Jóslás

Full text search

Jóslás v. jövendőmondás, jövendölés. A J. szó eredetéről l. a Javas szót, amelynek összevont jós alakja a jövő titkaiba belátó s azokat előre megmondani tudó egyént jelent, vagy legalább olyant, aki valami varázslás (l. o.) utján bizonyos jelekből a bekövetkezendő dolgokat ki tudja olvasni. A J.-ba vetett hit végső elemzésében az animizmus (l. o.), közelebbről pedig a holtak tiszteletének (l. o.) egyik legszivósabb életü sarjadéka s a babonás lélekbe vert mély gyökereinek az a naiv emberi világfelfogás nyujt táplálékot, amely szerint az ember sorsát személyes akarattal és hajlamokkal intéző felsőbb hatalmak e sorsnak leleplezésére is késztethetők, ha a kellő módon vallatják őket. A J. legrégibb feljegyzésü példái, minők az ótastementom endori boszorkánya (Sam. I. 28.) és az Odisszeiában a hős alvilági utja, hogy csak a legismertebbeket idézzük a jellemzők közül, arra vallanak, hogy a jövendő titkaiba való belátás a legáltalánosabb és legrégibb hiedelem szerint a megholtak lelkeinek felidézése által nyerhető meg. Innen a nekromantia nagy szerepe a varázslásban egyáltalán, kivált pedig a J.-ban később is, sőt még napjaink divatosb babonái közt a spiritiszták mutatványaiban. A J. egyéb nagyon elterjedt főbb nemei is közvetett vagy közvetlen összefüggésben állnak a holtak kultuszával, legmélyebb alapjukban pedig az ennek is gyökeréül szolgáló animizmussal, amint azt a különféle Jósállatok, a Csillagjóslás, Sorsvetés, Orákulumok cikkei részletesebben igazolják. Itt általánosságban csak annyit, hogy a J. kezdetleges animisztikus és fetisisztikus alapjáról a vallásos fejlődés csendes utján előbb a politeizmus rendszerébe illő azon alakjáig emelkedik, ahol legteljesebb virágjában az ókori görög népnél találjuk. Majd innen is feljebb jutva, az egyistenüség keretében is helyet tud magának szorítani, amint azt az ótestamentomi próféták, Krisztus és a keresztény szentek jóslatainak számos példái igazolják. Sőt a tudomány álarcát felvéve, még ott is tovább élősködik, ahol a pozitiv vallástanaiba vetett hit ugyan már megrendült, a babona örökké kiapadhatatlan forrása azonban még mindig oltogatni igérkezik az emberi léleknek természetfölötti ismeretre áthítozó szomjuságát.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me