SZÜLETÉSKORLÁTOZÁS
SZÜLETÉSKORLÁTOZÁS
Bár alkalmi előfordulásai időben messze vezetnek, a születéskorlátozás gyakorlattá fejlődésével a magyar parasztságnál csak a múlt század második felétől kell számolnunk. Sok még a tisztázatlan részlet, annyi azonban nyilvánvaló, hogy a gyermekáldás csökkentésének legfontosabb indítéka a birtok osztódásának megakadályozása. E törekvések kiélezett formában, elsősorban a módosabb rétegnél elvezettek az ún. egyke-rendszerhez, amelyre a legkorábbi és legkirívóbb példákat a Dél-Dunántúl községei szolgáltatták, míg az ország többi részén inkább csak a két világháború között kezdett jelentkezni e probléma.
A születéskorlátozás érdekében egyaránt folyamodtak mágikus, továbbá tapasztalati hátterű eljárásokhoz, s veszedelmes, durva beavatkozásoktól sem riadtak vissza. Bár egy gyermeket jobbára mindenki akart, közismertek voltak olyan, lakodalomhoz kötődő szokások, amelyekkel teljes meddőséget véltek előidézni. Ezekben a meddőség jelképe leggyakrabban egy lezárt lakat volt. Lakodalomkor a születendő gyermekek számát, a szülések időpontját is befolyásolni igyekeztek. Annyi ujjára ült az új asszony a lakodalmi asztalnál, annyi kanál levest szedett, ahány utódot akart. A drávagárdonyi menyasszony, ahány évig nem akart gyereket, annyi görcsöt tett az alsószoknyája kötőmadzagjára. Később, ha már elégnek tartották a gyermekek számát, a szüléshez kapcsolódó, mágikus cselekvésekkel vélték az asszony további termékenységét megakadályozni. A szülés jóslásokra is alkalmat adott. Általánosan elterjedt hiedelem szerint, ahány csomó van 13a méhlepénnyel maradó köldökzsinóron, annyi gyermeke születik még az asszonynak, más magyarázatok szerint annyi évig nem esik teherbe ismét.
A gyermekáldás lehetőségét csökkentette, ha a házastársak hosszabb-rövidebb ideig nem szeretkeztek egymással. A matyóktól, palócoktól vannak adatok arra, hogy a menyecske, főleg ha nagyon fiatalon adták férjhez, nem aludhatott az urával. A nógrádi asszonyok még a két világháború között is védekezési módként tartották számon, hogy különféle ügyeskedésekkel igyekezték kikerülni férjük közeledését. Egyes – főleg egykés – vidékeken hallgatólagosan elfogadott volt, hogy az örökös megszületését követően a módos gazda inkább szeretőt tartott.
A fogamzásgátlás körébe vonható eljárásoknak legtöbbször van valamelyes tapasztalati hátterük. Sokan még a két világháború között is azért nyújtották el a szoptatás időszakát, mert ezalatt kevésbé kellett tartaniuk a teherbe eséstől. Múlt századi feljegyzésből tudjuk, hogy magömlés előtt a menyecske „félrerántotta magát” (Reguly 1975: 17). Szeretkezést követően nyomkodással, erőlködéssel, köhögéssel igyekeztek a magvat minél inkább eltávolítani hüvelyükből. Valószínűleg a kötelező katonáskodás révén terjedt el a férfiak körében a megszakított közösülés módszereinek ismerete, s a századforduló idején már meglehetősen általánosnak mondható e védekezés.
A bekövetkezett terhesség megszakítását célzó eljárásoknak (gyerekvesztés, angyalcsinálás, eltétetés, elhajtották, elcsinálták, elsikkasztották a gyereket) is jobbára volt realitásalapjuk. Különösen a már több gyermeket szült fiatalasszonyok nagy része, ha ismét állapotos lett, megpróbálkozott a kevésbé veszélyes módszerekkel: hirtelen nehezet emelt, ugrált le a padlásról, sokat szekerezett. Ezt általában nem is tartották magzatelhajtásnak. Hőhatáson alapultak a gőzölések, füstölések, a Borsa völgyében meleg kenyér helyére ültették az asszonyt. Az általánosan elterjedt forró fürdők hatását gyakran füvekkel vélték fokozni. Belsőleg főleg növényi főzeteket tartottak eredményesnek. Sok helyről van adat arra, hogy mályva vagy más növény gyökerét helyezték fel a hüvelybe. A különböző formában alkalmazott nyomás, a has tartós elszorítása, a már specialisták által végzett masszázs (eldörgölés) széles körben ismeretes volt. Legtöbb veszéllyel azon módszerek jártak, amelyek során valamilyen szúró eszközzel (kihegyezett lúdtoll, orsó, bizonyos növények szárított gyökere, kötőtű) felnyúltak a méhbe, és felszakították a magzatburkot. Közeledve a jelenhez, a falusi asszonyok közül is mind többen vették igénybe a bábák, orvosok illegális szolgálatait. Végezetül utalnunk kell a csecsemőgyilkosságra – mint legvégső lehetőségre. Halálra éheztette az anyja, dunnával letakarták és megfulladt, kitették a fagyba, sőt ismertek még drasztikusabb formák is. A világi és egyházi törvények egyaránt üldözték a gyerekelvesztést. Hiedelmek is éltek a parasztság körében az ilyen asszonyt – még életében vagy a túlvilágon – érő büntetésekről, amelyek közül legáltalánosabb, hogy halála után meg kell ennie elpusztított magzatait (Gémes 1975). A gyakorlatban azonban az egyes esetek erkölcsi megítélését mindig az adott időszakban, adott közösségen belül érvényes normák szabályozták. Elfogadható mentség lehetett a házasságon kívüli teherbe esés, a nagy szegénység, avagy a vagyon együtt tartásának mindenek fölé helyezett célja.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
