Főispán
Főispán, az államkormány képviselője a törvényhatósági közigazgatásban, kit a belügyminiszter előterjesztésére és ellenjegyzése mellett a király nevez ki. Állása bizalmi, politikai természetü, minélfogva a bizalom megszüntével fegyelmi eljárás nélkül bármikor elbocsátható. Közvetlenül a miniszteriumnak alá van rendelve, személyi ügyeinek hatósága a belügyminiszter. Fizetése a törvényhatóság kiterjedése és népessége arányához képest a minisztertanácsosi rangosztály két fokozata szerint, s amennyiben természetbeni lakása nincs, lakpénze is ezen rangfok szerint van megállapítva. Nyugdijazása iránt, melyre nézve - ha még tiz évi szolgálata nincs - kedvezőbb eljárás alá esik, mint más állami tisztviselők, az 1886. XXI. t.-c. intézkedik. A főispáni állások száma a 70-et meg nem haladhatja. Két vagy kivételesen több törvényhatóság főispáni teendői állandóan vagy ideiglenesen egy F.-ra bizhatók. Első osztályu fizetéssel járó főispáni állások ott rendszeresítendők, ahol a F. hatásköre állandóan két törvényhatóságra terjed ki, v. ahol a törvényhatósági lakosság száma 300 ezeren fölül van. Ki ideiglen két főispánságot lát el, pótlékul az ideiglen ellátott állás után járó fizetés felét nyeri. A F. hivatali esküjét a közgyülés előtt teszi le.
A F. hatásköre kettős. Vonatkozik először a törvényhatóság területén levő kormányközegek, királyi hatóságok működésére, kivételével a törvénykezési és katonai hatóságoknak és hivataloknak, másodszor a törvényhatóság által teljesített autonom és állami közigazgatásra. Az elsőt illetőleg joga van az illető állami szervek eljárását ellenőrizni, arra vonatkozúlag a resszortminiszter kivánatára vagy anélkül is jelentést tenni, azoktól konkrét esetekre vonatkozólag felvilágosítást követelni. A pénzügyi közigazgatást, illetőleg feladatát az 1889. XXVIII. t.-c. közelebbről szabályozza. Ha a törvényhatóság területén levő állami hivataloknál, intézeteknél, a törvénykezésieket kivéve, előléptetés vagy uj kinevezés forog fenn, a F. jogosult ajánlatot tenni, ha pedig fontosabb állás betöltéséről van szó, az illető miniszter által meghallgattatik, midőn is az alkalmaztatni szándékolt egyénre nézve észrevételeit 8 nap alatt előterjeszteni köteles. A törvényhatósági közigazgatásban a F. elnöke a törvényhatósági közgyülésnek, közigazgatási bizottságnak, biráló választmánynak, kijelölő választmánynak, másodfoku erdei kihágási biróságnak, a törvényhatósági közigazgatási bizottság több albizottságának stb. A közigazgatási biráskodásról szóló törvényjavaslat szerint a F. lenne elnöke az elsőfoku közigazgatási biróságnak is.
A F. teendőit a törvényhatósági szervezet által teljesítendő közigazgatásban következő szempontok szerint csoportosíthatni: a) általános ellenőrzési felügyeleti teendők; b) rendelkezés, rendelet, utasításkibocsátás a felügyeleti, ellenőrzési jogkörön belül; c) fegyelmi hatalom gyakorlása; d) szervezeti - nevezetesen kinevezési, kijelölési, áthelyezési, helyettesítési, beosztási - teendők. Mindezek a F. rendes hatalmi körében foglaltatnak. Van a F.-nak u. n. rendkivüli hatalma is a törvényhatósággal szemben. Ha t. i. a törvényhatóság, respektive annak első tisztviselője, nem teljesíti a kormányrendeletek végrehajtására vonatkozó kötelességét (1886. XXI. t.-c. 19., 68., 73. §§.), a miniszterium fölhatalmazhatja a F.-t, hogy a törvényhatóság mindazon tisztviselőivel és közegeivel, kikre a rendelet végrehajtásánál szüksége van, közvetlenül rendelkezhessék. Ezen esetben a tisztviselők és közegeik a F.-nak rendeleteit azonnal és feltétlenül teljesíteni kötelesek s emiatt a törvényhatóság által feleletre nem vonhatók. A nem engedelmeskedő tisztviselőket a F. vizsgálat alá vonhatja, hivataluktól felfüggesztheti vagy elmozdíthatja és ez esetben másokkal véglegesen helyettesítheti. Az ekkép helyettesített tisztviselők állásukon a következő általános tisztujításig megmaradnak a helyettesítés erejénél fogva. Az elmozdított tisztviselő nyugdijigényei szempontjából ugy tekintetik, mintha fegyelmileg bocsáttatott volna el. A kormányrendelet végrehajtásával a F. kivételes hatalma legott véget ér. A törvényhatóság a miniszterium ellen a törvényhozásnál kereshet orvoslást (1886. XXI. t.-c.).
Eredetét a hajdani várispán nevezet alatt szerepelt kormányzati közegben találja. Midőn u. i. Szent István a törzsszerkezetet s vele a törzsszállásokat feloszlatta s a törzsfők hatalmát megszüntette, ezen várak és várbirtokoknak célszerü kezeléséről kellett gondoskodnia. Első sorban a központi hatalom - a királyság - megvédése szempontjából e várak és várbirtokok a honvédelem céljait szolgálni voltak hivatva. Az e várak kerületéhez tartozók s illetve az ott lakók (milyenek voltak: a várjobbágyok, várnépek, szabad parasztok, sőt a polgári rendhez tartozók is, ha várbirtokon telepedtek le) közigazgatási és igazságszolgáltatási ügyeinek ellátása is eszközlendő volt. E végre alkottatott a várszerkezet, mely mind a német «Gau-Verfassung»-tól, mind pedig a szálv «Zsupák» rendszerétől különbözött. Szent István igy 45 megyét szervezett - a vár szerint adva nekik nevet. E várkerület élén, a király által kinevezett, tetszésétől függő várispán (comes castri, comes provincialis) állott, kit, mint a német frófságok főnökét, Comesnek (l. o.) neveztek, s a várhoz tartozó had vezére, a várszerkezetbe foglalt néposztályok birája, a közbiztonság őre s a várkerületekből befolyó jövedelmek kezelője volt. Hatósága gyakorlásának szinhelye a váripáni udvar (curia) volt. E kurián főszerepe volt a hadnagynak (major exercitus) s a vár udvarbirájának (comes curialis castri), első a hadügyi, a második a közigazgatási és igazságügyi dolgokban lévén helyettese a várispánnak. Rendőri ügyekben a várnagy, a hirdetők stb. működtek. A kereszténység terjesztésében is fontos szerepök volt a várispánoknak Szent István alatt. Ők vezették a népet tömegesen a papokhoz megkeresztelés céljából. A királyi végrehajtó-hatalom nagyrészben kezökben volt. Parancsaikat főleg a prisztaldusok (a szláv «pristav» szóból véve) s a poroszlók, mint alsóbb rendü segédeik által hajtatták végre.
A nemesek ügyeiben nem volt illetékes a várispán, csakis azoknak a királyi kincstárt érdeklő pénz- és tizedügyeiben. A várjavak jövedelmének egy harmadrésze, ugy. az u. n. descensusok (szállások fejében fizetett dénárok), a kiszabott birságok a várispánt illették meg. Az Árpádok korában a várispán maga nevezte ki a helyettesét is, a vár udvarbiráját, az alispánt (l. o.). A várispán itélt a várnépek és nem várnépek fölött s igy a várhoz tartozó más - nem várbirtokot képező - területen is, a külöfnéle perekben, az alperesek, illetve a vádlottak lakóhelyéhez képest, mert akkor is már az alperesnek, a panaszosnak, a vádlónak a biróságához kellett fordulni igazságért. A Bottka-Pesthy-féle elmélet szerint felállított külön katonai és külön polgári ispán létezését egy várkerületben - illetve megyében - a hazai jogtörténet adatai nem bizonyítják. Felebbviteli joghatóságot gyakorolt a várispán a várkerületben tartózkodó - saját választott biráiktól igazgatott - u. n. hospitesek, valamint a villikusok alatt álló falusiak ügyeiben.
Az Árpád-kor végén a királyok egyes főnemeseknek egész várkerületeket az összes várföldekkel kezdettek már adományozni, s igy ezekre s örököseikre is átment a várispánság is. Ez örökös várispánság a legnagyobb veszedelmet szülte a nép jólétére nézve, mert e hatalmasok saját érdekökben - még az igazságszolgáltatást is - a nemzet szabad tagjai elnyomására, a hatalmaskodások minden nemét felhasználva, igénybe vették. Még a várkerületben lakozó nemeseket is a várjobbágyok osztályába igyekeztek letaszítani. Az aranybullától kezdve alkotott törvények mind foglalkoztak ezzel a bajjal, valamint ama, ugyancsak károsnak bizonyult ténynyel, hogy egy egyén több várkerületnek (vármegyének) várispánságával ruháztatott fel. De mind e törvények nem voltak képesek ezt megorvosolni. Gyakori volt ellenben az is, hogy egy várkerületnek több ispánja volt egyidejüleg. Már az 1290. ó-budai országgyülés elrendelte, hogy vonják felelősségre a vármegyék ispánjait: miként végeztek kötelességüket megyéjükben s elrendelte azt is, hogy a nádor, a fő- és alispánnal s a szolgabirákkal itéljen; az 1298. pesti országgyülés pedig egyenesen kimondotta: ha a nádor el nem mehet, ugy a főispán minden ügyben biráskodjék a többi megyei birákkal (judices megales) együtt. Ettől fogva tehát a főispán s alispán a nemesek felett is szabadon itélhetett. Midőn pedig a várrendszer hanyatlásával - főleg a XIII. század végén - a várjobbágyok közül sokan megnemesíttetvén, a király kuriája nem győzte a nagyszámu nemesek ügyeit ellátni, a várispán rendszeresen itélkezik már a nemesek felett, az ön-választotta birák tanácsában. Ekkor kezdik a várispánt megyei ispánnak (comes Parochianus) elnevezni s mert volt helyettese is - az alispán - s olykor 2-3 is, igy lett a «várispán» névből lassankint a F. elnevezés. Ez volt a megyei rendszernek, a megyei önkormányzatnak első alakulási fázisa.
I. Károly és Nagy Lajos alatt a F. a közigazgatás és igazságszolgáltatás vezetésén felül, különösen hadügyi tekintetben is főorganumává vált a vármegye lakosságának. A nemesség és jobbágyai a főispán zászlója alatt mentek hadba. Zsigmond király alatt (1397) az aranybulla vonatkozó pontja a F.-ok hadbamenését illetőleg akként módosíttatott, hogy «ha az országon kivül vezetünk is sereget, tartoznak velünk jönni a várispánok s azok, kik tőlünk fizetést huznak». Zsigmond e törvényében - sőt már az ranybullában - a folyton hatalmaskodó F.-ok megfékezésére nézve kimondatott: hogy ha a várispán nem ugy viseli magát, mint a király által reábizott hivatalának természete kivánja, ha megyéjének népét megrontja, az ország szine előtt fosztassék meg méltóságától s kárpótlással is tartozzék. Az 1486-iki törvényekben, melyek általában a F.-ok jogkörét is szabályozták, szükségesnek találtatott annak kimondása, hogy a F.-t a király az ország báróinak meghallgatásával nevezze csak ki. Mindamellett idegeneket mégis sokszor neveztek ki. Az ilyenekre nézve - akik pedig gyakran ültek a F.-i székekben s kikben az önzéstelen hazaszeretetet nem is kereshetjük s igy nem a megyének, hanem csak saját maguk javát mozdították elő, - többször kimondatott törvényhozásilag, hogy ne viselhessék e méltóságot. Igy: az 1439. és az 1553. t.-cikkek is eltiltják az idegeneket ettől. Minde törvényes intézkedés dacára folyton nyomát találjuk annak, hogy a király e bizalmas mandatáriusai nem jól sáfárkodtak. Igy az 1523. t.-c. azt rendeli: «minthogy sok fő- és alispán, kik nem a közjót, hanem csak a maguk hasznát nézik, igen sok nemessel, kiknek el kellett volna jönni az országgyülésre, kialkudtak s pénzfizetésért felmetették őket a megjelenéstől, az ilyen fő- és alispánok fosztassanak meg hivataluktól s büntettessenek annyiszor 400 frtra, ahány nemest felmentettek».
Nemcsak törvények - igy az 1486. t.-c. is - irták elő, de régi törvényes gyakorlat szerint is, a F. mindig a király kezébe tette le az esküt. I. Ferdinánd korában azonban már a F.-ok egyáltalában nem akartak hivatalos esküt tenni; fő oka ennek az volt, hogy igy teljesen szabad kezük lehetett ugy a királylyal, valamint a megye közgyülésével szemben, saját önző céljaikra, mert Ferdinánd föltétlen engedelmességet követelt a F.-októl minden királyi rendelet végrehajtására. A vármegyék tehát most azt követelték, hogy a F. a vármegyegyülés előtt tegyen esküt. Ennek eredménye az lett, hogy most már sehol se tettek esküt. Több törvényt hoztak ez érdemben, a hivatali eskü letételét elrendelve, s elvégre is a rendek előtt tették azt le a F.-ok.
Századokon át a F. maga nevezte ki alispánját; az 1504. t.-c. azonban elrendelte, hogy az alispánt a megyei nemesség megegyezésével nevezze ki a F. Ez félreértésekre szoltált alapul, mig azután az 1548. LXX. t.-c. az alispánnak a megye nemessége által leendő választását rendelte el. Fentebb érintők, hogy az örökös főispánság mily káros hatással volt az országra; az 1504. törvényhozás ezt el is törölte, ámde 1595. megint életbeléptették s lassanként a kiválóbb családok megkapták a királytól az örökös főispánságokat; e rendszer mellett gyakran kiskoru egyénekre is szállt az. E visszás helyzet eredményezte aztán azt, hogy hovatovább a megyei kormányzati hatóság az alispánokra ment át, ugy hogy a F.-nak utóbb már csak az a kormányhatósága meradt fenn, hogy ő mint a király helyettese tette a kijelölést a tisztujításokon. A legtöbb püspök örökös F. is volt; ugy a nádor (Pest-Pilis-Solt vmegyéé), a horvát al-bán stb. Mária Terézia a püspököknél ezt az esztergomi érsek s az egri püspökre szorította. Jelenleg az csakis puszta cim már. II. József idejében szünetelt a F.-i állás, helyette királyi biztosok voltak. 1848-ig megint a régi alapon állott e méltóság, majd az 1848. XVI., XVII., XVIII. t.c., az 1872. XLII. t.-c. tettek változtatást a F.-i hatóság gyakorlásában. A felső, illetve a főrendiháznak az 1885. VIII. t.-c. életbelépte óta a F. többé nem tagja.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
