A munkásirodalom kezdetei

Full text search

A munkásirodalom kezdetei
A kommunista és szocialista lapok hasábjain a két világháború között a harcos proletárkultúra elméletét propagálták (Fábry Zoltán, Balogh Edgár), s néhány munkás- és parasztlevelezőt íróvá akartak nevelni. Így született meg az úgynevezett dokumentum-irodalom, melynek legjelentősebb képviselői a munkások sorából Háber Zoltán, Dömötör Teréz, Szabó Béla, a paraszti származásúak közül pedig Sellyei József, Morvay Gyula. A munkáslevelezők többsége később sem vált íróvá, a megjelent írásaik egy része nem teljesen önálló munka, hanem a szerkesztő-írók öntötték irodalmi formába.
A szlovákiai magyar munkásírók között egyike a legtehetségesebbeknek Háber Zoltán (1905–1943) lévai szabósegéd, a munkásszínjátszás egyik irányítója, – a második világháborúban a fasizmus áldozataként pusztult el. Tanulmányokat, riportokat, kisebb drámai alkotásokat írt a kommunista lapokba és folyóiratokba. Barátaival együtt Léván "Szikra" néven ifjúmunkás kultúrcsoportot szervezett. A Korunk és Az Út című folyóiratokban elméleti értekezéseket is közölt a proletár-színjátszás kérdéseiről. Klasszikus magyar költői elbeszéléseket dramatizált, melyeket azután szabadtéri színpadon, nagy tömegjelenetek beiktatásával, adott elő. Így játszották például a Háry Jánost és a János vitézt Léván, a Toldit pedig Tarnócon, 1938 szeptemberében, a szlovákiai magyar dolgozók hatalmas antifasiszta manifesztációja alkalmából.
A harmincas évek elején tűnt fel a Korunkban, majd a szlovákiai munkás-lapokban Dömötör Teréz (1904–) somorjai munkásíró, akinek első írásait Prohászka István, csehszlovákiai magyar festő segített megfogalmazni. Meglepően őszinte, naturalista motívumokat is tartalmazó dokumentum-írásai 892igazi, ösztönös írói tehetséget sejtetnek. Riportokat, elbeszéléseket, politikai cikkeket, jeleneteket és egy regényt is írt, amely Cselédkönyv címen már sajtó alatt volt, amikor a budapesti rendőrség kiadását megakadályozta. A második világháború óta Magyarországon él.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me