szűcsmintakönyv
szűcsmintakönyv: azokat a mintarajzokat tartalmazza – sok esetben a szabási és mértékbeli utasításokat is –, amelyeket a különböző bőrruhákon alkalmaztak. Első ismert szűcsmintakönyveink a 19. sz. elejéről valók, tehát abból a korból, amikor a hímzett díszítések (virágozások) kezdtek uralkodóvá válni a bőrrátét helyett. A szűcsmintakönyvek rajzainak gyűjtését a szűcsök már tanulóéveikben megkezdték, s mint vándorlegények állandóan gyarapították. Vasárnap délutánonként rajzolgatták füzeteikbe, kezdetben másolva a díszeket, később saját gondolataik, ízlésük szerint alakították azokat. „Isten segítségével rajzoltam, mint tanuló” – jegyezte mintakönyvébe egyikük. Blázsik Pál csongrádi, Filep István miskolci mestereknek az 1820-as, Nyitrai Dánielnek az 1837-ből származó szűcsmintakönyvei igen értékes adatokat tartalmaznak a → szűcshímzés fejlődésére. Bennük nyomon lehet kísérni a hímzett díszítés alakulását a valósághű virágábrázolástól a ma ismert lényeges jegyeire leegyszerűsített motívumokig, valamint azoknak bokorvirág és folyódísz kompozícióvá való formálásáig. Gaál Sándor szűcsmintakönyve kitűnően példázza, hogy az alkotó tehetséggel megáldott mester hogyan fejleszti, teremti újjá a már egyhangú sémába és ismétlésekbe fulladó ornamentikát. – Legtöbb szűcsmintakönyv összegzi egy vidék díszítőművészetének stílusjegyeit, mások viszont azt tükrözik, hogyan olvasztják össze a szomszédos tájak ízlés- és formavilágát. A mezőkövesdi Blaskó szűcsmintakönyvében tanulságosan kimutatható a borsodi szűcsmesterség forma- és szerkesztési jegyeinek érvényesülése a matyóhímzésben, tehát stílustörténetileg is jelentősek a szűcsmintakönyvek. A szűcsmintakönyvek évszámai arra mutatnak, hogy azok mintáit rövid időszak alatt, a mesterlegények gyakorló- és vándoréveik idején vetették papírra. Inkább tanulmány céljából készültek és bemutatásra a megrendelők, hozzáértők számára. – A szűcsmestereknek nemcsak mintakönyveik voltak, hanem a nagyobb és gyakran előforduló formákat kemény papírból kivágták, ezeket körülrajzolva alakították ki a díszítmény fő motívumait, közeiket utólag levelezték és egészítették ki apróbb virágokkal. Nagy műhelyekben fából faragott nyomódúcokat használtak, amelyek a ritmikusan ismétlődő díszítés egy-egy szakaszát ábrázolták; a debreceni kisbundák tányér- és sokszor ismétlődő bokorvirágozását fába vert lemezekből formálták ki, és azzal nyomtatták a bőrre. (→ még: szűrszabó mintakönyv) – Irod. Huszka József: Egy szűcsmester rajzkönyve 1836-ból (Művészi Ipar, 1885–86); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (V., Bp., 1922); Kiss Lajos: A nyíregyházi szűcsmesterség és szűcsornamentika (Debrecen, 1929); Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930); K. Csilléry Klára: Magyar népi grafika (Népr. Ért., 1971).
Kaszalay Ferenc szűcslegény mintakönyve (Szeged, 1836) Bp. Néprajzi Múzeum
Dorogi Márton
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
