RAKODÓMUNKÁSOK, ZSÁKOLÓK ÉS HORDÁROK
RAKODÓMUNKÁSOK, ZSÁKOLÓK ÉS HORDÁROK
Az egymást mintegy kiegészítő szállítás és rakodás munkálatai szinte felsorolhatatlanul sokfélék, nem is feltétlenül igényelnek alkalmi vagy hivatásos rakodómunkásokat. Az emberi erővel történő rakodás a gépesítés előtt úgyszólván minden mezőgazdasági (főként terménybetakarítás és -tárolás), erdei és fatelepi, építkezési; bánya- és ipartelepi, kubikos stb. munkán általános volt, az egész munkafolyamat egyik szakaszaként rendszerint ugyanazok végezték (parasztok, erdőmunkások, kubikosok és mások). A vonatkozó szakirodalom alapján talán csak a hajós rakodómunkásokat (Betkowski J. 1961: 12–16, 23–32, 67–76.; Kuczy K. 1976: 72–78, 82–90), a zsákolókat (Rideg S. 1961; Kiss L. 1981: I. 260–262) és a hordárokat (Békés I. 1973: 22–26; Kiss L. 1981: I. 323–324) lehet külön említeni.
A különféle szállítóeszközökkel fuvarozott áruk, anyagok hajókra be- és kirakodását, illetve mozgatását végezhették alkalmi vagy állandó bérmunkások, de maguk a kisvállalkozók is.
221A foktői dereglyés sóder be- és kirakását rendszerint egy 4 főnyi falka végezte. A kb. 1 vagonos dereglyét partközelben kikötötték, járódeszkát fektettek le; két talicskás a hajó elejét, kettő pedig a farát rakta. A talicskázáshoz úgynevezett nyaksit (hámot) használtak, a súlyos teher miatt a pallón egyszerre csak egy ember tudott haladni, sorrendet kellett tartaniuk. Egy kéthombáros dereglyét 4 főből álló falka a következő módszerrel rakott ki: 2 az első, 2 a hátsó hombárt ürítette; az első rakodó a hídlásra állította talicskáját, a többi a sóder tetejére fektetett pallóra. A talicskákat egyszerre rakták ugyan, de egymás után indultak: az első talicskás a hídlásról elsőnek indított, követte őt a hátsó hombár első embere, majd az első hombár második munkása, s végül a hátsó raktár második talicskása. Mivel induláskor az első talicskás volt a parthoz legközelebb, a terhet ő tolta legmesszebbre, s utána az említett sorrendben egyre közelebb ürítették ki a terhet. Visszafelé maguk után húzták üres talicskáikat, és épp fordított sorrendben értek vissza a hajóra. Ürítés közben a dereglye folyamatosan emelkedett, a bakokra helyezett pallókat állandóan igazgatni kellett, s a végén akár embermagasságra is lapátolták a sódert. Időnként pipahujákat (cigarettaszünetet) iktattak közbe. A parton a szabályos prizmába rakott homok (sóder) alapján számoltak (Kuczy K. 1976: 82–90).
Nagyobb fahajók esetében is hasonló módszerrel rakodták a homokot. Rakodáskor szokták fogadni a talicska felvontatását segítő 10–14 éves fiúgyerekeket, az úgynevezett csikókat, akik a hajófenéktől kezdve is végigvontatták a mázsás teherrel megrakott talicskát. E csikókból lettek a későbbi hajósok, ez volt a „matróziskolájuk” (Betkowski J. 1961: 70–71).
Az előzőektől kissé eltért a gabona be- és kirakása, részben a zsákban történő szállítás, részben pedig a (kétszeri) mázsálás miatt, s mindezt bonyolította a hajó fedele. A zsákokat vállon vitték a hajóra, lehetőleg minden hombárablakhoz külön pallót fektettek, s ott beadogatták vagy beömlesztették a zsákokat. Zsákos szállítás esetén bent ablakonként egy-egy munkás vette be a szállítmányt. Ha nem jutott minden ablakhoz ember, a küszöbtől újabb járót kellett lefektetni, s a terhet levinni. Ha pedig ömlesztették a terhet, az ablakoknál állt egy alkalmi segítség, aki gyors mozdulattal elnyisszantotta a zsákmadzagot; a fentről beöntött gabonát lent elegyengették. Kirakást 15–16 főből álló banda vállalt a következő munkamegosztással: bent a hajóban 4 ember zsákokba lapátolta a gabonát, a zsák száját az tartotta, aki a zsákot vállon fel, illetve kivitte, két ember rázta a zsákot, egyikük bekötötte a zsák száját, a másik vállra adta, 8 fő hordta a zsákokat a mázsához, ott 2 mázsára rakta, 2 pedig a vagonokba, illetve a szekerekre hordta (Betkowski J. 1961: 25–32, 67–68).
Az ömlesztett áru kirakásának munkamódszere és szervezete esetenként némi módosítást kívánt ugyan, de a termelékenység és az egyenlő „teherviselés” elve mindig érvényesült. Bármelyik rakodási módot szemléljük, meglepő a hatalmas teljesítmény és az ésszerű munkamódszer. A viszonylag nagyobb kereset azonban csak alkalmi volt, s a fokozott étel- és italfogyasztás is apasztotta.
A malmi–magtári zsákoló havibérért dolgozott; a zsák megtöltését, lemérését és felsegítését párban végezték. A zsákolás szünetében alkalmi munkát kapott: rostálás, búzaforgatás, söprögetés stb., felesége pedig a lyukas zsákokat foltozta (Kiss L. 1981: I. 260–262).
A kézbeli szállítóeszközökkel dolgozó városi hordárok munkája eléggé eltér a 222többi szállító- és rakodómunkásétól, és sohasem foglalkoztatott tömegeket. A postai hálózat és a boyszolgálat azonban ezt a mindenes foglalkozást majdnem teljesen megszüntette (Békés I. 1973: 22–26).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
