bortárolás
bortárolás: paraszti szinten önellátó vagy kisárutermelő, mezővárosi szőlőmonokultúrás szinten kereskedelmi célú tevékenység, amely a bor érlelését, raktározását és védelmét szolgálja, s alapvetően a → szőlőfeldolgozás hagyományos technológiájának és a nagytáji építőkultúrának függvénye. A bortárolás módjának és helyének két alaptípusát különböztetjük meg: a felszín feletti sík falú épületekben (boroskamra, présházpince) történő és a felszín alatti folyosószerűen kiképzett, vájt vagy boltozott építményekben (→ lyukpince) való bortárolást. A bortárolás két alapformája a következő történeti rétegzettséget és nagytáji differenciáltságot mutatja: 1. A Ny- és D-dunántúli területek borona- és favázas falú, szalmatetős szőlőhegyi épületeiben (→ szőlőhegyi épületek) folyó sajtós mustnyerés révén felszíni bortárolásra alkalmas, savas, mennyiségi jellegű fehér borkultúra alakult ki, amelynek római kori kontinuitása feltételezhető, de még nem megnyugtatóan bizonyított. – 2. Az alföldi területeken a törkölyön erjesztett, kádon tárolt mennyiségi jellegű vörös bor kultúrája, specializált kereskedelmi idény és bortárolás nélkül, a 16. sz. óta balkáni hatásként jelentkezett. – 3. Az É-mo.-i területeken a felszín alatti bortárolás olyan lehetőségeket biztosított a nagyrészt fehér, de mindenképpen minőségi jellegű borok előállítására taposással végzett mustnyerés mellett, amely a magyar bor világpiaci rangját századok óta meghatározta: gyökereit tekintve valószínű, hogy egyéb hatások mellett a honfoglalás kori lakosság keletről hozott tapasztalatai és a szőlőművelés északi határán kialakult belső fejlődés eredményeként jött létre. – A bortárolás két alaptípusának kiegyenlítődése jórészt a 19. sz.-i gazdasági fejlődés során következett be (présházas lyukpincék), amikor a felszín alatti bortárolás és a szőlősajtók alkalmazása általánossá vált paraszti szinten. Mezővárosi szinten a szőlőfeldolgozás és bortárolás munkaszervezeti és építészeti vonatkozásban már a középkor óta megoldott (kétszintes, lakórészes, borházas és boltozott házi pincés kőépületek a lakótelken vagy szőlőhegyi tartozéktelepülésen). – Irod. Vincze István: Magyar borpincék (Népr. Ért., 1958); Vajkai Aurél: Balaton melléki présházak (Bp., 1958); Bakó Ferenc: Egri borospincék (Eger 1961).
Kecskés Péter
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
