SZÜRET
SZÜRET
A szüret időpontja a 18–19. században hagyományosan meghatározott volt, valamilyen jeles naphoz kötődött Szent Mihálytól (szept. 29.) Simon-Júdás (okt. 28.) napjáig. Az Alföld több vidékén Szent Mihály-napkor kezdték a szüretet. A Dunántúl nagy részén és Erdélyben Terézia (okt. 15.), a Balaton és Kőszeg vidékén Orsolya (okt. 21.), Tokaj-Hegyalján Simon-Júdás (okt. 28.) napján.
A kisebb szőlőkben ma is a család meghívott segítőkkel szüretel. A házigazda, a tulajdonos vendégül látja a szüretelőket étellel-itallal, a szőlőből, mustból kóstolót vihetnek haza. Nagyobb szabású mulatságokat, szüreti felvonulásokat hagyományosan a bortermő vidékeken rendeztek, az aratási szokásokhoz hasonlóan. A szüreti szokásokhoz hozzátartozik az evés-ivás, ének, tánc, szüreti felvonulások és bálok. Ezeknek formája, módja az elmúlt évszázadban tarka képet mutat. A szüreti felvonulásokat a századfordulón, akárcsak az aratásit, miniszteri rendelettel egységesítették és szabályozták, mintául véve a 18–19. századi uradalmi szőlőmunkások szokásait. A múlt században és előző századokban a szüret idejére a törvénykezést is beszüntették. A szokás ünnepi jellege erőteljesebben érvényesült, mint e században.
A szüreti hangulatot érzékelteti a múlt századi szatmári leírás részlete: „Hangzik a nóta, dalok, lövöldözés, röppentyűk látszanak a légpályán, rajgók a föld színén, öröm és vígasság van mindenűtt, mint bortermő földekhez illik” (Réső Ensel 1867: 251).
A somlói leírás kicsit részletesebben írja le a szüretet, az elmaradhatatlan gonosz, rossz szellemeket elűző zajcsapásokkal: „A vinczellérek, mintha mozsarakat sütögetnének, úgy dongatják abroncsoló sulykaikkal a hordókat. A szedők pedig szüreti dalokat zengenek a »Bort ittam és boros vagyok« s a
Szedjük a csóka dinkát,
Azt a borbő kékkadarkát,
Hadd teljék a puttonyom,
Aki első végzi rendét,
És felönti telt edényét,
Azt…megcsókolom.
Azt a borbő kékkadarkát,
Hadd teljék a puttonyom,
Aki első végzi rendét,
És felönti telt edényét,
Azt…megcsókolom.
204A csöbrösök illendően felpántlikázva, bodor pipafüst között czipelik a megtelt csöbröket. Itt amott szól a zene, közbe közbe durran a puska, száz meg száz torok kiáltásától kísérve” (Réső Ensel 1867: 242).
A következő, ugyancsak múlt századi szüretről szóló két beszámolóban a szüreti szőlőkoszorút is emlegetik.
A hegyaljai szürettel kapcsolatos az alábbi részlet: „...nézzünk ide, hol most készítik épen a szőllőhegy birtokosának a koszorút nagy gazdag gerezdekből, van közte dinka és gahér, meg egy két mezei virág is. Mikor aztán elkészült, két fehérbe öltözött piros arczú leányka czifra rúdon vállára emeli, s úgy viszi, a czigányok és szedők csoportjától kísérve, végig az utczákon. Itt ott megállnak, hogy a körülöttük levő legénység megkínálhassa a tavaliból az elejökjötteket, s midőn hazaérnek, felfüggesztik ott valamelyik szobába a koszorút, s tiszteletére reggelig esznek, isznak és tánczolnak” (Réső Ensel 1867: 147).
A cserháti szüret leírásának részletében pedig ezt olvashatjuk: „nálunk a szüret bevégeztével, tarka barka néptömeg közepén, az úgynevezett vinczellér áll czifra kalapban, jobb karján különbféle szőlőből ügyesen összefont koszorú függ, bal kezében szőlővel kirakott botot tart, és a csapat kíséretében népdalokat hangoztatva, egész méltósággal indul le a hegyről a borház felé, melyben már harsog a zene, melyben nagy mulatság van készülőben, a borház előtt megáll a csapat, a vinczellér leemeli a kalapját rövid üdvözlő beszéd után, a koszorút a háziasszonynak, a botot pedig a háziúrnak nyújtja át, s ezen eredeti szokásos jelenet után, a tömeg pompás vacsorába s mulatságba részesül; előállnak a szögverők, húzzák keservesen, a szüretelők pedig rakják a csárdást egész reggelig” (Réső Ensel 1867: 84).
Az e századi szüreti szokások leírásánál feltűnő, hogy ez alkalomra tisztségviselő szereplőket választanak, és a felvonulásokban a farsangihoz hasonló maszkos alakok tűnnek fel. Topolyán a nagybirtokon a cselédek szüreteltek, kiskertekben a család. Ez utóbbiaknál citerára, tamburára mulattak.
Mikor a szüret befejeződött, megtartották a szüreti bálokat. Külön az iparosok, a gazdalegények, a szegények. Szüreti felvonulást is rendeztek, választottak bírót, bírónét a legügyesebb csőszlányok, csőszlegények közül. A bíró kíséretéhez tartozott két pandúr, két kisbíró és két cigány. Az utóbbi kettő feladata volt, hogy cigánynak öltözve mókázzanak. A bíró és bíróné kocsiját a két pandúr kísérte lovon, mögöttük lányok ültek a kocsiban, virágkoszorúval díszített kosarakkal. A legények a lányok mellett lovagoltak. A szőlőben leszedtek annyi szőlőt, amennyi a bálterem díszítésére kellett. Nagy fürtöt készítettek, amit a fő helyre tettek. Ezt az éjszaka folyamán ellophatták, vagy a végén kisorsolták. A csőszlegények és -lányok feladata volt, hogy vigyázzanak a szőlőlopásra. A nagygazdák, iparosok szüreti bálján a húszas évektől stilizált „magyar ruhában” jelentek meg a lányok. Csőszbált Topolyán 1948-ban tartottak utoljára (Borus 1981: 96–97). Szüreti bálokat Kalotaszegen csak az alszegi falvakban tartottak. Október 6–20. között rendezték ezeket. A falvakban egy napon tűzték ki a szüret idejét. A szőlőbe az asszonyok ennivalót vittek. A zenészek végiglátogatták a szüretelő családokat. A legények a zenészekkel előbb hazaindultak a táncterembe, ahová csak azok a lányok mehettek, akiket a legények elhívtak. Reggelig mulattak. A második világháború óta a családok nem szüretelnek egyszerre, így a bált a szüret után két-három héttel tartják. Egy-egy család vállalja fel a rendezését, a gazdát bálkirálynak nevezik. Ketesden szőlővel díszítik fel a termet, a közepébe pedig nagy szőlőkoszorút függesztenek. Akinek sikerül szőlőt 205lopnia a koszorúból, bírságot fizet. Magyar ruhás csőszlányok és legények vigyáznak a szőlőkoszorúra (Vasas–Salamon 1986: 159–160).
Turán szüretkor birkát vágtak, gulyást készítettek belőle. Este tánc is volt. Maskarákba öltöztek: csendőrnek, koldusnak, pásztornak. Bekiabáltak: „Be engedtek-e vagy nem? Meg akartok halni vagy nem?” A válasz az volt: „Ha jók vagytok begyühettek, ha rosszak vagytok, mehettek tovább!” Ezután beléptek, vacsoráztak, ettek, mustot ittak és részt vettek a táncban (Schram 1972: 132–133).
A Tokaj-Hegyalján megrendezett szüreti mulatságok ma is élnek, idegenforgalmi látványosságok. A felvonulás élén két leány halad, köztük egy legény, aki az ún. kapáscímert viszi. Mögöttük megy a két sáfár, utánuk pedig két legény a baksus figuráját viszi. A baksus hordón keresztbe tett lábbal ülő figura, lopótökkel és pohárral. Őket követik a szőlőkoszorút vivő lányok, szekéren, vontatón. Leányok, legények, gyerekek kereplővel zajonganak. A felvonulás résztvevői között maszkos alakok is vannak. Például nőnek öltözött férfi, aki a nézők karjára rafiát köt, s akinek megváltásul fizetni kell. A felvonuláshoz tartozott a kádártánc. A baksus figurája megfigyelhető Mádon, Olaszliszkán is. A menetben található még keréken forgó bábu, táncos kerék. A keréken forgó pár figurája helyenként megtalálható a farsangi, sőt az aratási felvonulásokban. A bodnártánc Erdőbényén és Mádon volt ismert. Nemzetiszínű szalagokba csavart abronccsal táncoltak a férfiak. Ujváry Zoltán megállapította, hogy a tokaj-hegyaljai bodnártánc, baksus figurája és a keréken forgó bábuk német eredetűek, melyek azonban néhány emberöltő alatt a tokaj-hegyaljai szüreti felvonulás kedvelt hagyományává lettek (Ujváry 1975: 70–92). A két világháború között nemcsak a bortermő vidékeken rendeztek szüreti felvonulásokat, bálokat. Például a Bódva vidékén a felvonulás főszereplői a csőszgazda, csőszgazdáné, bíró, bíróné, a kisbíró, kisbíróné, csőszfiúk, csőszlányok voltak. A magyaros ruhába öltözött lányok és legények ökrös szekereken vonultak végig a falun. A tánchelyiségbe felakasztott szőlőfürtöket a csőszgazda és csőszgazdáné őrizte, és aki lopni próbált, azt tréfásan megbüntették. A mulatságot reggelig tartó tánc fejezte be. Hasonló jellegű felvonulás volt Hajdúböszörményben, melyen lovas legények és különféle maskarások is részt vettek. Tiszafüreden a menet élén ugyancsak lovas legények haladtak, utánuk a bíró, bíróné, a kisbíró dobbal, majd a szüretelő lányok és legények, azután a cigányzenészek. Leghátul a jelmezesek kiabáltak: a fakanalat áruló szlovák: „Fakanalat, fakanalat!”, a drótostót: „Drótozni, drótozni!”, a toll- és rongykereskedő: „Csontot, rongyot, ruhadarabot!” (Ujváry 1983: III. 192–193). A Vas megyei Bük községben, ahol a szőlőtermesztésnek egyáltalán nem volt jelentősége, a két világháború között népszerű szüreti felvonulás csak néhány éve szűnt meg. Ökrös és lovas fogatokon vonultak végig. A felvonulásban maskarák is részt vettek. A zenészek az egyik szekéren egy boroshordó körül ültek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
