készítette el a szerző, hogy elismeri: „Az itt ismertetett életforma… ma csak három családban van meg” (Fél 1944a: 15). A feltárt jelenségek változása kapcsán nem hallgatja el a társadalmi körülmények alakulását, például az egyke elterjedésének hatását a gyermekekkel kapcsolatos vélekedésre, de nem is ebben a perspektívában elemzi azokat. Helyette az európai összehasonlítást látja a következő feladatnak, ezzel a társadalmi intézményeknek a néprajz egyéb tanulmányozott tárgyaihoz hasonló kultúrtörténeti vizsgálatát tűzve napirendre (Fél 1944a: 82–83).
Szociológiai fogékonyság, ugyanakkor a társadalmi dinamika iránti érdeklődés viszonylagos hiánya és az etnológiainak nevezett, ám voltaképpen európai összehasonlító kutatások „időtlenül” tipológiai szempontja hatják át végül a valóban programadónak mondható áttekintést, amelyet Fél Edit 1948-ban tett közzé a magyar társadalom életének kutatásáról.
A 19. századból megörökölt, főként Tönnies nevével fémjelzett szociológiai hagyományt követve állítja szembe a népi társadalom egykor volt viszonyokból örökölt, illetve maga alkotta intézményeit, az organikus struktúrákat, a „külső” hatalom által rákényszerített „organizált” rendjével, az utóbbit kizárva a néprajzi vizsgálódások köréből. Ugyane hagyományt követve az egyes embert úgy szemléli, mint aki csak valamely közösségen keresztül kapcsolódhat a társadalomhoz, s különbséget tesz a társadalom rendje által megszabott pozícióközösségek és a tevékenységekre szerveződött akcióközösségek között.
Ami a kutatandó témák kijelölését illeti, a rokonság és család kutatásának történetéről alapos a tájékoztató, s nem korlátozódik a néprajzi munkákra az előzmények számbavétele. Történészek, jogtörténészek, régészek egyaránt figyelembe vétetnek, ugyanakkor jórészt érdektelennek találja a szociográfus munkákat Fél Edit a maga választotta jelenségek megismerése szempontjából. Szükségképpen szűkebb a territoriális 54csoportok és az akcióközösségek kutatásának bemutatása, ám a rokonság és a család kérdésköréhez hasonlóan sikeres a témaként meghatározás a további kutatás számára, ideértve azt a lehetőséget is, hogy az etnikai csoportok mint társadalmi szerveződések vizsgálandók. Viszonylag kevés közlemény példa értékű elemeit kiemelve hívta fel a figyelmet Fél Edit a munka, a játék és a rítusok által életre hívott társulási formákra, a generációs csoportokra, az életmenet tanulmányozásának fontosságára.
Feltűnően hiányzik viszont a látókörből a népi társadalom gazdasági és hatalmi tagoltságának és dinamikus változásának egész problémaköre, azok a jelenségek, amelyek az 1930-as évek falukutatói érdeklődésének homlokterében álltak. Nem meglepő ezért, hogy zárógondolatként ismét a kulturális formává merevített társadalmi jelenségek kultúrmorfológiai szemrevételezését és adott állapotban való összeállásának funkcionalista-intencionalista elemzését veti fel a szerző (Fél E. 1948: 34).
Az ebben a műben tükröződő nézetrendszer kétségkívül visszalépés volt az Ortutay által megfogalmazott átfogó szemlélethez és módszertani követelményekhez képest (amelyekről az áttekintésben szó sem esik), de Fél Edit saját kutatói gyakorlatához képest is. Joggal váltott ki – ám az adott körülmények következtében nem csupán tudományos érvelésnek minősíthető, hiszen a kor politikai igényeinek eleget tevő miniszter szájából elhangzott, hangvételében pedig minden körülmények között elfogadhatatlan – kritikát (Ortutay Gy. 1949: 8–9; Kósa L. 1989: 246).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
