HÁZASODÁSI KAPCSOLATOK, RÉTEGENDOGÁMIA
HÁZASODÁSI KAPCSOLATOK, RÉTEGENDOGÁMIA
A nemesség társadalmi elkülönülése mindennél jobban megnyilvánult házasságkötéseiben. Magyarországon – akárcsak Lengyelországban – egészen az 1940–1950-es évekig élt e réteg endogám hagyománya. Az egykori nemesség unokái rangon alulinak, őseik, társadalmi rétegük elárulásának tekintették a nem nemesek unokáival kötött házasságokat. Ez a merev elzárkózás gyakran vezetett közeli rokonok összeházasodásához, ami káros hatással járt az utódok testi és lelki egészségére (Biernacka, M. 1966: 219; Paládi-Kovács A. 1981a: 169). Rokonok házassága esetén köztudottan növekszik a testi és szellemi fogyatékos utódok száma. A Felföldön a nemesi endogámiának már-már extrém eseteivel, nemzetközi összehasonlításban is ritka izolátumaival lehet találkozni. Legismertebb közülük Ivád község (Heves m.) példája, ahol nemcsak az Ivády nemzetségen belül, hanem a nemzetség egyes ágain, ragadványnévvel megkülönböztetett hadain belül is endogám tendencia érvényesült (Ivád falu népessége egyetlen nemzetséghez tartozott, a lakosság túlnyomó többsége az Ivády családnevet viselte). Az Ivády Esküdt és az Ivády Páldeák had generációkon át egymás között házasodott. Az Ivády László ág esetében pedig a 19. század folyamán a házasságok 53%-a a hadon belül köttetett. Első unokatestvéreket házasítottak össze, hogy ezzel a birtok elaprózódását megakadályozzák (Nemeskéri J. 1965: 164, 173; Csizmadia A. 1979b: 39). Egyetlen nemzetségen belül ment végbe a vagyoni, a társadalmi differenciálódás is. A nemzetségből a többiek rovására kiemelkedő Ivády Hegyi had exogám gyakorlatot követett, s a közeli kuriális falvak módos kisnemeseivel törekedett házasságkötésre. Falun kívül kerestek házastársat a nemzetség korán elszegényedett, zsellérnívón élő ágai is; így a falu pásztorait, csőszeit adó Ivády Epro hadhoz tartozó családok és az iparos foglalkozást választó Ivády Antal had családjai. Kiszorulván a birtokos hadak közül, exogám házasodásra kényszerültek. Mindebből az következik, hogy a lokális és a rendi endogámia a kisnemesség középrétegeinél esett egybe. Legtöbb kuriális faluban a lokális endogámia a közepes vagyoni állású csoportokat jellemezte.
Általában véve a nemesek házasságkötéseinek térbeli hálója kiterjedtebb volt, mint a jobbágyoké. Érvényesült benne a köznemesi társadalom belső hierarchiája, a különböző eredetű csoportok évszázadok alatt rögzült viszonyrendszere. Például Gömör megyében a Vály-völgy nemzetségei – kikerülve a közbülső jobbágyfalvakat – a 20–30 km-re fekvő Hubóra, Naprágyra, s a még távolabbi Imolára, Szuhafőre, Sajóvelezdre házasodtak, de elkerülték a közeli Nemesradnótot. Utóbbi szigorú lokális és rétegendogámiában élt a jobbágyfalvak között. A két nemesi csoport magatartását az magyarázta, hogy előbbiek nemesi kiváltsága a középkorban gyökerezett, 158Radnót lakói viszont csak a 17. század közepén kapták az armálist (Ila B. 1944: 297–303, 416–419; 1946: 221–226, 246–250; Kósa L. 1984b: 334).
A 19. század első felében társadalmi elzárkózás, endogám hajlam figyelhető meg a városlakó nemesek házasodásaiban is. Debrecen, Kecskemét, Nagykőrös nemesei rendkívül ritkán házasodtak össze parasztpolgárokkal. Kisebb városokban már gyakrabban kötöttek „vegyes házasságokat”. A rétegendogámia íratlan szabályait azonban csak abban az esetben szegték meg, ha elég vagyonos volt a leánykérő jobbágy. Az ilyen férjnek az esküvő után könnyen lehetett armálist szerezni, s utódai már születésüktől nemesi jogállással bírtak (Rácz I. 1988: 152). Özvegy nemesasszonyok második vagy harmadik házassága esetében is tolerálták a jobbágyparaszt férjet. Szatmár megye 1809. évi nemesösszeírása csupán egy járásban regisztrált vegyes házasságokat, s azok az utóbbi kategóriába tartoztak. A nyíri járásban akkor 3,1%-ot tett ki a nemes nő és adózó férfi közötti házasságok részaránya. A megye másik három járásában és a városokban egyáltalán nem voltak ilyen házasságok (Kávássy S. 1985a:616–617).
Borsodban, Észak-Hevesben a kisnemesi magatartást az 1830–1840-es években a rétegendogámia jellemezte. Minél szűkebb volt egy-egy faluban a kisnemesség részaránya, annál gyakrabban házasodott más faluból. Mikófalván (Heves m.) ugyanakkor már jelentékeny a nemesek és az adózók összeházasodásának aránya (33%), ami a rétegendogámia felbomlására mutat (Orsi J. 1989: 449). Domaháza (Borsod m.) kuriális falu társadalmát a 18–19. század fordulóján a nemesi rétegendogámia és a lokális exogámia, azaz a házasságok széles térbeli hálója jellemezte. Azonban a 19. század első felében már ott is oldódott a rendi endogámia. Mind gyakoribb lett a tehetős jobbágygazdákkal kötött házasság, s ezzel párhuzamosan erősödött a lokális endogámiára való törekvés is (Szabó László 1989a: 254–255, 258–259). Tarnalelesz és Bükkszenterzsébet (Heves m.) nemes családjai a 19. században végig ragaszkodtak a lokális exogámia gyakorlatához, s még a 20. század elején is „szégyen volt a leányra, ha otthon maradt a falujában”. A tehetősebb nemesi ivadékok az északi országrészeken mindenütt a külső kapcsolatokat részesítették előnyben, és a távolabbi nemességgel keresték a rokonságot. Ott az egykori nemesi réteg származás szerinti endogám törekvése az 1930–1940-es évekig konzerválódott.
Magyarország nyugati részein a rendi elzárkózás megszűnése gyorsabban haladt, s korábban kezdődött. Nemesek és adózók vegyes házasságát igazolja a népnyelv a Dunántúl és a Kisalföld legnagyobb részén. Ott ágilis (ágyilis, árgyilus) a „félnemes” megnevezése. Olyan embert neveztek meg ezzel a szóval, aki maga nem volt nemes, de nemes leányt vett el és a felesége nemesi jogaival élt. Az ágilis szó latin eredetű, először 1796 körül tűnt fel az okiratokban (MTSz I. 1893: 13; TESz I. 1967: 104; Tárkány Szücs E. 1980: 74). Említést érdemel, hogy a Dunától keletre sem az archivális forrásokban, sem a népnyelvben nem bukkan fel ez a megnevezés. Úgy látszik, a Dunántúlon és a Kisalföldön korábban kezdődött el a nemesek és a parasztok összeházasodása. Ott a „vőség” intézménye és a „móringolás” is kialakultabbnak látszik, mint a Dunától keletre. A rendi endogámia oldódása – igazodva a polgárosodás területi fáziskülönbségeihez – nem azonos ütemben, nem egyidejűleg ment végbe. Az 1920–1930-as évekre azonban országszerte a vagyoni helyzet vált a párválasztásban meghatározóvá, s elhalványult a régi rendi különállás.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
