KUTATÁSI ELŐZMÉNYEK
240KUTATÁSI ELŐZMÉNYEK
Magyarországon a néprajzi kutatás főként a néppel sokáig egynek vett parasztság életviszonyainak, műveltségi állapotának, folklórjának megismerésére irányult. A munkástársadalom rétegei közül legtöbb figyelmet a bányászok kapták. Orbán Balázs és Jankó János egyaránt teret szentelt a torockói ércbányászok és vasmunkások, illetve a tordai sóvágók bemutatásának. Leírták munkahelyüket és otthonaikat, szerszámaikat, ruházatukat, ételeiket, szokásaikat stb. Orbán pozitivista leírásait Jankó részben kiegészítette, részben a három évtizeddel későbbi állapotot rajzolta meg, s ezzel a változásokat rögzítette nagy tudatossággal. Rámutatott a torockói vasművesség válságára, fokozatos megszűnésére. Mintegy 250 szót tartalmazó szótárban elemezte Torockó bányászati szaknyelvét, s a tájmonográfiának a torockói vasbányászatot és kohászatot bemutató fejezetét közreadta a Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönyében is (1893). Első évfolyamában az Ethnographia színes beszámolót közölt a budapesti munkásság első május elsejei felvonulásáról (Ethn. 1890: 307). Ezt követően azonban 50–60 éven át egyetlen szava sem volt a gyári munkásság életéről és hagyományairól.
Bátortalanul tapogatózott a munkásság irányába a századelőn bontakozó polgári szociológia is. A Huszadik Század 1909-ben közölte Braun Róbert alapos dolgozatát a marosvásárhelyi munkásság életéről (Braun R. 1909/1973). A két világháború között a hivatalos társadalomtudomány szinte teljesen figyelmen kívül hagyta, a népi szociográfia alkotásai közül pedig csupán Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című könyve foglalkozott érdemben a munkásság helyzetével. Erdei 1943-ban a szárszói konferencián tartott előadásában és A magyar társadalom a két világháború között címen megjelent munkájában (Erdei F. 1976) tett érdemi megjegyzéseket a munkásság szerepéről és helyéről a magyar társadalomban. Sajnálatunkra ezt a társadalmi osztályt Erdei sem ismerte olyan behatóan, mint a többit. Előítélettel közelített hozzá és túlságosan ideologikusan szemlélte.
A munkásmozgalmi, szakszervezeti lapok, mint a Népszava vagy a Szocializmus írásai a politikai harc, az agitáció napi követelményeit tartották inkább szem előtt, mint a hűséges dokumentálást, a pontos leírást, a módszeres adatfelvételt. Nem születtek időtálló munkásszociográfiák és kevés olyan távlatos elemzést ismerünk, mint a Földes Ferencé 1941-ből: A munkásság kulturális helyzete Magyarországon (Földes F. 1961). E kor magyar munkásainak életéről József Attila költészete mindennél és mindenkinél nagyobb erővel, hitelesebben szól. Kassák Lajos, az erdélyi Nagy István és mások is időtállóan örökítették meg egyes munkáscsoportok sorsát.
A gyáripar és a munkásosztály fejlődéstörténetéről csak a korszak végén jelent meg egy-egy monográfiának szánt könyv, mint Rézler Gyula: A magyar nagyipari munkásság kialakulása (1938/1945), illetve Futó Mihály: A magyar gyáripar története (1944) című műve. Akkoriban a bányászat technikatörténetét, művelődéstörténetét vizsgáló Faller Jenő is kezdte már közölni első írásait (Faller J. 1942; 1943). Látni való, hogy ezek a munkálatok a történettudományon kívül folytak.
A második világháborút követően ideológiai alapon, tudománypolitikai beavatkozásokkal kezdeményezte a hatalom a munkásosztály történetének, hagyományainak 241feltárását. Ezzel máig hatóan ártott az ügynek, mert sértette a kutatás szabadságát, elkedvetlenítette a téma iránt valóban érdeklődőket. Jelentős monográfiák születtek ebben az időben mind az ipari fejlődés történeti menetéről, mind a munkástársadalom kialakulásáról és későbbi sorsáról. Léderer Emma, Sándor Vilmos és Lackó Miklós, továbbá a romániai Vajda Lajos ismert könyvei máig iránymutató alapművek a gazdaság- és társadalomtörténet ezen ágaiban. A néprajztudomány szintén bekapcsolódott a hazai munkáshagyományok kutatásába. Dégh Linda 1947-ben már A munkásság és a népköltészet kapcsolatáról értekezett, 1950-ben pedig az ELTE Folklore Tanszékén Ortutay Gyula vezetésével „Munkásfolklór munkaközösség” alakult. Ennek munkájába a fentieken kívül Dömötör Tekla, Katona Imre, Nagy Dezső és mások is bekapcsolódtak. Mindegyikük több cikket, tanulmányt publikált az 1950-es évek folyamán a munkásfolklór tárgyköréből, Katona pedig egész monográfiát írt a dél-alföldi magyar kubikosságról. Az 1960-as évek elejére ez a program kifulladt, munkatársai megfogyatkoztak. A hazai munkásnéprajzi kutatások súlypontja az 1960-as években áthelyeződött a munkásdalra. Jelentős eredménye A parasztdaltól a munkásdalig c. tanulmánykötet (Katona I.–Maróthy J.–Szatmári A. szerk. 1968) és Nagy Dezső összefoglaló műve: Magyar munkásfolklór (1987).
Az 1960-as években a Legújabbkori Múzeum, későbbi nevén Munkásmozgalmi Múzeum kereteiben megindult a munkásság történetének, életviszonyainak módszeres dokumentálása, tárgyi világának kutatása is. Ez a munka azonban a tágabb szakmai környezettől kevés figyelmet és támogatást kapott.
A tárgyunkhoz sorolható kutatási eredmények zöme továbbra is egyéni kezdeményezésből született, s többnyire céhen kívüli kutatók nevéhez fűződik. Faller Jenő Jó szerencsét! címmel (1975) impozáns tanulmánykötetben foglalta össze a hazai bányászat technikatörténetével, művelődéstörténetével kapcsolatos kutatásait. Nemcsik Pál a borsodnádasdi, Vass Tibor az ózdi, Molnár Pál és Szvircsek Ferenc a salgótarjáni, Csiffáry Gergely az egercsehi munkástársadalom életéről közölt számos eredeti, adatgazdag munkát az 1970–1980-as években. Láthatóan megyei múzeumok, ipartörténeti, gyártörténeti, bányászati múzeumok, honismereti körök viselték a gondját ennek a témakörnek. A néprajztudományban nincs intézményes háttere a munkástársadalom vizsgálatának. Elvétve jelent meg egy-egy néprajzi munka erről a tematikáról. Említhető Paládi-Kovács dolgozata, a Régi bányászélet Gömörben (1985) és Hála József monográfiája, A Börzsöny-vidéki kőbányászat és kőhasznosítás a XIX–XX. században (1987).
Több figyelmet kapott a munkásság a szociológia és a szociográfia oldaláról. Nem a munkaszociológiai munkákra, Makó Csaba és Héthy Lajos írásaira kell itt elsősorban gondolni, hanem a néprajzhoz szorosabban kapcsolódó szociográfiákra (például Berkovits György: Világváros határában. 1976), egyes rétegek, munkáscsoportok helyzetének leírásaira (például Gelléri Péter: A vándorló munkások. 1977; Böhm Antal-Pál László: Társadalmunk ingázói – az ingázók társadalma. 1958), illetve a távlatosabb szerkezetelemzésekre (Kemény István: A magyar munkásosztály rétegződése. Szociológia, 1972; Kulcsár Kálmán: A mai magyar társadalom. 1982). A horizont tágítását szolgálta a hazai társadalomtudományban Richard Hoggart híres könyvének magyar kiadása is (Művelődés, gondolkodás, szokások. Az angol munkásosztály belülről. Gondolat, 1975).
242A történettudomány újabb eredményei közül nem nélkülözhetőek a néprajzban az iparvállalatok, nagyüzemek történetét feldolgozó monográfiák sem (Lehoczky A. 1967; Réti R. L. 1977; Berend T. I. szerk. 1980), de talán még fontosabbak a munkáslét mindennapjait bemutató dolgozatok. Utóbbiak közül említést érdemel Birta István (1968) alapos tanulmánya az ózdi vasgyár munkásviszonyairól, újabban pedig Gyáni Gábor művei (1990, 1992) a budapesti bérkaszárnyákról, a munkásság lakáskörülményeiről.
Miközben Magyarországon és Kelet-Európában a munkásság történeti és néprajzi kutatása szép csendben elsorvadt, Nyugat- és Észak-Európában eredményesen folytatódott. Németországban főként a középkori hagyományokkal büszkélkedő bányászathoz kapcsolódott. Az eredmények impozáns összefoglalása Gerhard Heilfurth testes monográfiájában található meg (Der Bergbau und seine Kultur. Zürich, 1981). Ez a kötet még kifejezetten a néprajz hagyományos, mondhatnánk művelődéstörténeti szemléletével íródott. Ausztriában a régi vasipar története mellett főként a munkáskultúra mibenlétének, elemi összetevőinek leírása köti le a kutatók figyelmét: Helmut Fielhauer–Olaf Bockhorn Hrsg. Die andere Kultur. Volkskunde, Sozialwissenschaften und Arbeitenkultur (Wien–München–Zürich, 1982), Olaf Bockhorn–Reinhard Johler Hrsg. Industriegeschichte und Arbeitenkulturen in Österreich (Wien, 1987), Helmut Fielhauer: Volkskunde als demokratische Kulturgeschichtsschreibung (Wien, 1987).
Észak-Európában a munkásság helyet kap az újabb néprajzi szintézisekben (például Anttila V.–Talve I. 1980), s disszertációk sorozatát írják a munkásság különböző szakmai csoportjairól. A téma megközelítési lehetőségeiről nemzetközi konferenciákat tartanak és köteteket adnak ki (például Birgitta S. Frykman–Elisabeth Tegner eds.: Working Class Culture. Göteborg, 1989). Skandináv országokban, akárcsak német és osztrák tájakon szerepe lehetett ebben a tartós, sikeres szociáldemokrata kormányzatoknak és az erős szakszervezeteknek is. Mindenesetre ott nem kíséri a kutató közösségek gyanakvása a munkásosztály tudományos kutatását. Erre vall, hogy az elméleti-módszertani kérdésekkel az európai néprajz olyan elismert szaktekintélyei foglalkoztak az 1980-as években, mint Herman Bausinger (Volkskunde und Arbeiterkultur. 1982) vagy Ilmar Talve (The ethnological study of workers in Finland. Ethnologia Fennica 1984). E kutatások aktualitását, elfogadottságát igazolja az is, hogy 1990-ben Bergenben a SIEF (Société Internationale d’Ethnologie et de Folklore) 4. kongresszusán külön szekció foglalkozott a munkásság hagyományainak néprajzi elemzésével (Paládi-Kovács A. 1990), s a szekcióban USA-beli témák is szerepeltek.
Szűkebb környezetünkben a szlovák etnográfusok folytatják ma is a bányászhagyományok kutatását. A tárgyak és a munka világát, az életmódot Ester Plicková, a munkásdalokat, s általánosságban a folklórt Lubica Droppova vizsgálja eredményesen (Ethnologia Slavica 1993). Magyarországon a munkástársadalom és -életmód alapos feltárása újabb erőfeszítéseket, további módszeres kutatást kíván.
A GYÁRIPAR TECHNIKAI FEJLŐDÉSE MAGYARORSZÁGON A 19. SZÁZADBAN
AZ IPARI MUNKÁSTÁRSADALOM KIALAKULÁSA ÉS NÖVEKEDÉSE
AZ IPARI MUNKÁSSÁG TAGOLTSÁGA
ETNIKAI ÖSSZETÉTEL, ASSZIMILÁCIÓ, NEMZETTUDAT
NEMZEDÉKEK, „MUNKÁSDINASZTIÁK”, ÁTRÉTEGZŐDÉS
ENDOGÁMIA, HÁZASODÁSI KAPCSOLATOK
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
