Remény, reménykedik
Remény, reménykedik I. Az ÓSZ-ben.
A h. qivváh, mint a qav (»zsinór«) igei formája, a valamire irányuló feszült figyelést, várakozást jelenti, függetlenül a remény tartalmától és megvalósulásától. Az ÓSZ meglehetősen szkeptikusan nézi az emberi reménység megvalósulásának lehetőségeit. Egyéb kifejezések: jihél, hikkáh, tiqváh, migváh; tóhelet.
A remény és megvalósulása között szoros összefüggés van. Ha a bizonyossággal várt dolog nem következik be, akkor ez az életrend zavarát jelenti. Így várta Isten, mint szőlősgazda Izráeltől, mint szőlőskerttől a jó termést, de hiába (Ézs 5,2). A hamis próféták várják, hogy jövendölésük beteljesedjék (Ez 13,6; vö. Jób 41,1). A reménykedő élet nagyon hamar reménység nélkülivé válhat (Jób 3,9; 6,19; 7,2; 30,26; Jer 13,16; 8,15; 14,19; Ézs 59,9.11; Zsolt 69,21). Először a fogság prófétái beszélnek Izráel Kr. e. 587-es katasztrófájával kapcsolatosan a nép elveszett reménységéről. Ez 37 látomásában a csontok »elszáradása« jelzi, hogy már nincs lehetőség megújulásra, új életre, nincs többé reménység (37,11; vö. 19,5). A reménység ezért mindig veszélyeztetett, az adottságok ellenére történő reménykedés (Jer 29,11; 31,17; Ezsd 10,2; Zak 9,12). Ez nem csak a népre, hanem az egyénre is vonatkozik (Ruth 1,12; Péld 19,18; JSir 3,29).
Jób könyve a szenvedések tüzében égő ember kétségbeesett vágyódása a reménység után. Jób másképpen reménykedik, mint a barátai, akiknek ez a »reménység-teológiája«: az istenteleneknek nincs reménységük, csak a kegyeseknek (4,6; 8,13; 11,18.20; 27,8). A Péld szinte szó szerint megismétli ezt az elméletet (10,28; 11,7.23; 23,18; 24,14). Jób szerint lehet, hogy igaz ez a tanítás (27,8), de semmiképpen nem ér el az ő szenvedéseinek mélységéig. Ő nem a gonoszok oldalán áll, még sincs reménysége (14,7.10.19b; 17,13; 19,10). És ha még életében volna is valami kevés reménysége, a halállal ennek is vége szakad (17,11kk). Egyetlen reménysége a meghalás lehet (6,8kk). Ez a rendkívül szkeptikus beszéd mutatja, hogy egyedül Isten tud reményt adni és elvenni.
Érthető tehát az Istenbe vetett reménykedő bizalom megvallása: »én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem« (Mik 7,7). Az Istenbe vetett reménység legszebb megfogalmazása a Zsolt 123, noha a reménység fogalma elő sem fordul benne. Máshol is találkozunk a reménység ilyesfajta hitvallásos megfogalmazásával (Ézs 25,9; 26,8; 33,2; Jer 14,1-9.22; Zsolt 25,5.21; 39,8; 40,2; 71,5; 130,5; 143,9). Változást a Zsolt 119-ben találunk, ahol a reménység nem közvetlenül Istenre, hanem Isten Igéjére irányul (119,43.49.74.81.147.166).
A reménykedőknek szól a biztatás: »Jó az Úr a benne reménykedőkhöz« (JSir 3,25kk; Zsolt 25,3; 27,14; 37,3.5.7.9.34; 40,5; 55,23; 69,7; 84,13; 86,2; 125,1; 146,5; Péld 16,20; 28,25; 29,25; Mik 5,6; Ézs 40,31).
II. Az ÚSZ-ben.
A h. fogalmakkal ellentétben a g. elpisz, ill. elpizó nem csupán a feszült várakozást foglalja magába, hanem a reménykedés tárgyát is. Ezért néhány helyen nem a személyes várakozást jelöli, hanem azt, amire várunk. Csak a jó várása tartozik a fogalomkörbe, míg a rossz, félelmetes dolgok várását nem jelölik e kifejezések. Krisztus eljövetelével a reménykedés alapja és tartalma megváltozott az ÓSZ-i helyzethez képest: ami eddig jövővárás volt, az most Krisztusban a hívők számára jelenné változott. Az üdvösség napjának jelenbeli ajándékait különösen Jn ev-ának prezentikus eszkhatológiája hangsúlyozza erőteljesen. De az igazi beteljesedés még várat magára.
A hívőket Isten a Krisztus halála által »élő«, azaz életet adó reménységre szülte újjá (1Pt 1,3), vagyis Krisztus feltámadása benyomult a halálra ítélt emberiség világába, új élet lehetőségét hozva. Az ÚSZ-i reménység soha nem énközpontú, hanem teo- és krisztocentrikus: Isten univerzális országa áll a középpontban, amikor majd Isten lesz »minden mindenekben« (1Kor 15,28). A feltámadás nem újra továbbélés a »testben«, hanem az újjászületésben kapott élet kiteljesedése (1Kor 15). Ennek megfelelően jelenti az elpisz a szabadítást (1Thessz 5,8), a megigazulást (Gal 5,5), a feltámadást (1Kor 15; ApCsel 23,6; 24,15), az örök életet (Tit 1,2; 3,7), Isten látását (1Jn 3,2), Isten dicsőségét (Róm 5,2; Kol 1,27).
A reményt nem a törvény cselekedetei alapján kapjuk, hanem Isten ajándékozó szeretetéből (2Thessz 2,16; Kol 1,23). Ennek az ajándéknak a gazdagsága elhívásunk világosságában ragyog fel igazán (Ef 1,18; 4,4). A reménység a Lélek első zsengéje (Róm 8,23). A hívő mindig bizalommal tekint Isten ajándékaira. A reménység »töltését«, tartalmát a hit adja meg (Zsid 11,1). Ábrahám hite minden reménység ellenére reménykedő hit (Róm 4,18), azaz az Isten ígérete alapján kapott reménységet szembeállította az emberi szemmel reménytelennek látszó jövőképpel.
A reménység az ÚSZ-ben mindig kapcsolatban áll a hittel és a szeretettel. Erre már a »hit - remény - szeretet« triadikus formulák is utalnak (1Kor 13,13; 1Thessz 1,3). Ezért mondhatja Pál, hogy a szeretet mindent remél (1Kor 13,7; vö. Kol 1,5). Az ÚSZ-i reménység az Úr érkezésének türelmes, fegyelmezett, örvendező várása. Még ha nyomorúságokat, szenvedéseket is kell kiállani a várakozás ideje alatt, mindez csak olyan, mint az újjászületés fájdalma (Mt 24,8; 2Kor 4,17k; Róm 12,12). A reménykedők megvigasztalt emberek (2Kor 5,6kk; 1Thessz 4,8; 2Thessz 2,16). A fegyelmezett várakozás megszabadít a világvége számítgatásának kényszerétől, éberségre, imádkozásra, megszentelődésre serkent (1Pt 1,13; Zsid 12,14; 1Jn 3,3). A reménység hitvallásához szilárdan kell ragaszkodni (Zsid 10,23) és mindenkor tudnunk kell számot adni mindenkinek a bennünk élő reménységről (1Pt 3,15). Az üdvösség reménysége ui. olyan, mint a sisak a fejen (1Thessz 5,8), lelkünk számára szilárd, tartós horgony (Zsid 6,18k), vagyis biztonságot és tartást, erőt ad.
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
