Barrot
Barrot (ejtsd: barograve), l. Camille Hyacinthe Odilon, francia politikus, szül. Villefortban (Lozere) 1791 szept. 19. megh. Bougivalban (Páris mellett) 1873 aug. 7. Tanulmányai végeztével mint ügyvéd telepedett le Párisban. A politikai perekben nagy népszerüséget s mint a protestánsok jogainak rettenthetetlen védője általános tiszteletet vivott ki. X. Károly merev reakciója B.-t az ellenzékhez való csatlakozásra birta. 1827. belépett az Aide-toi egyesületbe s 1830. elnöke lett e befolyásos politai társulatnak, mely állásban előkészíté a juliusi forradalom kitörését. 1830 jul. 28. tagja lett a fővárosi ideiglenes tanácsnak és a leköszönt X. Károlyt mint biztos Cherbourgba kisérte. Viszszatértekor a Seine-département prefektje és az államtanács tagja lett. Mindkét állásáról azonban rövid idő múlva lemondott. Mint képviselő hevesen küzdött a Périer-, Guizot- és Molé-minisztériumok ellen, de nem csatlakozott a balpártnak köztársasági érzelmü frakciójához. Hű maradt az elvhez, melyet Lafayette 1830 juliusban hirdetett: népszerü trónt és köztársasági instituciókat! E cél elérésére elnöke lett a dinasztikus ellenzéknek, mely az orléansi családnak megszilárdítását s az alkotmánynak szabadelvü fejlesztését tüzte ki feladatul. Nagy jelentőségü működést fejtett ki 1847., midőn a választó-jog kiterjesztése mellett küzdött. 1848. aláirta a reformbankettre szóló meghivót és a Guizot ellen intézett vádiratot. A februáriusi forradalom küszöbén a király, Thiers unszolására, B.-t nevezte ki miniszterelnökké (febr. 24.), jóllehet a király őt nem szívelhette. Mint miniszterelnök B. Thiers-rel együtt a csapatok visszavonását javasolta a királynak, mely rendszabály a juliusi királyság összeomlását nagyban elősegítette. Lajos Fülöp elmenekülése után B. a képviselőház utolsó ülésén a párisi gróf nevében és érdekében kormányzóság alakítását ajánlotta. Javaslatát azonban a kamara nem fogadta el. B. erre a köztársasági párthoz csatlakozott s tagja lett az alkotmányozó és törvényhozó nemzetgyülésnek. Bonaparte Lajos elnök B.-t nevezte ki a tőle alakított első minisztériumban (1848 dec. 20.) a minisztertanács elnökévé és pecsétőrré. Ebben az állásában a rend és nyugalom helyreállítása céljából B. ellenezte a közbocsánatot, elnyomta a politikai klubokat és megszorította a sajtószabadságot és gyülekezés jogát. E rendszabályokkal némileg gyülöletessé tevén magát, 1849 okt. 30. leköszönt. B. Napoleon álnok terveit egyébiránt nem ismerte fel, úgy hogy az 1851 dec. 2-iki államcsiny teljesen meglepte. Egyidőre őt is fogságba vetették, de nemsokára szabadon bocsátották. A második császárság alatt nem vállalt sem hivatalt, sem mandátumot és büszkén megőrizte függetlenségét. A császárság bukása után az 1872-iki új államtanács tagja s alelnöke lett. Emiékiratai Mémoires posthumes cím alatt csak halála után jelentek mag (Páris, 4 köt. 1875-76).
2. B. Adolphe, az előbbinek öcscse, szül. 1801. s megh. 1870 jun. 16. A diplomácia szolgálatába állott s 1858-1864-ig Madridban volt követ.
3. B. Victorin Ferdinand, az előbbinek öcscse, szül. 1806. s megh. 1883 nov. 12. Mint III. Napoleon híve, Odilon bátyjának (1) visszalépése után (1849 okt. 31.) belügyminiszter lett. 1850. Torinóba ment követnek, később az államtanácsnak, 1877. pedig (élethossziglani) tagja lett a szenatusnak. V. ö. Grande Encyclopédie V. 507.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
