Munka
Munka A B a munkát nem büntetésnek, hanem az emberi élet természetes velejárójának tartja. A fogalomkörbe tartoznak a h. 'abódah, mölakah, macaszeh és a g. ergon, koposz kifejezések.
Az 1Móz 2,5 szerint az ember már a bűneset előtt azt a feladatot kapta Istentől, hogy a földet »művelje« ('-b-d). A munka itt az emberlét egyetlen célmeghatározása a teremtett világgal való összefüggésben. A Papi irat (1Móz 1,26) ugyancsak egyetlen célként az uralkodást (r-d-h) jelöli meg. Az 1Móz 2,15 szerint Isten azzal bízta meg az embert, hogy az Éden kertjét gondozza, művelje ('-b-d) és őrizze (s-m-r). A szövegösszefüggés arra utal, hogy minden emberi tevékenység alapja Isten teremtő és ajándékozó szeretete. Isten ajándékainak átvételével az ember életfeladatul kapta ezen ajándékok gondozását és őrzését. A kert Isten tulajdona, és neki arra kell ügyelnie, hogy a kertben másnak az akarata ne érvényesüljön. Isten és ember között munkaterv és munkaközösség van. A munka nélküli élet nem emberhez méltó létmód.
A bűneset után Isten azért űzi ki az embert az Éden kertjéből, »hogy művelje a földet« (1Móz 3,23). Az 1Móz 3,17 szerint a föld »átkozott az ember miatt« és az embernek arca verítékével kell ennie kenyerét. A szövegösszefüggés mutatja, hogy nem a munka lett átkozott, hanem a föld, amely emiatt tövist és bogáncsot terem, az embernek pedig keményen meg kell dolgozni azért, amit addig ajándékképpen kapott.
Az 1Móz elején álló őstörténet bemutatja az emberi munka szakosodását: paraszt és pásztor (4,2), beduin sátorlakó és városépítő (4,17.20), zenészek (4,21), kovácsmesterség (4,22), szőlőművelés (9,20), építészet (11,3). Izráel későbbi törvényei ugyancsak utalnak a paraszti élet nehéz, fáradságos munkájára: gyümölcsfák ültetése (3Móz 19,23kk), aratás, olajfa- és szőlőszüret (5Móz 24,19kk; vö. 3Móz 19,9k), házépítés és szőlőültetés (5Móz 20,5k), állattenyésztés (pl. 5Móz 22,1-4) stb. Az izráeli parasztnak gondja van a nyomtató ökörre is (5Móz 25,4). De az elbeszélő részek is arról tudósítanak, hogy Gedeon, a harcos bíra búzát csépel (Bír 6,11), Elizeus próféta, mint gazdag földműves 12 iga ökörrel szánt (1Kir 19,19), a gibeai öreg paraszt fáradtan tér haza este a mezei munkából (Bír 19,16), Ruth kalászt szedeget (Ruth 2,3), Boáz éjjel árpát szór a szérűn (Ruth 3,2). Izráel vallásos költészete és a prófétai irodalom a paraszti élet számos kifejezését, hasonlatát, képét alkalmazza (pl. Hós 10,11k; Ám 3,12; 4,7; Ézs 5,1kk; 17,5k; Mik 4,3k; Jer 5,17; Zsolt 126,6; Péld 12,11; 14,4).
A bölcsességirodalom szívesen foglalkozik a munka sikerességével vagy sikertelenségével. Általános törvény, hogy a szorgalmas munka meggazdagít, a lustaság pedig szegénnyé tesz (Péld 10,4). A gazdagság tehát nem szerencse, hanem a szorgalom jutalma (Péld 11,16b; 12,24.27; 13,4; 14,23; 21,5; vö. Préd 10,18). Ezért javasolja Péld 24,27: »lásd el kinti tennivalódat, és végezd el mezei munkádat, azután építs házat!« A lusta ember érzékletes leírását adja a Péld 24,30-34 és 26,13-16. De haszontalan és értelmetlen a szorgalmatosság, ha megfeledkezünk Péld 10,22 intéséről: »az Úr áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni«. Klasszikus szépséggel fogalmaz Zsolt 127,1k: »ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők«. Ezért: »elbukik, aki gazdagságában bízik, de az igazak virulnak, mint a lomb« (Péld 11,28).
A munka lényeges és fontos kiegészítője a pihenés. Nem véletlen, hogy a Dekalógus a sabbat-parancsot tárgyalja a legrészletesebben, mégpedig pozitív formában (2Móz 20,8-11: zákór - »emlékezzél meg«; 5Móz 5,12-15: sámór - »tartsd meg«). A 2Móz 20,11 azzal indokolja a szombat megtartását, hogy Isten teremtő munkája után »megpihent«, az 5Móz 5,15 pedig azzal, hogy Izráel rabszolga volt Egyiptomban. Ezzel van összefüggésben, hogy a népi etimológia már egészen korán kapcsolatba hozta a sabbat-ot a s-b-t (»abbahagyni, fellélegezni«) igével (vö. Hós 7,4; Jób 32,1), amely így azt is jelentheti: »szombatot megtartani«, »megpihenni« (2Móz 16,30; 3Móz 23,32; 25,2). A szombat »megszentelése« (g-d-s piél) tehát elsőrenden jelenti a munka abbahagyását, a pihenést (ez emberre, rabszolgára, állatra egyaránt vonatkozik, vö. még 2Móz 23,12), továbbá, hogy ezt a szabad napot el kell különíteni az Úr szolgálatára (sabbat lö-jhvh). Ez az elkülönítés jelzi, hogy a szabadidő Isten ajándéka. Ugyanez a gondolatmenet található az ún. »szombat-év« rendelkezésében is (3Móz 25,1-7): a mezei munkák szüneteltetése azt jelenti, hogy a föld Isten tulajdona, amelyet ajándékképpen adott népének. Ezért veszi olyan erőteljesen célba a prófétai kritika a szombat megszegését (Ám 8,5; Jer 17,21kk; ill. Ézs 58,13 ígérete, valamint Neh 13,15kk), bizonyítva, hogy az emberélet több a létért való küzdelemnél.
Az ÚSZ még kevésbé tematizálja a munkát, mint az ÓSZ. Jézus igehirdetésének enthuziasztikus elemei nem engedték meg, hogy kialakuljanak a hétköznapi életet szabályozó normák. A példázatok szereplői, képei, hasonlatai, kijelentései (pl. Mt 6,28; 20,12; 21,28 stb.) ugyan mutatják, hogy Jézus szerint az emberélethez a munka szükségszerűen hozzátartozik, másrészt azonban a minőségileg más, radikális döntésre felhívó üdvtörténeti óra (Isten országának eljövetele) erősen relativizálja a munka értékét. Mk 6,3 szerint Jézus ácsmester (tektón, »építkezéshez értő«), de semmi sem utal arra, hogy messiási működésének megkezdése után folytatta volna a mesterséget. Sőt, tanítványait az addig végzett munkájuk abbahagyására szólítja fel, és úgy hívja el őket követésére (pl. Mt 4,18kk par; 9,9kk par; Lk 9,62 stb.). Fontosnak tartja viszont kijelenteni, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért (Mk 2,27). A benne elérkezett üdvtörténeti óra miatt az ünneplő Máriát részesíti előnyben a szorgalmatos Mártával szemben (Lk 10,38kk). Úgy kell élni, ahogyan az égi madarak élnek (Mt 6,25kk). Életmódja is ezt példázza: nincs háza, vagyona, családja, a korabeli vándorló karizmatikusokhoz hasonlóan adományokból él.
Pál apostol munkával kapcsolatos szemléletét az a tény formálta, hogy ő rabbiként mindvégig munkás életet élt, noha missziói tevékenysége alapján igényt tarthatott volna arra, hogy a gyülekezetek eltartsák (1Kor 4,12; 9,1kk). »Sátorponyva-készítő« volt (ApCsel 18,3 szkénopoiosz) Életpéldája talán a vándorkarizmatikusság kritikájának is tekinthető, de mindenképpen a g. gondolkodás korrekciója, amelyik a munkát szégyennek, ill. rabszolgához illő tevékenységnek tartotta. Pál a munkát krisztológiai-szótériológiai keretben szemléli, azaz a hívőnek a munkában is isteni elhivatottságához méltónak kell bizonyulnia (1Kor 15,58; 1Thessz 4,11; 2Thessz 3,12). Nem lehet tétlenkedni, mert annak az Istennek és Krisztusnak tartozunk felelősséggel, akik »mind ez ideig munkálkodnak« (Jn 5,17).
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
