Finn irodalom
Finn irodalom. A legelső irodalmi termékek a F.-nél, legalább a keletkezés időtáját tekintve, ősköltészetük maradványainak Lönnrot Illéstől kiadott becses gyüjteményei: első helyen a Kalevala (Kaleva egy hősnév, Kalevala a. m. Kaleva országa) c. nagy népeposz (I. kiad. Helsingfors 1835, II. kiad. 1849, rövid. kiad. 1862, népszerü, magyarázatos kiad. 1870. L. e cimen); továbbá a Kanteletar (Kanteel v. kannel egy, eredetileg öt-, idővel többhuru hangszer, melylyel epikai s lirai darabjaik előadását kisérik, a -tar végzet nemtőt jelent), mely balladákat, dalokat és régi pogány vallásukra vonatkozó verses töredékeket tartalmaz (1840); a Suomen kansan arvoituksia c., 2188 találós mesét tartalmazó gyüjtemény (1844), és a Loitsurunoja (varázsigék, ráolvasások 1880), melyek egytől-egyig a régi finn vallás megannyi becses adaléktárai. Mindezekhez sorakozik a Sananlaskuja (Közmondások) cimü, szintén Lönnrot szerkesztésében megjelent gazdag gyüjteményes mű (Helsingfors 1842), mely 7077 közmondást közöl. Ugy az epikai hagyományok, mint a balladák, dalok, ráolvasások és közmondások versalakja csaknem kizárólag az ugynevezett ősi nyolcas sor, mely p. a székely balladákban (Molnár Anna) divik; a finneknél azonban a rim helyett alliterációt találunk, mely itt bizonyos művészi fokot ért el. (L. erről bővebben: Budapesti Szemle, 1889 jun. A Kalevala, Vikár B.-tól.) Népmesegyüjteményeik közül nevezetesek az Eero Salmelainen (Rudbeck) szerkesztette Suomen kansan satuja ja tarinoita (A finn nép meséi és mondái, Helsingfors a finn irodalmi társ. kiadása, 1852. kezdve, 4 köt.) és a legujabban Krohn Károly dr. szerkesztésében megindult uj gyüjtemény, mely ugy teljességére s gazdagságára, mint a felhalmozott óriási anyag tudományos feldolgozásmódjára nézve páratlanul áll (I. k. Eläinsatuja, Állatmesék). Egyéb idevágó kiadványok: Florinus H.: Vanhain suomalaisten tavaliset ja suloiset sananlascut (A régi finnek közönséges és kedvelt szólásmondásai, 1072); Ganander C.: Aenigmata fennica. Suomalaiset arvotuxet (finn találós mesék, 1783); Topelius Z.: Suomen kansan vanhoja runoja (A finn nép régi költészetéből, 1822), számos epikai részlet, ráolvasás és dal, melyet Lönnrot első ilynemü kiadványa követett: Kantele (1829), ahol szintén a régi epikus és lirai költéászet számos maradványa van közölve.
Említésre méltó népköltészeti kiadványok még: Judén: Valitujja suomalaisten sanalaskuja (A F. válog. közm., Viborg 1818); Europaeus D. E. D.: Pieni runon-seppä (A kis költő. Helsingfors 1847); Piispa Henrikin surmavirsi (Vers Henrik püspök halálára. A Suomi c. folyóiratban, 1856); Korhonen P.: Viisikymmentä runoa ja kuusi laulua (ötven runo és hat dal. 1848). Az utóbbinak szerzője, Korhonen első helyen áll a F. népköltők (runoseppaumlat, runoniekka, runoja, runottaja, runolainen) hosszu sorában. Ezek hamisítatlan népi nyelven és észjárással gazdagították a F. irodalmát. Köztük nem egy a legszélesebbkörü kedveltségre tett szert (Puhakka, Kymyläinen, Lyytinen, Makkonen, Räikönen stb.).
Költészete egészen eredeti, sok gyöngédséggel és humorral, de a mellett sok melankoliával, a természeti jelenségek gyakori és bájos személyesítéseivel, a dal és zene dicsőítésének legszebb hangjaival. Väinämöinenről, a kannel feltalálójáról, a finn pogány istenalakok főképviselőjéről; Ilmarinenről, az ég kovácsáról és a Sampo (csodaszer) mesteréről; a fiatal Joukahainenről, Aino-ról és Kullervoról s régi természetvallásuk számos egyéb alakjairól, nemkülönben az északi népek közös nagy hazaszeretetéről, csöndes, de mély érzelmeikről a F. népköltészete örökszép runokat és dalokat hozott létre. Epikájuk árnyoldalai közé tartozik, hogy ritkán talál oly hősöket, akik nagy hadi tettekkel tünnek ki, de sokszor időzik hosszadalmas lirai mozzanatok és a régi kultuszszal járó szertartások rajzainál. E mellett bizonyos érzelgősség uralkodik egész költészetükön, s ott is, hol élénk cselekvés foly, a cselekvény gyors menetét gyakran késlelteti a héber költészetével rokon paralellizmus, mely egyazon gondolatot legalább is két formában szereti kifejezni. Lirájuknak viszont az a gyengéje, hogy kevés kivétellel csakis az éposz versalakját (az ösi nyolcast) használja s ezzel némileg egyhanguvá válik. Valószinü, hogy az epikai költés a F.-nél mind jobban háttérbe szorította és a maga képére alkotta a lirait, s igy azokat a kizárólag dalokban előforduló, a mi népköltésünk formáival megegyező változatos versalakokat, melyek a F. szerint ujabb koriak, épp ellenkezőleg: régi lirai költésük alakjainak kell tartanunk.
Az epikai maradványok nyelvi, verstani és egyéb sajátságaiból Ahlquist (Kalevalan tutkimuksia-kalevalai buvárlatok), szemben Krohn Gyula véleményével, azt állapítja meg, hogy ezeket költőileg nem az egész finn nép, csupán annak keleti (karjalai) ága alkotta. Kétségtelen azonban, hogy az elbeszélő népköltés anyaga eredetileg az egész F. népnél, sőt ennek ugor nyelvrokonainál is megvolt, bár egyes részeiben főkép a skandináv érintkezés folytán egyre uj meg uj tárgyakkal bővült s innen p. az a sok egyező vonás, amit a Kalevala és az Edda-énekek közt észlelünk.
Népköltésük elbeszélő hagyományai, melyeket a F. már majdnem teljesen följegyeztek, ma is sok helyt, különösen az ország félreesőbb részein, még élnek a nép ajkán s ugy előadásuk, mint fenmaradásuk módja igen érdekes. A szöveg előadásához két ember kell, egyik a daloló (laulaja), másik a kisérő (säestäjä), akik egymással szembe ülnek, egymás kezét megfogják, a daloló elkezdi az illető éneket s a nyolcas sor közepe után a kisérő belevág a dalba s az egész sort együtt ismétlik, miközben folyvást egymással szemben, összefogózva hajlonganak; rendesen egy harmadik az előadást a nemzeti hangszerrel (kannel-lel) kiséri, a közönség pedig hallgatja. E nagyrészt mitoszi tartalmu epikus költemények szájhagyomány utján maradtak fenn az őskorból és terjedtek tova egyes jó emlékező tehetségü dalolók révén, akik családjukban vagy ismeretségük körében ismét a legjobb tehetségünek adták át. Az egész nagy epikai anyag több daloló ajkán elosztva élt és csak a tudós Lönnrot vasszorgalmának sikerült a szétszórva élő, sok helyt még az ősi vallás emlékeihez való ragaszkodásból féltett kincsként őrzött anyagot csodálatos módon, parasztnak öltözve, paraszt munkát végezve, hosszu idő alatt összegyüjteni és köztük bizonyos összefüggést előállítani. Az éposz teljes megismeréséhez, lényegének, alakulásainak, szóval egész életének kellő megértéséhez nagyban fognak járulni az irodalmi társaság kiadásában megindult Kalevala-változatok (Kalevalan-toisinnot. Szerk. Kaarle Krohn).
Műköltészetük - ha csupán a F. nyelven irottakat tekintjük - még mindig meglehetős szegény. Ujabb költőik sorából kiemelkednek: Ahlquist A. (Säkeniä-szikrák, Helsingfors 1860-68), ki mint nyelvész is nevezetes; Krohn Gyula (Suonio), Kivi Elek, Erkko J. H., Cajander, Genetz Á. A műfordítás terén ugyancsak Cajander, remek Shakespeare- és Runeberg-fordításaival; Genetz (Arany-ford.), Godenhjelm, Forsman stb. A skandináv költészet és irodalom jobb termékeit szorgalmasan fordítják, azonkivül franciából, angolból és németből is a jelesebb műveket (Shakespeare, Moliere, Walter Scott, Schiller, Goethe stb.). Arany, Petőfi, Jókai, Mikszáth mind ismertebbekké válnak a finn irodalomban. Általában a magyar dolgok iránt kiváló érdeklődés van náluk, amit főleg itt járt tudósaik és iróik (Ahlquist, Godenhjelm, Almberg-Jalava, Genetz Setälä E., Paasonen H.) mozdítottak elő. Prózai irodalmuk, mely Agricola M., turkkui püspök bibliafordításaival kezdődött (1544) s utána évszázadokon jobbára csak vallási kérdések körül mozgott, ma már szép felvirágzást mutat. Nagy része van ebben a Finn Irodalmi Társaságnak (Helsingfors), mely 1831 óta jeles kiadványokkal gondoskodik a próza műveléséről s e tekintetben főleg Suomi c. folyóiratával derekasan hatott közre; a kiadásában megjelent olvasó- és tankönyvek hosszu sora mind a leggondosabb munka gyümölcse és elsőrangu erők által készült. Ujabban hasonló téren és sikerrel működik - főleg a népet tartva szem előtt - a helsingforsi népművelő társulat (kansanvalitus-seura). A szép próza terén neves irók: Kivi E., Krohn Gyula (Suonio), Ahlquist; az ujabbak közül: a magyar fordításból szintén ismert Aho János, Canth M., Genetz A., Suomalainen S., Reijonen stb. Tudományos irodalmuk, mely előbb latin nyelven, majd pedig svédül és finnül nyilatkozott meg (Juslenius D., Porthan, Ganander, Lencquist, Renwall, Becker R., Sjögrén A. J., Judén,Gottlund, Castrén, Eurén stb.), mind több oly nevet mutat fel, melyek Európa előtt is tekintélylyel birnak (Lönnrot, Ahlquist, Danielson, Aspelin E., Palmén stb.). A F. termékeinek tüzetes jegyzékét, mely Pippingnek már 1854. kiadott ily tartalmu gyüjteménye alapján készült, Vasenius Valfridtól birjuk (Suomen kirjallisuus. La Littérature finnoise. I. köt. 1544-1877 és II. köt. 1878-1879. Helsingfors 1878 és 1880). A F. ismertetése, főleg a finn-svéd költők behatóbb méltatása megvan Szinnyei J. dr. Az ezer tó országában (Franklin).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
