ÓL
ÓL, (ó-l azaz óv-hely) fn. tt. ól-t, v. ~at, tb. ~ak, harm. szr. ~a, v. ~ja. Általán kerített hely, épület hová a nagy, vagy apró marhát elzárják, akár azért, hogy el ne széledjenek, akár, hogy a lég viszontagságai, vagy orvok ellen biztosságban legyenek. Innen több vidéken, nevezetesen a gömöri barkóknál, és Baranyában am. a németből lett istáló, pl. ököról, lóól, juhól. Országos divatuak: disznóól, mely, ha lábakon áll, lábasól, vagy hidasól, vagy egyszerüen hidas; tyúkól, lúdól. A juhok, szarvasmarhák, lovak számára való tágasabb zárt, vagy kerített helynek neve: akol. Jobb a teli ól, mint az üres csür. (Km.). Ha e szóban alapfogalomul azt veszszük, hogy az ól a barmok biztosítására szolgál, nevezetesen: hogy az elszéledéstől, a lég viszontagságaitól, vagy az orvok, és ragadozó állatoktól megovassanak: úgy legvalószinübb, hogy gyöke a rosznak eltávolítására vonatkozó ó ige, melyből lett ó-ó, ó-ú, ó-v, ó-l, azaz: óvó hely. Így fejlődtek ki a be, kü, fe, o, i, me, mi gyökökből a bel, kül, fel, oly, ily, mely, mily származékok. Hasonló fogalmi és hangrokonság látszik lenni a latin caveo, cautus, és a caula, cauea között, továbbá talán a hellen αυλη, αυλιον (ól) és αλκεω (óvok, oltalmazok, segítek), αλκτηρ (óvó, oltalmazó, segítő), vagy αλευω, αλεω (távolítok) között is. Csagataj nyelven: ov, és törökül: ev am. ház.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
