Hidszerkezet.
Hidszerkezet. Valamely hid azon alkotórészeinek összességét, amelyeknek rendeltetése a hidon átvezetendő vasuti vagy közuti forgalom, csatorna stb. által képviselt súlyokat, továbbá a hidrészek önsúlyát, szélnyomást, szóval a hidra működhető összes külső erőket felfogni, viselni és azokat az alépítményre (hidfőre, pillérre) átszármaztatni: a hid felszerkezetének, vagy H.-nek mondjuk. A H.-re működő külső erők természethez képest a H. részeit is két csoportba oszthatjuk: azokra, amelyek főként a hidra eső terheket, valamint a hidrészek önsúlyát hordják és azokra, amelyek első sorban a vizszintes erők (szélnyomás) ellen működnek. Az előbbiek közé a főtartók, kereszt- és hossztartók meg a hidpályatartók tartoznak; az utóbbi célra a szélrácsozás és a keresztkötések szolgálnak.
A hidnak két szomszédos támasztó-építménye (pillér v. hidfő) közt gondoljunk végigfektetve egy olyan hosszu tartószerkezetet, amely a két építmény közötti távolságot teljesen áthidalja és két végével az illető építményeken nyugszik. Az ilyen, pillértől pillérig átnyuló áthidaló tartót nevezzük a hid főtartójának. Ha ez a főtartó egymagában olyan széles, hogy rajta a hidon átvezetendő forgalom már elegendő helyet találhat (mint a boltozott hidak boltozatán), akkor tulajdonképen egy főtartó képezi az egész H.-et, s kivüle legfölebb a pályaszin kiegyenlítésére, s a forgalom biztonságára szolgáló mellékrészek szükségesek. Ha azonban, mint ez a fa- és vashidak főtartóinál szokott lenni, egy főtartó magában oly keskeny, hogy rajta a forgalom el nem helyezhető (p. egy szál vasgerendán), akkor egymástól bizonyos távolságban két vagy több olyan tartót fektetünk, amely pillértől pillérig átér. Ilyenkor a szomszédos főtartók között természetesen üresség marad, melyet még, hogy a hidon közlekedni lehessen, valamivel be kell födni. Kisebb fajta hidaknál, ahol több főtartót alkalmazhatunk egymás mellett, ezeket a befödő részeket, az u. n. hidpályatartókat, amilyenekül tekinthetjük a fapadlózatot, Zorés-vasakat, hullámlemezt stb., közvetlenül a főtartókra lehet helyezni, de már nagyobb hidaknál, ahol a főtartók drágábbak, kevesebb főtartót alkalmaznak, s éppen ezért a főtartók oly messze jutnak egymástól, hogy a hidpályatartókat közvetlenül reájuk alkalmazni nem lehet. Ilyen esetben a főtartók között keresztirányban bizonyos távolságra u. n. kereszttartók vannak alkalmazva, a közöttük maradó nyilást pedig v. közvetetlenül, v. ha még a kereszttartók is messze volnának egymástól, a kereszttartók közé elhelyezett hossztartók közvetítésével, befödik a hidpályatartókkal. Nagyobbszerü hidaknál a hossztartók közt még ujabb kereszttartókra (másodrendü kereszttartók), s ezek közt másodrendü hossztartókra is lehet szükség. A hidpályatartókra még különféle burkolatot is szoktak alkalmazni (l. Hidpálya). Mindezek a tartók lehetnek tömör v. rácsos tartók, erőtani rendszerük szerint a főtartók lehetnek gerenda-, iv- v. függő-tartók; a kereszt-, hossz- stb. tartók többnyire gerendatartók.
A H. teherhordó részeinek működése ezek szerint a következő módon képzelendő. A forgalom által képviselt teher (p. egy teherkocsi, vasuti vonat, embertömeg, vizvezeték stb. súlya) közvetlenül a hidpályatartóra, mint legalsóbb rendü tartóra nehezedik, s ennek anyagában bizonyos, a hidpályatartó és az esetleg rajta nyugvó burkolat önsúlya által is növelt belső feszültséget: igénybevételt idéz elő. A hidpálya-tartó a reá eső súlyokat, valamint saját súlyát is bizonyos törvényszerüség szerint tovább adja arra a magasabb rendü tartóra (p. hossztartóra), amelyre ő maga közvetlenül támaszkodik; ez utóbbinak tehát már a forgalomból reá eső terhet, a hidpálytartó és burkolat súlyát és az ő saját súlyát is kell viselnie, s mindezen súlyok következtében benne keletkező belső feszültséget kibírnia. Éppen igy adja tovább a hossztartó a kereszttartónak, ez a főtartónak a saját súlyát és a reá a többiek által juttatott összes súlyokat. A főtartónak eszerint már a hid teljes önsúlyát (a főtartó saját súlyát is ideértve) és a hidon átvezetendő forgalom összes súlyát kell viselnie. Mindezt a súlyt a főtartó a saruk (l. o.) közvetítésével az alépítményre (pillér, hidfő) hárítja, amelyen nyugszik; ez meg tovább adja az anyaföldnek, amelybe építve van. A H.-nek ezeken kivül fontos, s csak kisebbszerü hidaknál mellőzhető alkotó részei a szélrácsozás és a keresztkötések. A szél ugyanis a hid oldalfelületén nagy ellenállást találván, a H.-et fölfekvéseiről lesodorni, - s mivel a H. a fölfekvéseknél szilárdan áll - legalább vizszintes sikban meghajlítani igyekszik. A szélnek ez ellen a törekvése ellen a H.-et kellően merevítendő, a főtartók egymás között az övek sikjaiban össze szokták rácsozni, s ezeket a vizszintes sikban fekvő rácsos tartókat nevezik szélrácsozásnak. A keresztkötés pedig főként arra való, hogy az ugyanazon nyilást áthidaló szomszéd főtartóknak egymás között helyenkint való keresztirányu összekapcsolása által egyszerre mind a két (esetleg több) főtartó álljon ellen a vizszintes erők felfordító és elferdítő törekvéseinek, amelyeknek egy főtartó egymagában már keskeny és magas formájánál fogva is kevésbé sikeresen tudna ellentállani.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
