Tartó,
Tartó, szilárdságtani értelemben bizonyos elemekből (rudak, lemezek, gerendák, kövek, téglák stb.) vagy az elemek rendszeres összetételéből álló minden oly szerkezet, amely bizonyos nyugvó vagy mozgó súlyok, terhelések, szóval külső erők (l. o.) fölvételére sé ezeknek egy más alátámasztó szerkezetre (végső elemzésben a szilárd anyaföldre) való áthárítására képes. A T.-ra működő külső erők azt eredményezik, hogy a T. az alátáamsztásra megfelelő erővel ránehezedik; minthogy pedig ezt helyéből (a szerkezetek helyességét föltételezve) el nem mozdíthatja, ebből az következik, hogy amilyen erővel nyomja, illetőleg megterheli a T. az alátámasztást, ugyanolyan erővel hat vissza az alátámasztó építmény a T.-ra, vagyis minden támaszkodás helyénél két, egymással teljes egyensúlyban levő erő működik. Az alátámasztás ilyetén visszahatását reakciónak nevezik (l. o.). Működjék p. az 1. ábrán l támaszközü T.-ra az egyik alátámasztást m, a másiktól n távolságra egy E nagyságu függélyes külső erő: ezt az erőt a T. az A1 és A2 alátámasztásokra bizonyos törvényszerüséggel átadja és pedig a közelebbi alátámasztásra aránylagosan nagyobb részt. Igy az adott esetben a T. A1 alátámsztásra N1=En/1, A2 alátámasztásra pedig N2=Em/1 nagyságu nyomást gyakorol, az alátámasztás evvel szemben pedig R1 és R2 reakciókkal hat a T.-ra, amelyek N1-gyel, illetőleg N2-vel egyensúlyban vannak, vagyis R1 az N1-gyel, R2 pedig N2-vel ugyanabban az irányvonalban működik, vele egyenlő nagyságu, de ellenkező értelmü (az egyik fel-, a másik lefelé ható) erő. Ezek közül az erők közül a T.-ra ható külső erők alatt R1, E és R2 értendők; N1 és N2 már nem az általunk vizsgált T.-ra, hanem az A1 és A2 alátámasztásokra nézve tekintendők külső erőknek; ezek az alátámasztások ismét mind külön T.-k foghatók fel és tárgyalhatók.
1. ábra.
Bármely T.-ra ható külső erők összességének jellemző tulajdonságai a következők: 1. Együttvéve egymással egyensúlyban vannak. 2. A T.-nak bármely helyén keresztül fektetett keresztmetszet egyik oldalára eső külső erők együttesen egyensúlyban vannak a keresztmetszet másik oldalára eső külső erőkkel. Példánkban az a-a metszet bal oldalára eső R1 külső erővel a jobb oldalra eső E és R2 külső erők együttesen egyensúlyt tartanak s viszont a b-b metszetből kiindulva, az ennek bal oldalán levő R1 és E erők összetételéből egy oly erőt (N2) kapunk, amely egyensúlyban van a metszet jobb oldalán levő R2 külső erővel. 3. A T. bármely helyén keresztül fektetett keresztmetszet egyik oldalára eső külső erők eredóje egyenlő ugyanazon keresztmetszet ugyanazon oldalán működő külső erők eredőjével. Ezek a törvények teszik valamely T. méretezésének alapját, amennyiben a T. bizonyos keresztmetszetének olyan méretekkel kell birnia, amely a reá működő belső erőkkel arányban áll; ezeket a külső erőket pedig a fent említett s különösen a 3. alatti törvény alapján lehet az ismert külső erőkból meghatározni. Igy az alátámasztás mikéntjéhez s az ennek megfelelőleg keletkező reakció irányvonalához képest megkülönböztetünk gerenda-, ív- és függő T.-kat.
Gerenda-T. az, amely a támaszkodásnál csak függélyes reakcókat okoz (1. ábra). Ez bekövetkezik, ha a T.-nak legalább egyik vége a vizszintes irányban szabadon végezheti a rugalmasság, hőváltozás stb. által előidézett mozgásokat (lásd Daru). Ha ebben a vizszintes mozgásban mindkét T.-vég akadályozva van, akkor az alátámasztásra gyakorolt nyomásnak vizszintes komponense is lesz (H), vagyis e nyomás s az általa előidézett reakció már nem függélyes, hanem ferde irányu. Az ilyen T.-kat nevezik ív-T.-nak (ezek közé tartoznak a boltozatok is, l. a 2. ábrát). Az, hogy valamely T. erőtani szempontból az ív- vagy a gerenda-T.-k közé tartozik-e, az egyáltalán nem függ a T. alakjától, hanem a föntiek szerint csupán az alátámasztás módjától. Igy lehet ívalaku T. is erőtani szempontból gerenda-T., és viszont. Abban az esetben, ha a T. az alátámasztásra ferde erőt gyakorol ugyan, de nyomás helyett húzást, akkor a T.-t függő T.-nak nevezik. Az ív- és függő T.-k alátámasztásuk, illetve felfüggesztésük (esetleg tagozásuk) módja szerint lehetnek még csuklósak (két- v. háromcsuklósak) vagy csuklótalanok (íveknél lapokra támaszkodók).
2. ábra.
Az említett felosztáson kívűl megkülönböztetünk még egyszerü és összetett T.-kat. Az összetett T.-k egyik legfontosabb alakja a Rácsos T. (l. o.). A fent elősorolt T.-nemek mindegyike alapkítható egyszerü (tömör) vagy rácsos T. gyanánt. Igy van tömör gerenda-, tömör ív-, tömör függő, vagy pedig rácsos gerenca-, rácsos ív és rácsos függő T. A T.-k egy további osztályozása a szerint történik, amint valamely egy egészet képező T. két v. több helyen van alátámasztva; e szerint megkülönböztetünk két vagy több alátámasztásu T.-t. Ez az osztályozás szintén komibálható az előbbiekkel (p. kéttámaszu rácsos ív-T., vagy többtámaszu tömör gerenda-T. stb.).
Osztályozhatók még a T.-k erőtanilag határozott és erőtanilag határozatlan T.-k csoportjára. Az előbbi csoportba tartoznak azok, amelyeknél a reakciókat a többi külső erőből egyszerü nyomatéki egyenletek alapján, vagy grafikus úton teljes pontossággal meg lehet határozni, s amelyeknél ennél fogva a keletkező belső erők nagysága is biztosan meghatározható; azok a T.-k ellenben, amelyeknél a reakciók s igy a belső erők is, csak közelítő föltevések (a rugalmassági elmélet) segítségével határozhatók meg: erőtanilag határozatlan T.-k. Ilyen határozatlan T.-k: a többtámaszu T.-k, a lapokra támaszkodó és kétcsuklós ív.-T, boltozatok, a kéttámaszu rácsos gerenda-T.-k közül a többszörös rácsozásuak stb. Az újabb vashídszerkesztők az ilyen erőtanilag határozatlan T.-k alkalmazását leehtőleg mellőzik. Osztályozhatni végül a T.-kat a szerkezetben vitt szerepükhöz képest mint fő- és mellék- (kereszt-, hossz-stb.) T.-kat, vagy még alakjuk szerint (trapez-T., parabola-T.) és első alkalmazóik nevei után (Gerber-, Paoli-, Polonceau-, Schwedler- stb. T.-k). L. még Fahíd és Hídszerkezet.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
