Publicani

Full text search

Publicani, τελωναι, a különféle állami jövedelmek bérlői voltak Athenaeben és Romában. Görög írók így írják körül az adóbérlők foglalkozását: πριαμενοι, ωνουμενοι τα τελη. Görögországban is egész társaságok és szövetkezetek alakultak, mert a vállalat nagy koczkázattal és sok költséggel járt. Ugyanis a bérlőkön kívül még sok alkalmazott és rabszolga volt elfoglalva a különféle vámok beszedésével, a csempészet megakadályozásával stb. Sokszor kellemetlen dolgok történtek, úgy hogy már korán kellett gondoskodni törvényes intézkedésekről (τλωνιχοι νομοι). A görög íróknál olvasható πεντηχοστολογοι, ειχοστολογοι, δεαχατηλογοι, ελλειμενισται szavak a megfelelő százalékszedőket jelentik. A rómaiak «eum, qui vectigal populi Romani conductum habet, publicanum appellabant». Az államjövedelmek az általános publica név alatt voltak összefoglalva, innen a publicani elnevezés. Horatiusnál (epist. 1, 1, 77) olvassuk: pars hominum gestit conducere publica. Már ősidőktől fogva Romában nem közvetlenül az állam szedte be a különféle illetékeket, hanem kerek összegben eladták az illetékszedés jogát a legtöbbet igérőnek. Így az ager publicus után fizetett vectigal, a legelőbér (scriptura), a kikötőkben szedett vám (portorium) egyeseknek és egész társulatoknak volt kiadva. A locatio, venditio a bérbeadást, az emptio, redemptio, conductio a bérbevevést jelentette. A senatus a publianusok kérésére fölbonthatta a szerződést és más bérlőnek adhatta át (de integro locare). Természetesen óriási pénzösszegekre volt szükség, úgy hogy gazdag tőkepénzesek, különösen a lovagrendből valók, társulatokat (societates) alakítottak. Az első társulat Kr. e. 217-ben jött létre. Senatoroknak és magistratusoknak meg volt tiltva ilyen pénzüzletekben résztvenni. Liv. 2¸ 63. A nyerészkedés és pénzzel való üzérkedés római fölfogás szerint nem volt méltó foglalkozás egy patriciushoz. Cicero, ki maga is a lovagrendből származott, mindenütt megragadja az alkalmat, hogy díszítő jelzőkkel illesse ezt a pénzaristocratiát. Majd publicani et equites vagy flos equitum Romanorum, majd publicani, homines honestissimi atque ornatissimi és hasonló szép szavak tódulnak ajkára; egy helyen pedig ezt mondja: ornamentumcivitatis, firnamentum reipublicae publicanorum ordine continetur. A hadsereg szállítói és a nagy állami építkezések vállalkozói szintén gazdagok voltak. A portitores, scriptuarii, de különösen a decumani(tíz-százalék-szedők), kik állítólag principes et quasi senatores publicanorum voltak, mindenütt a kellő elismeréssel és tisztelettel vannak említve Cicero műveiben. Annál kevésbbé szerette őket a nép és a provinciák lakossága, mely különösen akkor szenvedett, ha egy kegyetlen, kapzsi helytartó a saját érdekében kedvezett a publicanusoknak. A publicanus és negotiator neve igen gyűlöletessé vált. Livius egyenesen kimondja (45, 17); ubi publicanus esset, ibi aut jus publicum vanum aut liberatem sociis nullam. A provinciák lakóinak legfölebb az maradt hátra, hogy vádat emeltek a hivatalos év leteltével az illető tisztviselő ellen. A pénzszövetkezeteknek vezéremberét magisternek nevezték; a ki a bérszerződést szorgalmazta és létrehozta, azt mancepsnek vagy auctornak hívták. A sok alkalmazott biztos és hivatalnok mind meg annyi nyűg volt a provinciák nyakán, mert mindegyik csak a maga érdekét nézte. A birodalom növekedtével a császárok korában történtek védőintézkedések a provinciák lakosaira nézve, de viszont a publicani mindvégig új meg új zsarolási módokat tudtak kieszelni. PR. J.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me