sátoros ünnep
sátoros ünnep, sátrak ünnepe, szüret ünnepe (Kiv 23,16; 34,22), az ünnep (1Kir 8,2; 2Krón 7,8 kk.; Neh 8,14; Ez 45,25; Jn 7,10.37) v. Jahve, v. az Úr ünnepe (Lev 23,41): Az utolsó annak a 3 ünnepnek a sorában, amelyet a Kiv 23,16 kk.; 34,22; MTörv 16,16; 2Krón 8,13 szerint Izr. fiainak évről évre meg kellett ülniük. – I. Eredete. S. Mowinckel abból indul ki, hogy a fogság előtt Izr.-ben az új év nem Niszán, hanem Tisri ® hónappal kezdődött (® évkezdet); ezenkívül P. Volz föltevésére épít, aki szerint a ~ az ® újév ünnepe volt; így arra a következtetésre jut, hogy a ~ eredetileg az újévvel és az ® engesztelés napjával együtt az év 1. hónapjának volt a nagy ünnepe, amelyen a babilóniai újév mintájára kultikus-drámai formában fölelevenítették azokat a nagy tetteket, amelyeket Jahve végbevitt: megteremtette a mindenséget és ellenségeit legyőzve az ég és föld királya lett. ®Jahve trónra lépésének ünnepén a pálmák szintén ezekre az eseményekre emlékeztettek a liturgiában. Jahve szóban forgó nagy tettei később 3 külön ünnep tárgyai lettek, amelyeket Tisri hónap 1. (újév), 10. (engesztelés napja) és 15. (~) napján tartottak meg. Csakhogy Mowinckel rekonstrukciója annyira a babilóniai mintához igazodik, és oly kevéssé igazolható az ÓSz-ből, hogy nem tekinthetjük vsz.-nek. Ezzel szemben H.-J. Kraus az ÓSz-ből indul ki, és a Lev 23,42 kk. alapján arra gondol, hogy a ~ eredete abba az időbe nyúlik vissza, amikor Izr. félnomád életmódot folytatva még a pusztában ünnepelt. Miután Izr. fiai letelepedtek Kánaánban, az ünnep kánaáni hatásra aratási ünnep lett. E föltevés ellen felhozható, hogy amíg egy nép sátrakban lakik, értelmetlen ~et tartania. A pusztai vándorlás kultikus fölelevenítésének igénye, vágya csak akkor ébredhetett fel, amikor ez az életforma már a múlté volt. Ezenkívül Kraus arra kényszerült, hogy a ’lombsátor’ (23,42) fogalmát (szőtt sátor helyett) anakronizmusnak tekintse. A szüret ünnepe elnevezés (Kiv 23,16; 34,22), amely kétségtelenül összefügg a gézeri naptár egyik elnevezésével: a betakarítás hónapja, inkább a földművelés korára utal. Más magyarázók a lombokból készült tetőket vélik fölfedezni, amelyekkel szőlőérés idején a szőlőskertekben a csőszök őrtornyait ellátták. Ha ezt elfogadjuk, akkor azt kell föltennünk, hogy a ~ a szüret befejezése volt, amelyet aug.–szept. hónapban tartottak, tánc és ének kíséretében. Amíg a szüret tartott, a gazda háza népével a szőlőskertben lakott. Annyi mindenképpen biztos, hogy Izr. a ~et csak letelepedése után vehette át. A Lev 23,42 kk. nyújtotta tört.-i magyarázat nem egyéb, mint arra tett későbbi kísérlet, hogy a nagy ünnepeket összekapcsolják Izr. őstört.-ének bizonyos eseményeivel. Ugyanez figyelhető meg ® húsvét és ® pünkösd esetében is. – II. Története. A) Bír 9,27; 21,19 kk.: az Úr ünnepe (vö. Lev 23,39); 1Sám 1,3 kk: vsz. ~re kell gondolnunk. A Bír 9,27 kifejezetten olyan ünnepről szól, amellyel a szüret befejeződött és amelyhez Szichemben a templomi áldozat kapcsolódott. A másik két helyen az összefüggés kevésbé világos (de vö. 21,20 kk.: szőlőskert, tánc; 1Sám 1,14), de évenként megtartott zarándoklatról van szó. A bírák idején a Kiv 23,17; 34,23 rendelkezéseinek megfelelően Silóba zarándokoltak. Magát az ünnepet azonban máshol is megtarthatták. „Az Úr ünnepe” kifejezés föltételezi, hogy a ~ egyre fontosabb szerepet töltött be Izr. vallási életében: vsz. a szövetség (Sínai) megújítását is magában foglalta. Egy ilyen jellegű megújulás összhangban állt az ősszel: hálát adtak a kapott jókért (termés!), s Jahve áldását is kívánták, hiszen az őszi esőzés hatott a következő évi termésre. S valóban: a MTörv 31,10–13 előírja, hogy ~en minden 7. évben olvassák fel a MTörv rendelkezéseit, ami kétségtelenül összefügg a ® szombatévvel. – B) 1Kir 8,2; 2Krón 5,3: Salamon a ~et választotta ki a jeruzsálemi templom fölszentelésének időpontjául. Ide vitette a szövetség ládáját, s így ez az új zarándokhely lépett az elpusztult Siló helyébe. Ezáltal az ünnep is más értelmet kapott. Jeruzsálem és a Templom Dávid háza politikájának volt a gyümölcse, akinek Jahve Nátán próf. közvetítésével örökölhető királyságot adott (2Sám). Az tehát, hogy a jeruzsálemi templomot Jahve neve hajlékául választotta, elsősorban a Dáviddal (1Kir 8,12 kk.), és rajta keresztül az Izr.-lel való szövetséget jelentette. Ha a ~ valamikor a Sínai-hegyen kötött szövetség megújítása volt, később Dávid háza uralmának kezdete is hozzákapcsolódott, annak elismeréseképpen, hogy Jahve Dávidot választotta ki népe vezetésére (8,16). I. Jerobeám ezt megértette, ezért Bételben külön ~et vezetett be az É-i országrész számára. Ezt egy hónappal később tartották meg, mint Jeruzsálemben (12,32). Salamon példájára (9,25; 2Krón 8,13) Jerobeám is személyesen mutatta be az oltáron Istennek az áldozatot. – C) Egy É-i hagyomány (MTörv 16,13–16) meghatározta a ~ időpontját: akkor kellett megtartani, amikor a termést betakarították a szérűről és a sajtóból. Izr. É-i részén tehát a ~ a szüret ünnepe volt (Bír 9,27; Kiv 23,17), és hét napig kellett tartania (MTörv 16,13). A 16,13; 31,10 említi először ~ként; ez a kifejezés a későbbi irodalomban általános lett (Lev 23,34; 2Krón 8,13; Ezd 3,4; Zak 14,16.18 kk.; 2Mak 1,18; 10,6; Jn 7,2). A lombsátorok állítása tehát ennek az ünnepnek szembeötlő és jellemző mozzanatává vált. Hogy D-en ugyanígy volt, azt a szintén régi ® szentség törvényének az a rendelkezése tanúsítja, amely szerint az ünnep hét napja alatt sátrakban kellett lakni (Lev 23,42). Ennek ellenére itt még a régi nevén szerepel: az Úr ünnepe (23,41). Az időpont határozatlanabb: a föld termésének betakarítása után (a 23,39a. 41b pontosabb időpontja a P forrásból származik). A MTörv 16,15, valamint a Lev 23,40 szerint a templomban kellett ünnepelni. A 23,40 előírása kétségtelenül ünnepi csokorra (® luláb) vonatkozik; vö. Jud 15,12; 2Mak 10,7. – D) Jer 41,5 alapján föltehető, hogy Kr. e. 587 után is voltak még, akik felzarándokoltak Jeruzsálembe az elpusztított Templomba. Ezd 3,4 szerint a ~et közvetlenül a fogság után naponta váltakozó számú áldozattal – újra megülték (vö. Szám 29,12–38). Neh 8,13–18 alapján szintén föltehető, hogy ez az elképzelés meglehetősen túlzottan eszményi; Ezdrás nyilvánvalóan a Lev 23,39–43 alapján vezette be újra a ~et (vö. Neh 8,15 és Lev 23,40). Az ő utasítására új eleme a ~nek (vö. Neh 8,17), hogy nemcsak az áldozatot, hanem a sátrakat is áttette a vidékről Jeruzsálembe. Közelebbi időpontot 8,13–18 nem említ. Ez érthető, hiszen a Lev 23,39 tartalmazta pontos időt akkor még nem ismerték. De Ez 45,25 arra mutat, hogy törekedtek a ~et határozott naphoz kapcsolni; ez a törekvés öltött testet a P forrásban (Lev 23,34; Szám 29,12). Ennek megfelelően a Lev 23,39–43 is kibővült. Ezenkívül még egy nyolcadot is kapott az ünnep (23,36; Szám 29,35–38; 2Mak 10,6), úgyhogy a nép csak Tisri hónap 23-án térhetett haza. A Krónikás ezt a szokást nemcsak Nehemiásig vezeti vissza, hanem egészen Salamonig (2Krón 7,9). Nem kétséges: a Szám 29,12–38 szertartása fogság utáni; egy régebbi szertartásra utal Ez 45,25. Zak 14,16 kk. mutatja, hogy milyen értelmet tulajdonítottak a fogság után az ünnepnek: az üdvösség idejében, amikor a jahvizmus az egész világra kiterjedő egyetlen vallás lesz (14,16), az összes nép évről évre elzarándokol Jeruzsálembe, hogy ott megülje a ~et. A ~ azonkívül, hogy a földműveléshez kapcsolódik (14,17: eső), Jahve királysága ünnepének jellegét ölti. – E) Az ÚSz idejéből a Sukk Misna-traktátus őrzött meg különféle szokásokat. Ilyen pl. a ® luláb lengetése. Amikor a reggeli áldozat bemutatásakor a leviták a 118. zsoltárt (® hallel) énekelték (® hozsanna), akkor a 25. és 28. vers felhangzásakor meg kellett a lulábot lengetni (vö. 2Mak 10,7). A papok mindennap tartottak egy körmenetet az égőáldozat oltára körül, s a Zsolt 118,25-t mondva fűzfaágakat lengettek; a nép is úgy nézte a körmenetet, hogy fűzfaágat tartott a kezében. A 7. napon hétszer kerülték meg az oltárt, így keletkezett a hozsanna napja (később: a nagy hozsanna napja) elnevezés; Jn 7,37 ezt a napot „az ünnep utolsó, nagy napjá”-nak nevezi. Ezenkívül a papok a reggeli áldozat bemutatásakor mindennap ünnepélyesen merítettek a Siloe tavából, a vizet egy aranykannában fölvitték a Templomba, és az égőáldozat oltárának DNy-i sarkánál (azon az oldalon, ahonnan az esőt hozó szél érkezett) kiöntötték. Nem kétséges: ez régi szertartás volt a szükséges eső kiesdeklésére. Ezzel a szertartással lehetnek kapcsolatosak Jézus szavai: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék” (7,37). Az 1. nap estéjén az ünnep fényének fokozására kivilágították az asszonyok udvarát. Nem lehetetlen, hogy ezzel a kivilágítással hozhatók összefüggésbe Jézus szavai („Én vagyok a világ világossága…” 8,12). A ~et nagy örömmel ünnepelték, és az év legkedveltebb ünnepe volt. Egy későbbi rabbinista hagyomány a 8 naphoz még egy kilencediket is hozzáadott (Tisri 23.); ez volt az ún. „törvény öröme”. Ezen a napon fejeződött be a Tórának, pontosabban az adott évre szóló ciklusnak a felolvasása; a következő szombaton kezdték el újra a ® perikópák felolvasását, a Pentateuchus első szavával. – A kumráni naptárban a ~ az év utolsó ünnepekét szerepel (az év tavasszal kezdődik!). Egyébként az ünnep lefolyásáról semmi továbbit nem tudunk.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
