NEMZETTUDAT
NEMZETTUDAT
A kisnemesi népességben és utódaiban különösen erős volt a nemzethez tartozás tudata. Őseik a nemesi rendet azonosnak tekintették a nemzettel, amelyből az adózó és politikai jogokkal nem rendelkező parasztságot eleve kizárták. A nemzet fogalmának átértékelése 1848 után a „nemzetépítés” új, polgári korszakában vált valósággá, azonban a feudalizmus maradványait a kapitalista fejlődés évszázada alatt sem sikerült teljesen felszámolni. A nemesek nemcsak saját családi hagyományaikhoz ragaszkodtak, de a tágabb nemesi közösség, a falu, a megye és az ország történeti hagyományaihoz is közelebb álltak, s azt sokkal inkább magukénak tartották, mint a parasztok általában. Ennek számos megnyilvánulási formája ismeretes. 1835-ben még a megyei tisztújító gyűléseket vélték igazi nemzeti szokásnak: „A nemesi rendnek szép innepe a vármegyei tisztség választási (vagy újítási) napja; rendszerint minden harmadik évben. E körül a csalhatatlanul igazi nemzeti szokás az, hogy a választott új tisztet székébe ültetvén székestől együtt magasra felemelgetik, zajos éljen kiáltások között” (Edvi Illés P. 1929: 212).
Sok példát lehetne sorolni a nemzeti történelem és a helyi nemesi hagyomány összekapcsolódására. Az ún. történeti mondák leggazdagabb forrásai máig az egykori nemesség falvaiban buzognak. Szent László, IV. Béla és más nemzeti királyok személyéhez, a tatárjáráshoz, a huszita háborúkhoz, a török elleni harcokhoz kapcsolódóan sehol annyi szájhagyomány nem él, mint az említett településeken. Nem véletlen, hogy csupa kisnemesi falu (pl. Sajónémeti, Járdánháza) határában emeltek emlékkápolnát IV. Béla tiszteletére, aki a vesztes Muhi csatát követően a Bükk hegység falvain át menekült észak felé a tatárok elől (Paládi-Kovács A. 1982a: 153–155). Az urakat kapálásra küldő és a szegény népnek igazságot osztó Mátyás király, a jobbágyfelszabadítást szorgalmazó Kossuth emlékét viszont nem a nemesség, hanem a parasztság ápolta. Arra is akad példa, hogy a kisnemesek utódai Kossuth-ellenes 161hagyományt őriztek az 1970-es évekig (Kósa L. 1984b: 330; 1996a: 128). Alapos elemzés bizonyára tételesen elkülöníthetné a jobbágyság és a nemesség történeti mondáit, s jellemezhetné a történeti emlékezet eltéréseit.
A magyar köznemesség önzetlen hazafisága sokszor megnyilatkozott, a polgári korszakban leginkább a nemzeti kultúra intézményeinek pártolásában. Szívesen adakoztak iskolák, egyházak, múzeumok, emlékművek, szobrok állítására, a történelmi tradíciók ápolására. Főként a volt nemesi réteg igényeit elégítette ki a 19. században felvirágzó, a nemzeti történelem eseményeit, hőseit megörökítő festészet, szobrászat. A protestáns kisnemesség kezdte lakásait díszíteni Rákóczi és más nemzeti hősök alakját, arcképét ábrázoló képekkel, litográfiával.
Vállalták a magyar nemzeti identitást a különböző jogállású városokban polgárok vagy parasztok között élő nemesek is éppúgy, mint az idegen etnikumok között a vidéken, falvakban élők. Különösen erős volt a nemzethez tartozás érzése a szlovák, román, ruszin, német vidéki környezetben élő magyar nemesek között. Sok irodalmi példa bizonyítja, hogy olyan nemesek, akik a 19. században már erőlködve beszéltek magyarul, mert átvették környezetük nyelvét, erősen ragaszkodtak magyar identitásukhoz. (Hasonló példákat ismerünk a fehéroroszok között élő lengyel nemességtől Mazowsze falvaiból. Biernacka, M. 1966: 222.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
