A NEMESI KÖZSÉG HATÓSÁGA ÉS SZERVEZETE
A NEMESI KÖZSÉG HATÓSÁGA ÉS SZERVEZETE
A nemesi község (communitás) alapja a közbirtokosság (compossessoratus), típusos formája pedig a kuriális faluközösség volt. Magyarországon a 18. század elején majdnem minden 8. község ebbe a kategóriába tartozott, sőt akadtak kuriális jogállású mezővárosok is (Tárkány Szücs E. 1980: 80). A „nemesi község” nem volt alávetve a földesúri joghatóságnak, az úgynevezett úriszéknek. Közvetlenül kapcsolódott a vármegye bírói hatóságához (Alsó L. 1928: 1, 7, 23; Degré A. 1977). A fölöttes táblai és kúriai bíráskodás hatáskörébe kizárólag a nemesek ügyei tartoztak. A jobbágyok 146ügyeit az úriszék ítélte meg, annak voltak alárendelve községi vezetői, a parasztok bírái is.
A „curialista nemesek” önkormányzata – 16. és 17. századi előzmények után – országszerte a 18. század közepére szilárdult meg. A nemesi község elkülönült elöljárósága, mint a közösség jogi képviselője a 18. század derekán kimutatható Baranya, Somogy, Zala, Vas, Veszprém, Fejér, Sopron, Győr, Pozsony, Bars, Nógrád, Heves, Gömör, Borsod, Bihar, Szabolcs és Szatmár megye életében. A nemesi község szervezetét bizonyító községi rendtartások (statútumok), falutörvények, évszámos pecsétek (pl. Szentgál, 1662) korábbról is fennmaradtak (Hudi J. 1995: 8–9).
A nemesi község, a komposszesszorátus földesúri joghatóságot gyakorolt. Amennyiben jobbágyok, jobbágyfalvak tartoztak hozzá, ellátta azok felügyeletét is mint kollektív földesúr. Bíráskodó közgyűlésein az alispán vagy egy megyei táblabíró elnökölt. Ott volt a gyűlésen a járási szolgabíró és 7–8 közbirtokos a helyi közösség képviseletében (Kállay I. 1983: 123, 130). Közreműködött a nemesi község az állami adók kivetésében és beszedésében. El kellett járnia az ország törvényeit, a király és a megye rendeleteit megszegőkkel szemben. A büntető ügyek mellett kisebb számban voltak a birtoklási, hagyatéki, osztozkodási ügyek, amelyekben szintén igazságot kellett tennie. Hatósági feladataihoz járult a kegyúri jog gyakorlása, ami anyagi terhet rótt rá (lelkész, kántor, harangozó fizetése). A közbirtokosságra hárult a templom építése és fenntartása, iskola létesítése, tanító alkalmazása is.
Kuriális falvak élén a közgyűlés által közvetlenül választott hadnagy állt, akit a kamarás (pénztáros) és az esküdtek támogattak a kommunitás ügyeinek intézésében. Népesebb községek elöljárósága több személyből állt, s az évente választott hadnagy (bíró), perceptor (pénztáros), nótárius (jegyző) és esküdtek mellett 6–12 tagú tanács intézte a közösség ügyeit. Kis településeken a bíró mellett csupán két elöljáró esküdt állt (Hudi J. 1995: 11). A „nemesi község” hatóságának megszüntetését végül 1871-ben rendelte el az országgyűlés, amikor megszületett az egységes polgári helyhatóság. A magyar szabadságharc leverését követő királyi abszolutizmus évtizedekig gátolta ezen a téren a polgári fejlődést, a rendi korlátok lebontását.
Azokban a városokban és falvakban, ahol a nemesek vegyesen éltek jobbágyokkal és „félnemesnek” tekintett agilisekkel, külön-külön helyi igazgatás működött. Mindhárom csoport önállóan szervezte a maga gazdálkodását, föld-, erdő- és réthasználatát, közösségi nyájait stb. A nemesek és az agilisek ügyeiben a nemesek hadnagya, a jobbágyokéban pedig saját falusbírájuk intézkedett. Ott, ahol az agilisnek nevezett szabadosok különösen nagy számban éltek, számításba vették őket a kisebb községi tisztségek betöltésénél. Szentkirályszabadján (Veszprém m.) a 19. század derekán a borbíró tisztségre egy-egy nemest és agilist választottak, akik felváltva látták el a szőlőhegyek, a szüretek felügyeletét (Tárkány Szücs E. 1980: 74).
Elkülönült a nemesek csoportja azokban a városokban is, ahol erősen felszaporodott a számuk. Az alföldi városok zömében már a 17–18. században megteremtették a „nemesi hadnagyságokat”, a „nemesi kommunitás” érdekeit képviselő „nemes tanácsokat”, az ügyintéző „hadnagyszékeket”. Nemesi önkormányzatuk elérte, hogy az adózók többségétől elkülönülő, a város népe fölé helyezkedő, privilegizált réteget alkossanak. A nemesi kommunitás helyenként (pl. Nyíregyházán) csak a 19. század elején erősödött meg annyira, hogy megteremtse önkormányzatát. 1817-ben folyamodtak 147a vármegyéhez, hogy erősítse meg jogaiban a „nemesi tanácsot”, ami fő- és vicehadnagyból, három esküdtből és egy nótáriusból állt. Akkor ez a törekvésük már súlyos konfliktushoz vezetett az adózó parasztpolgár lakossággal (Hársfalvi P. 1963: 138, 145, 148; Rácz 1. 1988: 177–181).
Nemesek és jobbágyok által vegyesen lakott településeken 1848 után is fennmaradtak a különálló kommunitások. Változást az 1871: XVIII. törvénycikk, majd az 1886: XXII. törvénycikk hozott, mindkettő az ausztriai „községi törvény” átvétele. Az egységes helyi igazgatásban ezt követően mindenütt a nemesek utódai szállták meg a vezető tisztségeket. Rétén (Pozsony m.) 1918-ig a korábban nemesi hadnagyokat adó nemzetség, a Réthei Prikkel családok tagjai foglalták el a községi bíró pozícióját. Naprágyon (Gömör m.) csak 1936-ban választottak először bírónak nem nemes ivadékot a falu élére. Ő azonban 1938-ban lemondott, ismét „nemes ember” lett a falu vezetője (Kósa L. 1984b: 332; 1996a: 130). Kisnemesi és jobbágyi ivadékok által vegyesen lakott falvakban az 1940–1950-es évekig nemeseknek volt fenntartva a mező- és erdőbíró, a kondásbíró, a borbíró stb. tisztsége. Paraszt csak községi alkalmazott lehetett, azaz kisbíró, bakter, csősz, erdőkerülő stb. (Lajos Á. 1979: 38–39; Csizmadia A. 1979b: 57).
Protestáns egyházközségek vezető tisztségeit a kisnemesek és utódaik a parasztokkal, bányászokkal, kereskedőkkel vegyesen lakott településeken is maguknak tartották fenn. A kurátorok, presbiterek a polgári korszakban ugyanúgy a „nemes” családokból kerültek ki, mint az 1848 előtti rendi társadalomban (Kósa L. 1972: 332; Szabó László 1989a: 273–274).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
