Kommunikáció
Kommunikáció Írott vagy élő beszéd segítségével létrejövő kapcsolat, gondolatközlés. Szükséges hozzá a gondolatközlő, a befogadó (recipiens) és a közlés jelrendszere. Ennek alkalmasnak kell lennie a gondolatok közlésére. Azt kell kifejeznie pontosan, amit a közlő át akar adni, és a közölt gondolatokat (időnként érzéseket is) kell fölkeltenie a befogadóban. Ehhez nem elég a közös nyelv, az is szükséges, hogy az egyes szavakon, szókapcsolatokon, fogalmakon mindketten ugyanazt értsék. Nyilvánvaló, hogy különböző kultúrákban, szociális rétegekben azonos kifejezések másképp értődnek. Olyan egyszerű mondat, mint az »Isten szeretet«, más értelmet nyer aszerint, mit tud (érez, tapasztalt) a recipiens Istenről, és mit jelent számára a szeretet fogalma. Adott esetben (1Jn 4,8) föltételezhető a recipiensben az ÓSZ Istenről szóló tanítása, amit színezett (főleg pogányból lett keresztyének esetében) a korabeli vallásos, filozófiai felfogás. Mindezt döntően módosította a Jézusban lett váltság megismerése (4,9), de nem tüntette el, az ÓSZ-et illetően nem is akarta eltüntetni. Az új közlés itt, hogy az Istenről való beszéd kiindulópontjaként, szinte legfőbb tulajdonságaként a szeretetet jelöli meg. Föltételezi, hogy erről van fogalma az olvasónak, de ezt a fogalmat a továbbiakban helyesbíti, gazdagítja.
A kommunikáció módjainak és eszközeinek helyes feltárása nemcsak annak a megértésében segít bennünket, hogyan közeledett Isten az emberhez. Döntő jelentősége abban van, hogy mi magunk is csak úgy érthetjük meg a B üzenetét, ha feltárjuk: hogyan értette a valamikori recipiens a közlötteket. Hogyan érthette, mit akar vele valaki közölni. Ezért kell megismernünk nyelvét, gondolkodásmódját, kulturális, szociális hátterét, azt, hogy mit értett az egyes szavakon, szókapcsolatokon (ld. SZEMANTIKA), milyen érzelmeket keltett benne valamilyen költői eszköz. Mi ugyanis más időben, más kultúrában élünk, e vizsgálatok nélkül óhatatlanul mást értünk a neki mondottakon, mint ami a közlő szándéka volt.
Jézus Pilátusnak azt mondja, azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. A zsidók az ÓSZ-ből tudták, mi az IGAZSÁG (cedek, cödákáh), ők legföljebb azt vitatták volna, hogy Jézus valóban azt képviseli-e. A más háttérből jövő Pilátus viszont azt kérdi: »Mi az igazság?« (Jn 18,37k). Tehát akár elfogadás, akár elutasítás esetén, a hallgató reagálása attól függ, mit ért a hozzá érkező közlésen. Természetesen a rosszul értelmezett közlés téves reagálást válthat ki, ezért szükséges, hogy a közlő tekintetbe vegye a recipiens felfogóképességét, és ahhoz szabja mondanivalója megfogalmazását.
A B azt tanítja, hogy Isten az embert kommunikációra teremtette. Az ISTENKÉPŰSÉG azt jelenti, hogy Isten én-te viszonyba kíván kerülni az emberrel, beszélni óhajt vele, amire az ember reagálhat jól vagy rosszul. A beszédkészség tehát nem azonos az istenképűséggel, de eszköze és következménye annak. A bűnesettől a kommunikáció nem zavartalan, de a KIJELENTÉS folytatódik. Eközben Isten tekintetbe veszi az ember felfogóképességét, és ehhez szabja közlési módját. Annak a kultúrának a nyelvén, fogalmai szerint szólítja meg az embert, amelyben él. Így érthető, miért szól az ŐSTÖRTÉNETről olyan módon, hogy fölismerhető benne a korabeli gondolkodás sok eleme. Az ŐSATYÁK idejéről a szájhagyomány eszközeivel szól a B, mely mögött több műfaj ismerhető fel. A TÖRVÉNY a mezopotámiai törvények hagyományába illeszkedik bele, ezen belül mondja el azt a különöset, többletet, amely Isten népének sajátja. Vonatkozik ez a KÖLTÉSZETre is, melynek formái, kifejezési módjai azonosak a környező népek körében használtakkal. Ami tehát először meghökkentő függőségnek látszott, arról bebizonyosodott, hogy tudatosan használt eszköz a megfelelő hatás elérésére.
A prófétai megkeményítés (Ézs 6,9k) csak látszólag mond ennek ellene. Épp Ézs-ból mutatható ki, hogy mindig nagyon világosan, éppen ezáltal döntés elé állítva tolmácsolta az üzenetet, az elutasítás tehát tudatos volt. Így szolgálta éppen világosságával a megkeményedést.
A befogadás megértés és reagálás. Az utóbbi persze lehet elutasító is. Ezért veti be a közlő az érzelmi ráhatás eszközeit is, pl. a RETORIKA eszközeit és a költészetet, amely a B jelentős részét teszi. A Szentírás szöveg. A beszélő – hallgató helyét átvette az író – olvasó. A szöveg pedig olyan, amit egyszer valaki elfogadott. A KÁNON kialakítói pl. azoknak a prófétáknak a könyveit hagyták ránk, akikről fölismerték, hogy annak idején Isten szólt általuk. Fölösleges hangsúlyozni, hogy a fenti gondolatmenet nem zárja ki a Szentlélek munkájának a szükségességét.
A jó közlés tehát a befogadó adottságaiból, eddig megszerzett elfogadási készségéből indul ki, innen kiindulva persze közölhet vele teljesen újat. A közlés néhány további fontos szabálya:
a) Meg kell felelni az olvasó elvárásának. Az ÚSZ írói esetében az ÓSZ-re feltétlen tekintélyként lehetett hivatkozni, de eközben tekintetbe kellett azt is venniük, hogyan értelmezték korukban az ÓSZ-et.
b) Számításba kell venni, milyen asszociációt hív elő egy szöveg. Pl. Jn 1,1–5 az 1Móz 1-et.
c) Felelni kell az olvasóban fölmerülő kérdésekre.
d) Helyesbíteni kell a szöveg olvasása közben támadó téves elvárásokat, főleg olyankor, amikor közismert műfajban indul az elbeszélés, de nem annak a szabálya szerint folytatódik vagy fejeződik be.
e) Feszültséget kell kelteni.
f) Érdekeltté kell tenni az olvasót. Pl. Pál közbeiktatja ellenfelei lehetséges ellenvetéseit és megfelel rájuk, vagy idézi Péterrel való vitáját (Gal 2), akire korábban mint közismert tekintélyre hivatkozott.
A jó kommunikáció érdekében le kell bontani a szöveghez tapadó téves előítéleteket. Az irgalmas samaritánus példázata azzal a kérdéssel végződik, ki lett (gegonenai) a sebesült zsidó felebarátja, nem pedig azzal, ki volt. Így lazul a »felebarát« – »nem felebarát« tévesen rögzült osztályozása. Így kell lehántani róla a keresztyén etika általános ismeretéből rárakódó értelmezést, mintha csak annyit tanítana, hogy a bajbajutotton segítenünk kell. Az alapkérdés a szeretet és a felebarát. Még rosszabb volt, amikor az allegorizálás segítségével az egész krisztológiát e példázatból olvasták ki, az alapkérdés teljes mellőzésével.
A kommunikáció elméletének az ÚSZ-re alkalmazása néhány fontos tanulsággal szolgál: a) Újra fölhívta a figyelmet az ÚSZ embereinek gondolkozását befolyásoló irodalom tanulmányozására, ami nem annyira az általános g. kultúra, mint inkább a zsidóság saját g. vagy arám nyelvű alkotásai (apokaliptika, Filón stb.). b) A B hatni akar, iratai, műfajai mind ezt szolgálják. c) Ezért helyez óriási hangsúlyt a legitimációra: Jézus az igazi megváltó (ev-ok, Zsid), az apostolokéra (közvetve és Pálra különösen), a gyülekezetére, a misszióéra, az új tanítására és szertartásokéra – valamint a tévtanítások elhárítására.
CP
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
